Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)
1971 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István. Az évváltozás nem helyzetváltozás
Mintha mozigép vetítette volna elém, végig láttam és éreztem 1918 december napjait, amikor éppen Tóth Máyás fogta ram a pisztolyt a piactéren. De hogy izgalmam észre ne vegye, nyugodtan mondtam: — Tóthné asszony kérem, ha meg volnék győződve róla, hogy egyedül tőlem tügg, Tóth Mátyás legyen-e vagy Finta Endrőd főjegyzője, egyszóval mondanám ki kívánságom: Fmta legyen! Ne kérjen tőlem több magyarázatot. Egyikünknek sem lenne jó. — Felálltam és elmentem. Jött utánam Tóth János is. Már jól elhagytuk a Tóthék házát, idős barátom halkan szólt: — Jól tetted, hogy olyan őszintén megmondtad neki. Ez az asszony is olyan gőgös, mint a fivérei. Szegény bátyámat se becsülték ezek soha. Dehát mit csináljak, mégis csak rokon. Azt mégsem kívánom, hogy teljesen ők legyenek a község urai. Abban igaza van a sógorasszonynak, rád sokan hallgatnak. — Na, de János bácsi, azt már csak nem gondolhatja rólam senki, hogy éppen a legnagyobb ellenségeimnek segítsek, még tán a tőlük is erősebb ellenségemnek abban, hogy ellenem és dolgozó társaim ellen egyesüljenek... Tóthnéval történt beszélgetésem is hozzájárult a Kovács família ellenem irányuló áskálódásához. Tóthné nyilván úgy érezte, családja tekintélyét sértettem meg őszinteségemmel, mert mielőtt társaimnak elmondhattam volna, már ők mondták: Tóthné azzal fenyegetőzik: „Szétrugatja a megyével a földmunkáscsoporlot, meg a magukat kisgazdáknak nevezett bagós kaszinó urakat... Megmutatja annak az öregkerti kommunistának is, az ő fia lesz Endrőd főjegyzője!" E lármás fenyegetések csak annyit értek, m>nt a tanyaudvaron nyugalmában megzavaret tyúk kotkodálása. A főjegyző Finta maradt... És mint később is tapasztaltam, ellenünk, legalábbis nyíltan, Finta nem cselekedett. . . Sőt ahol lehetett, segített. A liszt Mégsem maradt szervezetünkre hatás nélkül a főjegyző ügy. Nemcsak a két csoportba tömörült szaktársaim győződtek meg arról, hogy szervezkedve erőt képviselnek, hanem megértették barátaink és ellenfeleink is. És még határozottabban alakult ki a három ellenünk szervezkedő tábor: az egyház, a nagygazdák és a még erőlködő „ébredő" csoport. A kisgazdákkal látszólag egyetértésben voltunk. Súlyos nyomorunkon azonban nem segíthettek. Ellenünk nem agitáltak, inkább, ahol lehetett támogattak. Előttük állt figyelmeztetésként a példa: a gazdagok közé nem emelkedhetnek, de a szegények közé könnven lecsúszhatnak. Finta főjegyző bölcsen hallgatott. De ha a községben megjelent eg.y-egv vidéki munkást toborzó, hozzánk küldte. És azzal nekünk segített. Az agrárproletárok bizonytalansága és élelem hiánya márciusra már fenyegetően jelentkezett. Annak ellenére, hogy januárban kénvszerítettük a községet a • 100 mm búzája 50—60 kilogramos adagokban való kiosztására. Ezt az új termésig kölcsönadta a község a rászorultaknak. Ez azonban olyan családoknak, ahol 5—6an vagy többen voltak csak rövid ideig biztosíthatott naponta egy-egy darab kenyeret. Se kenyér, se munka. Az elöljáróságot hiába zaklattam. A válasz az: tudják. Nem tehetnek semmit. Kérvényt írtam a járáshoz, a megyéhez. Semmi eredmény. Nyilván máshol is hasonló helyzetben voltak az agrárproletárok, mert egyik vasárnap — bizonyára felsőbb utasításra — a segédjegyző a publikációs körről ezt olvasta fel, mint figyelmeztetést: „A földmunkások oda hassanak, hogy minden munkaalkalmat megfogjanak mert az állam megvonja tőlük a hatósági lisztet." (Hatósági lisztet azok a nagycsaládosok kaptak, kik már ősz óta az ellátatlanok névjegyzékében voltak.) Nagy meglepődést és még nagyobb bajt okozott ez. Mióta megalakítottuk helyi szervezetünket, úgy felháborodva még nem volak szaktársaim, mint az említett publikáció után. De mert látták, hogy Gyomáról két lovas csendőr jött át és a helyiekből, mint minden publikálás idején, két csendőr a községház kapujában állt, fékezték elkeseredésüket. Nem beszéltük meg. de legtöbben úgy éreztük, a bennünk kavargó keserűséggel nem mehetünk haza, amíg valamilyen módon nem nyugtatjuk meg. Polányi Máténak és Uhrin Györgynek csak annyit mondtam: 9* 523
