Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Syposs Zoltán: Tersztyánszky Ödön emlékezete (1890-1929)

Idős emberek még emlékeznek a három Tersztyánszky fiúra, a Vajda Péter gim— náz.umba járó Gáborra, Józsefre és a látszólag finom felépítésű, sportoktatói szerint „csupa erő, vaskemény izomzatú" Ödönre. A kardvívás ellesett fogásait próbálgatva püfölték egymást a patikaház udvarának boltíves bejárójában. Onnan, a bolthajtások alól, ahonnan sárfészkeikből annyi fecske szállt a Nap felé, onnan jutott a sport békés fegyverével, a vivókarddal Tersztyánszky Ödön is egyre feljebb, egyre magasabbra, végül a tüneményes versenykarrierjét betetőző olimpiai bajnoki emelvényre. De az út nagyon hosszú volt odáig, keserves. Az első világháborúban kétszer is megsebesült, egyszer a jobbkarjára, utána — halálos lehetett volna — tüdőlövést kapott. 1916-ban —, az idő tájban, amikor legjobb barátja, a nagy vívóideál: Békéssy Béla hősi halált halt — orosz fogságba került. Eltűntnek vélik, ezredében beírják halottaik albumába. A fogságból, talán egy év múlva megszökött. Kínkeservesen, jó esetben a marhavagonok deres hágcsójába kapaszkodva „utazott" hosszú hónapokig. A szerencse és későbbiekben annyira megcsodált szívóssága, szinte emberfeletti akaratereje 1918 kora tavaszán hazasegíti. Rövid idő múlva az olasz harctérre viszik. A monarchia serege kétségbeesetten vonul vissza. Hazaér ő is. Bár sérült, de a Tanácsköztársaság idején a gödöllői főhadiszálláson Stromfeld Aurél vezérkari főnök mellett segédtisztként működik. Amikor a világháború után dermedtségéből úgy-ahogy magához tér az élet, folytatja ő is kényszerűen abbamaradt sportját. Valójában — és ez a találóbb — újra kezdi. Harminckét éves, a fiatalsága termékeny, csodás esztendei szálltak el értelmetlenül, mint vaktában kilőtt nyílvessző. Sebesült jobb karjában nem bízik, szívós akarattal megtanul balkézzel vívni, célbalőni és írni is. Mennyi beidegzett, évekig gyakorolt mozdulatot kell átültetnie jobbjából balkezébe, hiszen egy teljes értékű vívó szunnyadt el sérült karjában. Üj törvényekhez kell igazítania a testet, izmokat, idegeket, ösztönt, reflexeket; átformálni, újra teremteni magában a vívót, kitartó lépésekkel haladni az elképzelt tökéletesség felé. Ez az alacsony, sovány, finom struktúrájú, rugalmas izomzatú idegember nem ismert tétlenséget, lehetetlent és elérte, amit akart. Nevet szerzett, gyorsan emelkedett a vívósport magyar, majd nemzetközi ranglistáján. Kortársai világklasszisok, a kard művészei voltak, a húszas évek felejthetetlen bajnokai: Pósta Sándor, Garai János, Petschauer Attila, Berty László, aztán a fiatalok: JekelfalussyPiller György, Kabos Endre.... külföldön Nedo Nadi, Renato és Carslo Anselmi, Oreste Puliti, Gustavo Marzi. Lucien Gaudin —, hogy csak néhány nagyságot említsünk. Aki ilyen kiválóságok mellett élre törhetett, az valóban ritka tehetség volt. Jellemének legtündöklőbb vonása — szerénysége mellett — korrekt, sportszerű magatartása volt. A sportteljesítményt nemes eleganciával ismerte el. Távol állt tőle kicsinyesség, irigység. Ebből a magasabbrendű sportetikából folyik, hogy ő a legszorgalmasabb hirdetője, mondhatnánk megszállottja annak a gondolatnak, hogy a vívósportot — ahol az eredményeket nem stopperórával, mérőszalaggal állapítják meg — egyfajta eszményi lovagi torna bensőségessége, lelkesedése és versenyzői morálja hassa át. Magatartása Hemingway sorait juttatja eszünkbe: „A sport megtanít tisztességesen győzni és felemelt fejjel veszíteni: a legfontosabbra az életben." „Észvívó" volt, invenciózus. Legszebb győzelmeit okosságával, intelligenciájával aratta és hihetetlen fegyelmezettségével, indulatait gúzsbakötő önuralmával. A versenypáston higgadtan figyelte ellenfelét; erejét, gyengéjét módszeresen elemezte. Petschauer Attila egyszer azt mondta róla: „Amikor vele vívok, úgy érzem, mintha sisakjából két lámpa világítana felém." Ez a két lámpa nemcsak „ellenfeleit" figyelte, bevilágított az egész magyar vívósportba, a „kíteiigyeibe", és figyelemmel kísérte külöföld nagy lendületre kapott vívóéletét is Legnagyobb diadalait a pástokon 1924—1928 között aratta. Háromszoros magyar tőr- és kardbajnok már és számos külföldi nagy verseny győztese, amikor az 1928. évi amszterdami olimpiai versenyeken indul. „A világ régen nem látott ilyen izgalmas, elkeseredett, hosszú menetet, közel hasonló tehetségű, nagynevű vívó széles skálán, a legcsiszoltabb technikával, a kard igazi művészetével csillogtatott küzdelmét." „Este, amikor Tersztyánszky és Petschauer — egyaránt 9—9 győzelemmel — döntőmérkőzésre állt ki az olimpiai elsőségért, a magyar kard már győzött. A holtversenyben Tersztyánszky nagyobb nyugalma érvényesült. 5 : 2 arányban nyerte .545