Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Kósa László: Nagy Gusztáv emlékezete

vissza az újságíráshoz. Élete utolsó két évtizedét, 1969-ben bekövetkezett haláláig, Gyulán töltötte. A megyei levéltárban dolgozott utolsó aktív éveiben, de betegsége kevésszer engedte a tollat kezébe venni, tevékenyen többet nem tudott bekapcsolódni az irodalomba. Egyik verse a Kortárs 1958-as évfolyamában megjelent, de egyre kevesebbet írt, s nem igen gondolt publikálásra. Befejezett és félig elkészült versei éppúgy az íróasztal fiókjába kerültek, mint más kisebb írása, vagy a csökmői sárkányfogók anekdotáját feldolgozó, régi alföldi milliót idéző, torzón maradt filmnovellája. Ez a feldolgozás egyik tanúja különös érdeklődési területének. Maradandó munkája az az értékes művelődéstörténeti tanulmány, amely 1957-ben jelent meg az Éthnographiában: A csökmői sárkány története a korabeli okiratok tükrében. A néphagyomány iránti érdeklődése nem ekkor kezdődött. Már Biharban, később a 40-es években Békés megyében is sokat járt a lakóhelyéhez közeleső falvakba idős parasztokkal beszélgetni, ismerkedni. A hagyatékában megtalálható mintegy 200 népdalszöveget tartalmazó gyűjtemény darabjait Gyulaváriban, Dobozon, Újkígyóson és Gyulán jegyezte le. Az irodalomtörténet az életrajz adatainak rögzítését, a költő értékelését és egyben helyének kijelölését várja az emlékezőtől. Nehéz e sokszor gépiesen megkövetelt szempontok kötelező érvénye elől kitérni. Nagy Gusztáv élete igazán nem bővelked k látványos és nevezetes eseményekben. Az évszámok és szűkszavú tények alig sejtetik, hogy egy, a szépet és nyugalmat kereső, betegséggel viaskodó ember életének állomásai. Erről sokkal inkább az írások beszélnek. Nagy Gusztáv kevés verset írt. Három kötetén kívül alig maradt több kézirat egy újabb kötetre valónál. Életének döntő élménye, 23 éves korától állandó társa a .öbbször korai halállal fenyegető betegség. A sokszor reménytelennek tetsző küzdelem, a széptől és a jótól való búcsúzás, az életről lemondás a tárgya legtöbb versének. Szomorkás, olykor elkeseredett hangulatok költeménybe foglalásai. A lehangoló meghatározó betegség-élményt minden bizonnyal erősítette a költő eredendően csendes-melankólikus alkata, csak néha tört be ebbe az örökös „lkon.yati világba az élniakarás fénysugara. Különösen fiatalkori versei könnyű verselésről tanúskodnak. Később görcsösebbé, de ugyanakkor egyénibbé vált a hangja. Szívesen fordult az archaizálás stíluseszközéhez és a dalformához, de a rövidebb strófás vershez, néhány kísérlet mellett is hű maradt. Jóllehet a költői modorosságot nem minden alkalommal sikerült levetkőznie, gondolatai sem mindig találták meg a legmegfelelőbb kifejezési formát, minden írásnál látszik a művészi gondosság, a nyelvi igényesség. Nagy Gusztáv ifjúkorában kapcsolatban állott az akkori fiatal magyar irodalommal. Köteteinek recenziói mutatják, hogy bár évről évre lazultak a baráti szálak, nem szakadtak meg. Ö azonban fiatalon kikerült az irodalom fő áramából. Vidéki költő lett, ami nála sosem vált a művészi igények és az eszmék feladásává, viszont szükségszerűen eredményezte elkanvarodását a magyar irodalom újabb törekvéseitől. Részvétele a Kárpáti Aurél szerkesztette antológiában. mely kiemelkedik a korabeli gyűjtemények sorából (Üj magyar lira Bp. 1934). nem a visszatalálás ténye, sokkal inkább a barátok számontartó szeretetének eredménye volt. Csendesen, visszavonultan élt, s így alakult költészete is. A kortárs kritikusok Juhász Gyula, méginkább Tóth Árpád hangjával rokonították költészetét, ahogy egy kük írja, rá emlékeztet „belső magatar'.asában, lényének szelíd sugárzásában". Hozzáfűzi azonban azt is. hogy költészetük mégis egészen más érzéseket és indulatokat tartalmaz. S valóban Nagy Gusztáv versei nem kötődnek egyetlen személyiséghez és egyetlen írói csoportosuláshoz sem. .534