Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - SZEMLE

— indonéz folklór), s rámutat a tudományos összehasonlítás konkrét eredményeire, a hipotetikus kapcsolatok, összefüggések problémáira. Számba veszi a hagyományok vándorlásáról, a kultürbotanikai tényezők hagyományátvivő szerepéről szóló elméleteket (Liungman), értékeli a nagy öszszefüggések áthidalásában játszott szerepüket, de utal arra is, hogy a vándorláselmélet alkalmazásában az újkori munkaerővándorlás vizsgálata biztosabb eredményeket hozhat. Az újkori európai mezőgazdasági szokásokat vizsgálva különösen figyelemre méltónak tartja az ún. domináns érdekek koncepcióját (Eskeröd), noha — helyesen — hangoztatja, hogy az agrárkultusz kutatásában egy szempontnak tekinthetjük a többi közt. Egyik legfontosabb kérdésnek tekinti a szociális és gazdasági tényezők szerepének vizsgálatát a paraszti szokások feldolgozásában (Weber-Kellermann), amelyek számbavétele hosszú időn át háttérbe szorult. A szociális tényezők rendkívül különböző megjelenése miatt általános érvényű megállapítások igen nehezen vonhatók le, számtalan helyi adat feldolgozásának összegzését igényli. Sokoldalúan foglalkozik a változáskutatások európai és magyar erédményeivel és súlyával, a kalendáris napokhoz fűződő mezőgazdasági hagyománynyal (Csicserov, Vilkuna). a szintjátékszerű szokásoknak, maszkos játékoknak az agrárkultusszal való összefüggésével (Meuli, Propp), ezek funkcionális szerepével, a munkaszerszámoknak a hiedelemmel, a szokásokkal való kapcsolatával (Schmidt), a mezőgazdasági népesség migrációjával, belső vándorlásával, áttelepülésével, a gépek, a munkatechnika változásának hatásával, ugyancsak az európai és magyar kutatások tükrében. A mezőgazdasági szokások, hiedelmek struktúráját vizsgálva az adaptáció és a diffúzió problémakörét is felöleli, különös tekintettel a magyar agrárrítusokra, hiszen ezek adaptálása az állattartás és a pásztorkodás köréből, illetve a belső diffúzió, fontos, jelentős. A hazai hagyománykutatás nem nélkülözheti a településtörténeti elemzést sem. Külön foglalkozik a magyar mezőgazdasági néphagyomány történetiségével, valamint a mezőgazdasági kultúrának az egész agrárkultuszra ható mai szerepével. A közép- és kelet-európai néphagyomány összefüggéseit vizsgálva a magyar mezőgazdasági kultusz egyik fontos határkövét a keresztény hitre való áttérésben látja. Kísérletet tesz az ezt megelőző magyar agrárrítusok kikövetkeztetésére. Elsődlegesnek tartja a magyar földművelés kialakulása kezdetének megállapítását. A legújabb kutatások alapján elfogadja a magyarság honfoglalás előtti földművelését, ezzel párhuzamosan számol a mezőgazdasági rítusok egy rétegével, amelyet a honfoglalás előtt a magyarság már ismert. Ilyen ősi jellegű rítusoknak tartja a vetési kenyér (Békés megyei recens példákat is idéz), a szántóföldi tojásvarázslás, a tarlón hagyott kalászok szokását. Véleményünk szerint megnyugtató megoldást ajánl a később meghonosodott hagyomány etnikai jellegére vonatkozóan: „nemcsak a múltba mélyen visszanyúló szokásokat tekinthetjük magyarnak, specifikusnak ... egy szokás lehet etnikus specifikum valamely közösségben akkor is, ha csak néhány évszázada gyökerezett meg, de funkcionálisan az adott közösségben döntő szerepe volt. így pl. gondoljunk csak a palóc fcisze-szokásra." „A magyar néphit és népszokás egy bizonyos rétege idegen eredetű, a hagyomány hordozóival együtt magyarrá vált néphit és népszokás." Megállapítja, hogy a szokások, a hagyomány vizsgálatát nem végezhetjük a parasztság gazdasági-történelmi átalakulása tényezőinek figyelembe vétele nélkül. A mezőgazdasági kultusz funkcióinak eltolódása, megváltozása a kapitalizálódás óta különösen meggyorsult. Napjainkban a társadalmi-gazdasági forradalmi átalakulás, a hagyományos földművelés megszűnése, a műveltségi szint emelkedése lényegében rövid időn belül az agrárhagyományt rendkívül gyorsan eltünteti. A kutatás ma már nem az élő gyakorlatra, hanem csupán az emlékezetre támaszkodhat. Az agrárkultusz szakirodalmának ilyen sokoldalú, magasszintű kötetbe foglalása valóban szükséges volt ahhoz, hogy bármely ágazatának megnyugtató szintézisét elvégezhessük. Csupán egy tanulságot szeretnénk kiemelni: A kutatási törekvések, irányok tüzetes röntgenképe csontvázszerűen rajzolja meg az egyes elméletek egyoldalúságát, mert pl. az olyan rokonszenves elmélettel 182