Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Kósa László: Nagy Gusztáv emlékezete

NAGY GUSZTÁV ÖT VERSE Könnyes invokáció Mint ki béna, a vaksötét Éjszakában elbukott. S talpraállni képtelen S egymagában fekszik ott. Nyűtt ruhája csupa sár, És az arca csupa könny, S nincs ki hallja jajszavát, Sem földön, sem égbe fönn . . . Úgy fekszem itt, szenvedőn S nincs mi adna enyhülést! Könyv se, könny se! Múzsa, jöjj, Hozz szívemnek enyhülést! Senki nincs ily félhalott. Ily esengve nincs ki vár! Némaságom börtönét. Esdve kérlek, nyisd ki már! Vallomás Nem itt születtem. Szűkebb hazámnak Vallom mégis a Körösök táját, Folyók karjában álmodó mezőit, Fák közt megbúvó, sok kicsi tanyáját! Gyermek voltam még, hogy idekerültem, Árva, kis diák, kit gond gyötört, s bánat... Szegény emberek tiszta szívében Itt találtam meg ismét hazámat. S a te kapud is itt nyílt meg nekem. Ábrándok kertje, első szerelem! S pegazusom is innen e tájról Szárnyalt először egekbe velem ... És ideköt a múlt is, e tájhoz: Sok felmenőmet takarja itt a föld. Feltámadván, nem egy lenne köztünk. Törpe bokrok közt hatalmas ritka tölgyi És kinek minden lépése elé Virágokat kellene hintenem, Itt találtam meg Annát is. Annám, Hitvesem, anyám, testvérem, mindenem! Szent hát nekem e táj, és itt, e város. A fákkal szegett, sok szép virágos út, A ház hol Erkel bölcsője ringott, S az emlék, hogy járt itt Petőfi, Kossuth. Nem itt születtem. Szűkebb hazámnak Vallom mégis a Körösök táját. Innen szakad fel a gyökere, ha majd Kidönti a sors az életem fáját.. . Gyula. 1964.