Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - Tábori György: Tótkomlós állattartása

Ilyen volt az egyik Franciszti és Korim család, akik 1830 táján 20—25 hold földet is szereztek ilymódon és a cselédsorból a gazdák közé emelkedtek. Ezekről a családokról mondották az öreg béresek — Pipis András és Stirbicz János —, hogy emberségesebbek voltak, mint a többi gazda, mert maguk is a béressorból kerültek ki. A múltban az állattartó gazdák szívesen neveltek fiatal tinókat, mert egykét évi tartás után haszonnal értékesítették azokat. Gyula és Arad vásáraira mentek rugottborjúkat vásárolni. Némelyik gazda 20—25-öt is vett, 8—15 forintjával darabját. Hazahajtásuk után a kaszaperi legelőre kerültek, majd feljavulásuk után Orosházán, Vásárhelyen vagy Makón adták el nagy haszonnal. Az 1880—1895-ös évek között Hódmezővásárhely határában, a melindai pusztán, amely határos volt a községgel, tizenkét gazdacsalád 850 hold földet bérelt. Legelő is volt rajta, ahol fejős, meddő, növendékmarhát és néhány ökröt legeltettek. Nagy szalmakazlakat raktak háromszög alakban és azok közt telelt ki a jószág. Télen szénával etettek, amit helyben kaszáltak. Az érdekelt családok férfitagjai közül négyen-öten mentek a jószágot őrizni, hetenkénti váltással. Kaszaperen az ökröket és tinókat, majd utóbb a teheneket és üszőket a gulyások őrizték. Azokat az üszőket, amelyek elérték a tejelés időszakát, a gulyások 2—3 naponként saját hasznukra megfejték. A tejből gomolyát és erőstúrót készítettek, amit a hetipiacon feleségeik árultak. Amikor az üszők úgy kifejlődtek, hogy naponta fejni kellett őket, bekerültek a faluba, ahonnan naponta a kiskomlósi legelőre jártak. A kiskomlósra kijáró teheneket a tehéncsordás, (kraviar) őrizte. Háznál csak egy-két tehenet tartottak, tejnyerés céljából. A tanyán volt a nagyobb állomány. Részben a tágabb hely miatt és mert ott több gondozási és takarmányozási lehetőség volt. A tanyán tartott szarvasmarhák télen istállóban voltak amely mindig hidegebb. mint a lóistálló. Nyáron az akolban (akov) voltak egész napon át, sokszor éjjel is, vagy a színben (ciena). A szín szalmával, kukoricaszárral vagy cseréppel fedett lapos, oldalfalak nélküli épület. Négy ágasra helyezett gerenda tartja a tetejét (9. kép). A tanyaépület körüli füvön legeltettek vagy a szérűskert fáihoz voltak kikötve a tehenek, hosszú kötélen, hogy a füvet messzebről is elérhessék. A háznál takarmányozásukra kevés gondot fordítottak, ha csak lehetett, a csordára hajtották ki. A reggeli fejésnél csak egy kéve kukoricaszárat vagy egy kéve mislinget dobtak elébe, hogy jól állja a fejést, úgy is megy na Kiskondás sa pást, mondta Karasz Erka néni. Estefelé már csepegő tőggyel jött a kövér legelőről és az esti fejés alatt újra szárat vagy mislinget kapott. Fejés után egy szakajtó korpával kevert vagdalt tököt öntöttek elébe. Tanyán kétszer etettek, a táplálék kukoricaszár, másodrendű széna és kevés kukoricadara volt. A reggeli etetés 5—7 óra között történt, kukoricadarát (dara), kukoricaszárat (kukorica), csuhéjt (súsfa) vagy felszecskázott csalamádét tökkel vagy kevés herével keverve kapott. A délutáni etetés ideje 3 és 5 óra között volt. Etetés után a kútnál vályúból itattak, erős hidegben bent az istállóban vödörből. Búzaszalma, lencse és borsószalmája ínséges takarmány, de ha ez volt a gazdaságban, azt mindig a szarvasmarhával etették fel. Az etetés vége felé fejtek, mindig bent az istállóban, ami a háziasszony dolga volt. <471