Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 3. szám - Vonsik Gyula: Permanens művelődés, korszerű műveltség

lágot szemlélve nem állhatunk meg az embernél sem mint változatlan, mint örök átalakulás nélküli kategóriánál. Ez vonatkozik a kultúrára és a műveltségre is mint az ember minden tevékenységének részére, mint az ember önmaga megváltoztatásának eszközére és a változást tükröző eredményre. Az ember és környezetének változásánál, kölcsönös viszonyának hangsúlyozásakor feltétlenül fel kell idézni Engels komoly figyelmeztetését, hogy az ember nem úgy ura a természetnek, mint hódító a meghódított területnek, hanem úgy, hogy maga is minden csepp vérével része ennek a természetnek. Most napjainkban, amikor az ember anyagcseréje a természettel soha nem látott ütemet produkál, egyre inkább fontossá válik az a felismerés, hogy az anyag és szellem, a lélek és test, az ember és természet egységet alkotnak, hogy a közöttük levő ellentét csupán mesterséges terméke a történelemnek. Ez a felismerés kell, hogy rányomja bélyegét a kultúra, a műveltség emeléséért folyó küzdelemre is. I. A szocializmus, az ember és a műveltség Korunkat egyszer atomkornak, máskor az automatizálás korának, megint máskor az űr meghódítása korának nevezik. Valóban, korunk mindez és még egy sor más dolog egyszerre. Szembe kell nézni azzal, hogy a változások felgyorsulva követik egymást, egyre rövidebb élettartalommal rendelkeznek a dolgok és jelenségek, vagyis az idő folyása mérhetetlenül felgyorsult. Most jobban, mint eddig bármikor, égető kérdéssé válik: passzívan elszenvedjük-e az eseményeket, vagy irányítjuk azokat? A válasz csak egy lehet: tudatosan, a felismert szükségszerűség jegyében kell cselekednünk. Tudatossá kell tenni a jövőnket mindenki számára azon a szinten, ott, ahol a gyakorlati tevékenység során a megvalósításban részt vesz. Mindez a műveltség szintjének emelését igényli napjainkban, azét a műveltségét, amely betölti a természet és társadalom átalakításának funkcióját. 1. A műveltség része, eszköze és eredménye annak a folyamatnak, amit az ember emberré válásának nevezünk. Ebben a folyamatban alapvetően kétirányú feladattal van dolgunk. Megismerni önmagunkat, amik vagyunk és amivé lehetünk, és megismerni történelmünket, mint a múlt, a jelen és a jövő egységét. Megismerni önmagunkat annyi, mint az önmagunkban rejlő lehetőségek ismeretében rendezni életünket, önmagunk urának lenni, tudni megkülönböztetni magunkat, tudni a fejlődés törvényszerűségei által teremtett rend elemévé válni. Jelenti a felismert lehetőségek és szükségszerűségek jegyében való cselekvést. Hogy ezt megtehessük, meg kell ismerni azt az utat, ami idáig vezetett, elődeink erőfeszítéseit, azt, amit létrehoztak, amibe beleszülettünk, és amit a magunkéval akarunk helyettesíteni. Az ember munkája és megismerő tevékenysége eredményeként válik ki a természetből. Az ember a megismerés folyamatában arra törekszik, hogy megismerje, elsajátítsa mindazt, amire szüksége van ahhoz, hogy a történelmileg előtte álló feladatokat megoldja. Ez vonatkozik az ember és a termé<394