Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)
1971 / 3. szám - Tábori György: Tótkomlós állattartása
ritkaságszámba. Náluk legnagyobbrészt a tanyán vagy ha több helyen volt a föld és több tanyaépületük volt, úgy azokon megosztva tartották, béresek gondozására bízva. A 19. század 50—60-as éveiben a nagygazdáknál a béreseken kívül még lovászok is voltak, 1 2 akiket csak a hajtólovak gondozására fogadtak feL A község maga is gazdálkodott, sok lova volt. A községházán az istállóban mindig állt 6 ló, községi előfogatolásra és tűzrendészetre készen. A község lovait és csődöreit a fogadott kocsisok gondozták. A község földjeit munkáló béresek közül hárman a faluban laktak és a rájuk bízott lovak ugyancsak a községi istállóban voltak elhelyezve. A többi béres a községi tanyán lakott és gondozta a kint levő állatokat. 1 3 Nem minden gazda patkoltatta lovát. A tanyán levők még a legutóbbi időben sem voltak megvasalva. A tél folyamán erősen megnőtt körmöket harapófogóval csípték le. A tanyákon a gazdák maguk is patkoltak, kicsi kézifújtatóval élesztgetve a tüzet. A faluba gyakran bejáró lovaknak csak első lábára verettek patkót, kovácsokkal, az utóbbi időben. Párosításnál lehetőleg úgy jártak el, hogy az ellés ideje tavaszra essen, mert így az anyaállat a nyári munkában már teljes erejével részt tudott venni. A kancák fedeztetése állami és magán ménekkel történt. Némelyik ló kocsiba befogva hirtelen megállt, csökönyös lett (zatne sa), ilyenkor hosszú pányvára kötve körbehajtották, addig, amíg erősen megizzadt, utána kocsibafogva már indított és húzott. A lovakat nagypénteken a Szárazérben megfürösztötték, hogy nyáron ne renedezzen a bőrük, (áe bi sa ne pukov v Tefe). A szarvasmarha tartása Az előzőekből kitűnik, hogy a ló igen becses volt a tótkomlósiak szemében, de a mezőgazdasági munkában a szarvasmarhát sem nélkülözhették. A 18. és a 19. századi összeírásokból látható, hogy főleg igásökreik voltak szépszámmal, több mint hámoslovuk, amely állapot a jelzett időben az egész magyar mezőgazdaságra jellemző volt, így nagy számuk nem szorul bővebb magyarázatra Tótkomlós esetében sem. Ahogyan fogyott a legelő a község határában és azon túl, úgy csappant lassan az igásökrök száma is. 1850 után a belterjes gazdálkodás kezdetével viszont emelkedett a paraszti gazdaságokban a fejőstehenek száma. A 18. században hizlalásra is tartottak ökröket, a 19. században már csak igavonásra, de számuk még mindig több mint az igáslovaké, de egyre apad. Az utolsó nagyobb tartási időszak az első világháború ideje, amikor lóhiány miatt ismét kénytelenek voltak ökröket vásárolni, hogy földjeiket megművelhessék. A 20. század elejéig kizárólag a magyar fehér szarvasmarhát tartották, ma már csak pirostarka fajtát találunk. A múlt században 6—8 ökre is volt egy gazdának. A 19. század derekán olyan béresek is voltak, akik 6—8 ökörrel álltak el szolgálni. Az ilyen cseléd a maga állataival dolgozott, de a gazda takarmányán volt a jószág. Az ilyen ökröket tartó béresek hamarosan vagyont szereztek és a század végére a község leggazdagabb parasztjai lettek. <470
