Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)
1972 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Szerényi Imre. Békés-Csanád-Csongrád egyesített vármegyék közigazgatása II. József korában
potáról, gondoskodniuk kellett a tüzek megelőzéséről. Ha figyelembe vesszük, hogy számuk Békés—Csanád—Csongrád megyében 44 volt (10 huszár és 34 hajdú), akkor megállapíthatjuk, hogy e feladat nem is csekély. Az utasítás foglalkozik még a többi vármegyei alkalmazott (tiszti ügyész, orvos, mérnök, bába) feladataival, akiknek munkájára alább még visszatérünk. Az 1787-es utasítás tehát újszerű és igen nehéz feladatot adott a vármegyei tisztségviselőknek. A vármegyei tisztviselő már nem választott személy volt, hanem kinevezett hivatalnok, aki meghatározott fizetést kapott, akit bármikor elbocsáthattak állásából. (Erre számos példa is akadt.) Ez az állás már szinte állandó elfoglaltságot jelentett. Az ügyek száma s ezzel a tisztségviselők teendője egyre nőtt, s bár a megye hatásköréből a jogszolgáltatást kivették, ez nem jelentette a feladatok csökkenését. Ismeretes a Békés—Csanád—Csongrád megyei hivatalnokok évi fizetése is: 2o alispán 1200 forint, másodalispán 500 forint, jegyző 500 forint, aljegyző 300 forint, levéltárnok 300 forint, írnok (3 fő) 100 forint, tiszti ügyész 300 forint, pénztárnok 450 forint, számvizsgáló 300 forint, szolgabíró (5 fő) 400 forint, alszolgabíró (5 fő) 200 forint, biztosok 120 forint, mérnök 400 forint, főorvos 500 forint, orvos (5 fő) 200 forint, bába (5 fő) 60 forint, huszár (10 fő) 70 forint, hajdú (34 fő) 50 forint, kéményseprő 20 forint. Az évi fizetések megyénkben változtak. (Például ugyanabban az időben Fejér megyében az alispán 1000, a másodalispán 300, és a szolgabírák 300 forint évi fizetést Kaptak.1) A megyei hivatalnokoknak nemcsak a magyarországi megyéket érintő rendelkezéseket kellett ismerniük, hanem a német örökös tartományok részére kiadott utasítások gyűjteményét is.--* Az uralkodó elképzelése szerint az örökös tartományok hivatali apparátusának mintaképül kellett szolgálnia a magyar megyei hivatalok számára. Itt kell mégegyszer megemlíteni azt a sok nehézséget okozó és a megyékben erős ellenállást kiváltó rendeletet, amely a német nyelv bevezetéséről szólt. Az 1784-ben hozott császári rendelet szerint, 1786. november 1. után a hivatalos nyelv Magyarországon a latin helyett a német. A nyelvrendelet jogos felháborodást és passzív ellenállást keltett a megyékben. Bécs kénytelen volt a határidő meghosszabbítását 'íjból és újból megengedni. (A nyelvrendelet közvetett módon hatással volt a magyar nyelv tudatos ápolására.) 1787. augusztusában gr. Haller József királyi biztos felszólította Békés—Csanád—Csongrád megyét, hogy amennyiben a szolgabírák ezentúl nem németül írják jelentéseiket, akkor őket a megye szolgálatából el kell küldeni és helyükre németül tudó embereket kell felvenni.^^ Békés—Csanád—Csongrád megye szolgabírái 1787-ben még latin nyelven írták jelentéseiket és kimutatásaikat. Itt nemcsak ellenállásról lehetett szó, hanem arról is, hogy nehezen találtak olyan németül tudót, aki erre a tisztségre is alkalmas lett volna. A központi kormányzat nagy súlyt fektetett a hivatalnokok alkalmasságára. Az alispánnak minden évben személyi kimutatást, ún. magaviseleti lajstromot (Conduit-Listen) kellett készíteni beosztottjairól, ami az akkori korban új és igen kellemetlen feladat volt.'-M A kimutatásban szerepelnie kellett az illető személyi adatainak (életkor, családi állapot, vagyoni helyzet stb.) és a hivatali munkában tanúsított magaviselet értékelésének. Az alispánok nem szívesen tettek eleget ennek a kötelezettségnek. Erre bizonyíték, hogy igen kevés ilyen „magaviseleti lajstrom" maradt fenn. Ez az intézkedés közvetlenül József szigorú szemléletéből fakadt, amelyet „pásztorlevelében" fejtett ki: „. . . minden hivatalnok ne csak bizonyos órákon át szolgálja az államot, hanem egész lényével és idejével, különben nem érdemes sem hivatására, sem fizetésére. 2 5 A vármegye központjában lakó hivatalnokok egy részének megengedték, hogy a vármegyeházban lakjon, a szolgabírák járásukban voltak kötelesek lakni. A hivatalnokok csak a királyi biztos engedélyével hagyhatták el a megyét, akkor is csak abban az esetben, ha ez nem ment a hivatali szolgálat rovására.6 A hivatali munkaidő délelőtt 8—12-ig és délután 3—7-ig tartott, de sürgős ügyekben vasárnap is eljártak. A központi kormányzat redeletekkel, útmutatókkal és egyéb intézkedésekkel igyekezett tehát egy szilárd alapokon nyugvó, szigorú rendszabályokkal működő vármegyei hivatalszervezetet létrehozni. Azonban a fentebb felsoroltakon kívül a megyére nap mint nap újabb feladatok hárultak, amelyeket a hivatali szervezet — 138
