Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István. Az évváltozás nem helyzetváltozás

— Gyertek néhányan a helyiségbe. Ez is fölösleges volt. Mire Uhrinnal odaértem, már vagy ötvenen ott káromkodtak. Szidták a kormányt. Nem volt könnyű szót érteni. — Valamit tenni kell. Vagy éhen pusztuljunk családunkkal együtt? — irányították felém a kérdést. — Igen — szóltam nyugtatóan —. De most alaposan meg kell gondolnunk, mit tegyünk. Mint láttuk, a publikáción elhangzott figyelmeztetésre a főszolgabíró a csendőrséget készítette elő. Ök készen vannak arra, hogyha most gyülekezve próbálnánk hangot adni panaszunknak a csendőrökkel intéztetnék el. Még egy próbát tennünk kell... — Mit tehetnék most, mint szembeállni velük és inkább úgy, mint éhen pusztulni — Igaza van Polányi öcsémnek! — helyeselték néhányan. — Én is azt mondom szaktársak — szóltam megint — De mielőtt azt tennénk, még meg kell próbálni egy lehetőséget is ... — Hát szerinted mi az? kiáltották közbe. — Tudják a szaktársak, se Gyomán, se Gyulán nem vették figyelembe kérelmünket. Ügy gondolom, még egy kérvényt írok a minisztériumhoz, néhány százan aláírják és személyesen viszem Pestre! — Jó — helyeselték. — De ha ott se sikerül? — Hát azután majd ahogy közösen megállapodunk. Most pedig nehogy a csendőrök itt találjanak, menjünk haza. Holnap elkészítem a kérvényt. Bízzuk meg Polányi Mátét, Pelyva Mátyást és Mészáros (Medve) Mátyást, akik majd itt helyiségünkben elbírálják a lisztre szorultakat és azokkal aláíratják a kérvényt. Én pedig még egy cikket írok, hogy országosan is ismerjék meg helyzetünket. — Nem éppen megnyugodva hagyták jóvá a javaslatomat. Mielőtt Nagy Józseffel utolsónak elmentünk, szóltam Gubiczni Pálnak, helyiségünk tulajdonosának, hogy ha a csendőrök bejönnek, mondja meg: bejöttünk megnézni a újságokat és mindenki elment. Előérzetem nem csalt. Mire az utca közepe tájára értünk, két csendőr máijött velünk szembe. Nem szóltak. Mi sem szóltunk. — Nem sokat ígértél az embereknek? — szólt Nagy, kíváncsian rám nézve. — Nem. Csak azt ígértem most is, amit meg is akarok és tudok tenni. — Kicsit merész vagy Pista öcsém. Tudom én, amit mondtam is neked, mikor megjelentek a nagygazda Kovácsokról a cikkeid, a kisebb gazdák örülnek, hogy valóságosan írtad meg őket. Csak jóakaratból mondom: most vigyázz, a rendfenntartókkal nyíltan össze ne ütközz. Nem is beszélve, ha az egyházat megsértenéd. — Azokat, amíg lehet, kerülöm. De mindent elhallgatni se lehel, — Hallottál már valamit az új főpapról azonkívül, amit én elmondogattam? — Már sok is, amit hallottam. Kénytelen vagyok elhinni. Olyanok mondják, akik ha tán valamivel többet mondanak is, valótlant nem szoktak fecsegni. Egy előre a főpapról nem szándékozom írni, mert van annál fontosabb. amivel foglalkozni kell. De ezt a mait meg kell írnom! — Ha megírod, küld el a Népszavának. — Nem, Nagy bátyám, ez a mi lapunkba illik. Még aznap „Fenyegetik a földmunkásokat" címmel megírtam a cikket. A Földmívesek Lapja 1922. március 24-i számában le is hozta... Fenyegetik a földmunkásokat. A földmunkások oda hassanak, hogy minden munkaalkalmat megfogjanak, mert az állam megvonja tőlük a hatósági lisztet" — publikálják a falvakban. Megvonják a mindennapi falatot azoktól, akik fölszántják a földet és belevetik a termésre szánt magot. És amikor a természet ereje a fölszínre hozza és megérleli a gabonakalászokat, akkor szintén azok a munkások aratiák és csépelik el a megtermett gabonát s betakarítják az utolsó szemig, megőrlik és belőle megsütik az emberi létfönntartáshoz szükséges kenyeret, ami mind-mind munkába kerül és ezekért mindért a mi verejtékünk csorog és mégis hangsúlyozva ismétlik: „Nem kaptok lisztet!" Itt bizonyára megfeledkeznek a bibliának arról a parancsáról, amely azt mondja: „Ne kössétek föl száját a gabonanyomtató ökörnek!" Mi nem esedezünk alamizsnáért, még munkabíró emberek vagyunk, mert mi bízva munkakedvünkben és erőnkben, csak azt kérjük, hogy a jövőben ne raboljanak meg bennünket a munkánk gyümölcsétől. .524