Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - SZEMLE

legű munkák megírásának az alapját vetik meg. Ezzel el is jutottunk a műfajok harmadik csoportjához, a szintetikus jellegű feldolgozásokhoz. Az ilyen művek — rendelkezve a részletkérdések megfelelő elemzését biztosító résztanulmányokkal és a rendelkezésre álló források sokoldalú feltárásával — már arra vállalkozhatnak, hogy a helység történetét, annak minden lényeges mozzanatára kitérve, de a részletekben el nem veszve, mondják el. Nyilvánvaló, hogy a jól megírt helységtörténet, különösen, ha a nem elhanyagolható stilisztikai-esztétikai követelményeknek is megfelel, a legnagyobb sikerre számíthat a nem kifejezetten szakember olvasóközönségnél és így a helységtörténetírás legnépszerűbb műfajának nevezhető, tekintve, hogy az ilyen művek elsősorban — ha nem is kizárólagosan — a helység lakossága, annak minden rétege számára készülnek. Mindezeknek a gondolatoknak a felvetését az teszi indokolttá, hogy a békéscsabai tanulmánykötetet olvasva nem derül ki egyértelműen, hogy a kiadó, illetve a szerkesztők melyik célkitűzést tartották elsődlegesnek a munka összeállításánál: alapanyagot kívántak-e szolgáltatni a további kutatásokhoz, vagy világosan, jól érthetően be akarták-e mutatni a város múltját az érdeklődőknek (vagy akár a kevésbé érdeklődőknek is). Az első célkitűzés ugyanis analízist kíván, a részletkérdések boncolgatását, míg a másik célkitűzés megvalósítása a szintézisre való törekvést teszi indokolttá. A tanulmánykötetben közölt hosszabb-rövidebb munkák ebben a vonatkozásban meglehetősen eltérnek egymástól: némelyike kitűnő elemzéssel világít rá egy-egy kérdésre, míg mások sommásabban próbálnak a kitűzött témáról összefoglalást adni. Igaz, a mű előszava leszögezi, hogy a cél „nem öncélú tudományoskodás, sem ernyesztő nosztalgia", mégis a megvalósításnál nem mindig sikerült kiküszöbölni a túlzott elemzésbe való bocsátkozást, valamint a kellően nem megalapozott állításokat sem. Helyenként az az olvasó benyomása, hogy a közölt tanulmányok talán nem egyformán fontosak; mintha aránytalan lenne a korbeli megoszlás is; mintha a rendelkezésre álló tanulmányok szabták volna meg a mű szerkezetét; mintha az lett volna a célja a szerkesztőnek, hogy minél színesebb tematikai keretben minél többen közölhessenek valamit a megyében élő és tevékenykedő szakemberek közül. Megkockáztathatjuk azt a megjegyzést, hogy a sokoldalúságra való törekvést talán nem kellett volna szabadon értelmezni, így nem lenne a tanulmányok színvonala egymástól észrevehetően eltérő és műfaji-stilisztikai egységüket is könnyebb lehetett volna elérni. Jelen formában a szerkesztők minden erőfeszítése sem teremthetett egységet. Az egyes tanulmányokat vizsgálva — éppen az elkövetkező helytörténeti munkák érdekeit szem előtt tartva — elsősorban és kiemelten néhány kritikai észrevétellel kívánunk hozzájárulni az értékeléshez, félretéve minden elvtelen dicséretet, de ugyanakkor világosan rámutatva a valódi értékekre is. A kötet komoly színvonala, igényessége kötelez bennünket erre legjobban. NÉMETH PÉTER a város földjének múltját bemutatni szándékozó tanulmányával a hasonló helységtörténeti kötetek obligát első fejezetét írta meg: a város régészeti emlékeit tárja az olvasó elé. A régészeknél nem újkeletű és nem egyszer hibáztatott módon munkája a vonatkozó irodalom és a múzeumi szakleltárak idevonatkozó anyagának pozitivista ízű felsorolására szorítkozik és sajnos — mint ezt a jegyzetben is leszögezi — a tanulmány címével ellentétben nem vállalkozik arra, hogy a leleteket értékelje is és azokból a helységek múltjára vonatkozó tágabb következtetéseket is levonjon. így a rövid, szlovák nyelvű rezümé többet mond a témáról, mint maga a tízegynéhány oldalas tanulmány. Jól megalapozott, ugyanakkor színes képet ad a középkori Csabáról KRISTÖ GYULA tanulmánya. Talán kissé bővebben részletezi a középkori magyar falu kialakulásának általános problematikáját és némileg több teret szán a birtoklási problémák bemutatásának. Igaz, ez utóbbit középkori forrásanyagaink ilyen irányú egysíkúsága is nagyban meghatározza. Mindenesetre világosan kirajzolódik előttünk a középkori település, mely a török időkben teljesen kihalt. A 18. század elején azonban, az ország más vidékein tapasztaltakhoz hasonlóan, Békéscsaba is újjáteremtődött. SONKOLY PÁL világos gondolatmenetű munkája jól vázolja a pusztulást, <370