Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Syposs Zoltán: Tersztyánszky Ödön emlékezete (1890-1929)

meg az asszót" — írták a lapok. „C est un vrai sabreur, un grand sa'oreur qui mér te sa belle victoire!" — Ez az igazi nagy kardvívó, aki szép győzelmét megérdemelte! Ezekkel a szavakkal fejezte be a L' Escrime et le Tir-ben, az 1928. évi amszterdami olimpiai kardegyéni versenyekről készült beszámolójában Tersztyánszky Ödönről írt szép és igaz méltatását Nedo Nadi, a világhírű olasz vivo, az antwerpeni csonka olimpia kardbajnoka. Harmincnyolc éves. Még így is, hogy élte oly sokáig drótakadályok közt botladozott, tehetsége akaratereje korlátlan további lehetőségeket sejtetett, — úgy véltük akkor. Talán csak ő érezhette másképp, ott, a dobogó legmagasabbján, az amszterdami vívóarénában. Mondják, am'kor sisakját, fegyvereit berakosgatta zsákjaiba, csendesen, mint aki a harsogó nyárban fekete fergeteg közeledtére neszez, így szólt: — Most elteszem kardom — örökre ... Az 1928. évi párisi olimpia kard egyéni döntője. A két magyar versenyző (Petschauer Attila és Tersztyánszky Ödön) között az utolsó asszóban Tersztyánszky javára dőlt el a mérkőzés (5 : 2), így ő lett az olimpiai bajnok. Tíz hónap múlt el. 1929 júniusában, a Solymári úton suhant egy katonai motorkerékpáron végzete felé. A fák kattogtak, mint a gépfegyverek, ott, régen, az orosz fronton. Varjak rebbentek sötét szárnycsapással. Egy parasztasszony kendője leesett a szekérről. Az asszony váratlanul kendője után ugrott. A motorkerékpár vezetője megzavarodott, hirtelen kerülni akart... oldalkocsija egy útszéli fának ütközött. Szörnyű csattanás, borzalmas roppanás... és Tersztyánszky Ödön, a magyar vívósport büszkesége, egy hét múlva belehalt sérüléseibe. A nemzet és az egész sportvilág őszinte megrendüléssel áldozott emlékének. Akkori nagy riválisunk, az olasz vívógárda, az igazi sportszellem tündöklő példájaként, a nemes ellenfél megható együttérzésével vándordíjat alapított emlékére, .546