Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - Krupa András: Öt élő Áchim-anekdota

itt van már Szőlőskert. Közel. De az még nagyon messze volt. Hogy hogyan ért haza Holuk úr, azt már nem tudom. II. Áchim ment a városházára. Ott az írnokok mondják neki: — Áchim úr, nagyon, jó szánút van és kemény tél. Sokáig tart. — Eljönnének a tanyára? — 0, el bizony, jó lenne egy kicsit szánkázni. — No, jó, holnap eljövök magukért. Nos, el is ment Áchim értük. Hárman ültek fel a szánra, kimentek a tanyára, ott Áchim jóllakatta őket, aztán azt mondta a béresnek, hogy fogja be a lovakat, ültesse fel ezeket a szánra, és két órahosszat az ő és valami Laczóék tanyája körül szánkáztassa meg őket. Olyan köd volt, hogy csak a lovak elé lehetett látni. A béres szánkóztatta is őket a tanya körül. Már nagyon fáztak, és mondták neki: — Ugyan, még messze vagyunk a Szőlőskerttől? — Á, nem. már itt van a Szőlőskert. De ő csak tovább hajtott körbe a szánnal, míg alaposan meg nem fagytak. Azután hazavitte őket. Jól kiszánkázták magukat! III. Áchim úrnak volt egy borbélya. Ö járt ki a tanyára borotválni. Áchim vadászatra indult. Azt mondja a borbély: — Jó lenne egy kis niyúlpaprikás. —• Kéne? — Kéne bizony. Szívesen eszem nyúlhúst. — Nos akkor csak hívja meg a barátját. Jöjjenek el, főzetek maguknak nyúlpaprikást. Ment is a borbély harmadmagával. Megérkeztek, a paprikás már kész volt, alaposan belaktak. Ezalatt Áchim egy cédulára felírta, s beletette az egyiknek a zsebébe, hogy: Megettétek a macskáinkat. Négy macskát nyúzatott meg és készíttetett el paprikásnak. Amikor elolvasták, szörnyen meglepődtek: — Hát ilyet. . . ! De azért jó volt. IV. Milo úr Áchim barátja volt, jó lovai voltak. Rettentően vigyázott rájuk, nem engedte, hogy meghajtsák őket. És mindig dicsérte, hogy Áchimnak szép kesely lovai vannak. Egyszer Áchim meszet adott a béresnek, hogy meszelje be Milo lovait, s fogassa be őket Áchim hintajába, majd elmennek sétakocsikázni a dűlőkön. És Áchim egyre csak azt mondta: — Csak hajtsd azokat a lovakat, csak hajtsd őket, mennek azok! Amikor aztán hazaértek, s a másik kocsiba fogták be a lovakat, akkor tudta meg Milo, hogy azok az ő lovai, amelyeket annyira óvott a túlhajtástól, s amelyeket most úgy megfuttattak, hogy ömlött róluk a verejték. V. Szóval Áchim úrnak több harmadosa volt. Elhívatta őket, és azt mondta nekik: — Most már nem adom harmadából a kukoricát, csak negyedéből. No, ezek elkezdtek morogni, hogy most már negyedéből? — No, jó. Ha morogtok, azok, akik negyedéből vállalják, oda álljanak! Aki nem, az ide. így is 3» 187