Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István. Nyomorúságos helyzetünk okozói

Az ellátatlanok hetenként és személyenként 1 kiló kenyérlisztet kapnak, annak is egy része kukorica. Igaz ha pénze van, vehet, búza van eladó, mázsája 1500 korona, 50 koronás napszámért soká kell dolgozni, míg egy mázsa búzát vehet..." E helyzetkép sem maradhatott tágabb ismertetés nélkül, a Földmívesek Lapja, 1921. június 4 (12. sz.) közölte:. .. Sorakoztak az agrárproletárokat megalázó okok is. Ha valamelyik gazdának hetesre, vagy hónaposra van szüksége és egy munkással szóba áll, mindjárt 5—6 kínálkozó veszi körül. A gazda már nem is azt mondja: ennyit adok, hanem kérdezi: mennyit kér kend? És megkezdődik a bér lefelé alkudozása. Feltűnt a nincstelen földmunkások leszorított bérének harmadik okozója is. Az 5—10 sőt még több hold földdel rendelkező kisgazdák is jelentkeztek mint kínálkozó munkaerők. Azok a kisgazdák, akiknek már munkabíró fiaik voltak, bár nem álltak úgy ki az pmbervásárra, mint az agrárproletárok, mégis bérletölők lettek. A kevés föld és leginkább csak a búza-, kukoricatermesztés mindnyájuknak nem adhatott elegendő munkát, így az ismerős gazdákhoz még kevesebbért is elmentek dolgozni, mint a nincstelenek. Erről a helyzetről a Földmívesek Lapja 1921. június 18. (13. sz.) közölte „Hogyan jutunk munkához" című cikkem. Megértettem az említett tényekből melyek a legsürgősebb tennivalók, nemcsak a magam, hanem agrárproletár társaim részére is. Szervezetten kellett oda hatni, hogy legalább a nagyobb munkák munkabéreinek megállapítását helyi szervezetünk irányítsa. Hogy ezt megtehessük, nemcsak beszélnünk, hanem cselekednünk is kellett, hogy a községi elöljáróság, és a gazdák is megértsék: szervezett erővel állnak szemben, és hogy a még be nem szervezett agrárproletárok figyelme is felénk forduljon. Szervezetünk pár hónap alatt az érdeklődéi központjába került. Néhány, az újmagyar eszmével kacérkodó gazda és a különböző munkák vállalkozásaihoz szokó agrárproletár gyanakvóan nézegettek rám. Ezek a néha nekik jutó koncot féltették: A legdühösebb ösapai patikus az ébredő vezér. Én nem féltettem semmit. Harmados kukoricám volt, el is végeztem minden kapálását. Július-augusztusra apám öccse Jóska bátyám fogadott meg. Árendás földje volt, kellett a segítség, uradalomnál, vagy gazdánál aratásra már nem számíthattam. Ez k

:ssé sértette önérzetem. De azzal már tisztába voltam, amit megszervezett társaimmal teszek, az nem lehet egyformán jó a munkavállalóknak és munkáltatóknak. Csüggedésre okom nem volt. Bármelyik községbe mentem, barátokra, biztatókra találtam. * » * Mint említettem, a tavaszi és aratási béreken már nem lehetett segíteni. De még a részescséplés bére nem volt megállapítva. A járásban összeállított bérmegállapító bizottság tudtára adtam: szervezetünk a cséplőmunkások bérének megállapításában részt kíván venni. E beavatkozásom szokatlan a munkáltató és munkavállalókból kinevezett társaságnak, melynek elnöke a főszolgabíróság által megbízott mezőgazdasági szakember. Tagjai a cséplőgép-tulajdonosok, csépeltető gazdák és munkavállalók. Gyoméról, Kondorosról és Endrődről olyan törpebirtokosok, akik nemcsak bérmunkából éltek. Nem nagy szeretettel fogadtak, de nem törődtem velük. Szavazati jogom nem volt, hozzászólási jogot adtak. Éltem vele, hiszen nemcsak a magam, hanem mint a helyi szervezet elnöke, az agrárproletárok nevében beszélhettem. A vitánk néha hangosabb volt a szokottnál. A gazdák és a megbízott elnök azzal védekeztek: nem engedhetnek több részt adni, mint amennyit a kormányrendelet és a megye főtisztviselője előirányzott. A kormányrendeletet és a megye

1 határozatot hiába kértem, nem mutatták meg. Hosszú vita után mégis sikerült erősen védett ajánlatukat kevéssel feljebb emeltetni. — De szóljon itt a hiteles megállapodás, melyet a Földmívesek Lapja 1921. július 16. Endrőd címmel közölt: <295