Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - SZEMLE

írásain is átsüt, és átforrósítja fegyelmezett barokk körmondatait. Határtalan ügyszeretet és küldetéstudat, a korán érkezett ember jövőt érzékelő látomásossága tüzeli vitázó gondolatait, amelyekkel Proteusként megújulva, felfrissülő hittel és erővel hadakozott a helyi hatalmasok értetlenségével a tragikus bukás elkerülése, életműve megvédése, vagy legalábbis a vég minél későbbre tolása érdekében. Gyakorlati Gazdasági Intézetével, s messze földeken ismert Institutum Practico Oeconomicum-mai ugyanis úgy vélte, előbb-utóbb Szarvason is sikere lesz, és csattanós választ ad az akadékoskodok alaptalan vádjaira. Műveinek népszerűsítésével nem sokat törődött az utókor — alig egy-kettő jelent meg közülük magyarul. A Széchenyi Ferenc megbízásából dolgozó első fordítón: Kónyi János strázsamesteren kívül (1786-ban kiadott munkájának — A parasztember Magyarországban — rövidített, nyelvi szempontból kissé megtisztított változatát a most megjelent, füzet is közli) szinte kizárólagosan szarvasi és Békés megyei érdekeltségű kutatók buzgólkodtak e téren, mintha jóvá akarták volna tenni a kortársak Tessedikkel szemben elkövetett bűneit. Így Zsilinszky Mihály, az Önéletírás kiadója (1873), majd dr. Nádor Jenő, az önéletírás második kiadásának (1942) és a Memorabilia Szarvasiensa — Szarvasi nevezetességek, azaz Szarvas mezőváros gazdasági krónikája (1938) sajtó alá rendezője, továbbá a nemrég elhunyt dr. Hanzó Lajos, aki az Agrártörténeti Szemle 1961-es évfolyamában a Gyakorlati Gazdasági Intézet két évfolyama négy-négy negyedévének tanítási tervezetét mutatta be, miután már 1960-ban a Landmann in Ungarn faluszervező eszméit realizáló A helység és iskola szabályozását (megérdemelt volna egy annotációt a jegyzetekben), továbbá A magyar ipar 12 akadálya a Tiszántúlon című Tessedik értekezést publikálta. Hozzájuk legutóbb Implom József csatlakozott, aki A Békés megyei Levéltár Tessedik-irataiból közölt értékes adatokat és dokumentumokat a nagy reformer kézírásának fotódokumentációjával együtt a Békési Élet 1970. évi 3. számában. Ennyi az egész, nem több. De hát miért közöltük mindezeket? Azért, hogv egyrészt azt igazoljuk: szükség van már csak Tessedik méltó helyének, a magyar kultúrhistóriában betöltött szerepének pontosabb kijelölése és megvonása érdekében is arra, hogy az eddig elfekvő, ismeretlen kéziratok értékes darabjai is előkerüljenek és hassanak másrészt, hogy elmondjuk: az új kötet megjelenése fölött érzett örömünk nem lehet teljes. Őszintén örülünk a nagyon ritka A parasztember Magyarországban szemelvényes újraközlésének (bár bővebb teret kapott volna), míg az önéletírás helyett — minthogy annak két ismert és jól hasznosítható kiadása is van, amelyeket ez a roppant rövid, túl töredékes közlés nem pótolhat, nem helyettesíthet, — szívesebben üdvözöltünk volna egy újabb, eddig kiadatlan, igazi forrásigényű Tessedik művet, ha már a szerkesztő két mű közléséhez ragaszkodott. Olyat, amely határozott pedagógiai irányultságával a kiadó (a Magyar Pedagógia Társaság Békés megyei Tagozata) érdeklődési körébe is jobban belevág. A kiadvány azonban így is kedves. Méltán dicséri a sorozat szerkesztőjét: dr. Papp János szakfelügyelőt. Kár. hogy jelen esetben eltekintett az eddigi gyakorlattól, és előszót is engedétyezett. Nem ünneprontásként, hanem az igazság kedvéért, amelyre e köszöntő megírására történt felhívás is kényszerít, ugyanis azt kell mondanunk, nem érezzük egyáltalán, hogy szükség volt reá. Tartalmában nem ad újat azoknak, akikhez ez az exkluzív kiadvány eljut, nyelvi megfogalmazásában pedig félkésztermék, amely választékos szóhasználatra törekvése ellenére is kócos: nélkülözi a gondos kéz végső simítását. Mindezektől függetlenül őszintén hiszszük, hogy a Ruzicskay György grafikáival díszített füzet írásai hatni fognak, és új vonásokkal gazdagítják azt a portrét, amelyet szerzőjükről eddig alkottunk magunkban. Olyan erős indulatmenetekkel teli írások ezek, amelyeknek olvasásakor nem maradhat senki közömbös. Arra késztetik az olvasókat, küzdiék végig magukat a körmondatos stílus és az archaikus nyelv nehézségein, és azonosuljanak vele, a jövőt építő, fáradhatatlan buzgalmú, küzdő, harcos emberrel, s legyenek a haladás, az igazsás bátor képviselői a maradiság, az egy helyben topogás patópáljaival. a gonosz ellenségekkel és fegyverhordozóikkal — a felbégázott hangoskodókkal szemben. 15* 379