Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - Krupa András: Fonó Tótkomlóson és környékén

tudta elkapni. Ha a szeretője vagy más jóakarója ott volt a fonóban, a segítségére sietett, minek általában az lett a vége, hogy összepofozkodtak (sa vyfTackali), összeverekedtek a legények. Amikor a legény csúffá akarta tenni (na cudo robiv) a lányt tánc közben, a partnerére grimaszokat vágott, kitátotta a száját, kezével otrombaságokat mutogatott. Az olyan lányt is kifigurázták, akin látszott, hogy nagyon szeretné, ha táncra kérnék: a legény tánc közben arc- és táncmozdulatokkal adta mindenki tudtára, hogy most kicsúfolja. Ilyenkor a lányok kitessékelték a fonóból. A legények egymást is ugratták: pl. ha a lány a legény kérésére vizet hozott neki, a másik, hogy „megkóstolja", beledugta az ujját. Nem egyszer a betérő legények büszkén végigmérték a fonóbeli lányokat, s rátartian eltávoztak. A lányok sem maradtak adósok, hango? hahotával, csúfoló dallal (1. a tollfosztó) kísérték ki őket. A legények a párválasztáshoz a gazdasszonyban találták meg a tapasztalt segítőtársat. A legény őt kérte meg, hogy ajánlja a lánynál. Amikor a legény kiment az ajtón, a gazdasszony szólt a kiválasztott lánynak: Choj, Zuzka, zatvorit za nin dvere! (Menj, Zsuzsi, csukd be utána az ajtót!) Ha ő is szívesen vette a legény közeledését, azonnal pattant, ha nem, vonakodott, s néha más ugrott: akinek tetszett a fiú. A konyhában látszólag elköszönt a legénytől : — Dobrú noc. Vrátte sa! — A co mi dás? — Némám nie na rozdaj. — Co si si nedoniesla. — Ale zabudla som si z domj doniest. (—Jó éjszakát. Jöjj&.i még el!) (— E.> mit adsz nekem?) (— Nincs semmi elosztani valóm.) (— Miért nem hoztál magaddal?) (—Elfelejtettem elhozni hazulról.) (Tótkomlós) Ilyen ártatlanul hangzó párbeszéd után maradt vissza a legény. így kezdődött és szövődött a harmatos szerelem. A szokás szerint a konyhában a szabadkémény alá, a kispadra ültek le. Ez volt a szerelmesek helye. A barátok, ha másik fonóban volt az egyiknek a kedvese (frajerka), meglátogatták mind a kettőt, de a befejezés előtt visszatértek szerelmükhöz, hogy hazakísérhessék. A fonó végeztével a fiatalok párosan tértek haza. Ha nem akadt a lánynak kísérője, egyedül vagy a barátnőjével ment el. Csanádalbertin a lányt a szeretője (frajer) csak a szomszédházig kísérhette, nehogy észrevegyék a szülei, hogy van már választottja. A lánynak a szülei beleegyezését kellett kérnie, hogy vele járhasson. A szülők nagyon sokáig tiltották, hogy: Nislobod! (Nem szabad!). Ha hűséges volt, beletellett egy év is, mire hozzájárultak. Akkor is előbb csak kint, az ablak alatt beszélgethettek. Ha sokáig tartott, az eresz alatt alvó nagyapa rájuk kiáltott: Deti, spat, uz je pozde! (Gyerekek, aludni, későn van már!) Majd bejöhettek az eresz alá, s csak azután a konyhába. Itt is a szabadkémény alatt üldögéltek. A hagyomány szerint a legénynek alaposan meg kellett néznie a kemence száját (celustia), le van-e verve, vagy be van-e tisztára mázolva, azaz: lusta-e vagy rendes-e a kiválasztott. Ha mindent rendben talált a komoly szándékú udvarló, hetente háromszor járt a lányhoz: szerdán, szombaton, vasárnap. A szobába csak akkor mentek be, amikor megkérték a lány kezét. <244