Békési Élet, 1971 (6. évfolyam)

1971 / 2. szám - Pölöskei Ferenc: Áchim L. András a parlamentben

sorolta azokat az ügyeket, amelyekben a kormány határozataihoz királyi megerősítés szükséges. Emellett a törvényhozásban bevezette az ún. előszentesítési joggyakorlatot. E szerint a magyar kormányok egyes törvényjavaslatai, országgyűlési előterjesztései csak akkor kerülhettek a parlament napirendjére, hogyha az uralkodó ellátta a következő záradékkal: „Megengedem, hogy az erre vonatkozó törvényjavaslat a magyar országgyűlés elé terjesztessék".

4 A parlamenti demokrácia visszaszorítása, a királyi jogkör kiterjesztése mellett elsősorban az országgyűlési választások lebonyolításánál, s az új választójogi rendszer törvénybe iktatásánál szembetűnő. A kormányok a választási visszaélésekkel, az etetés-itatással, a választói névjegyzékek meghamisításával, az országossá váló korrupciókkal jelentősen befolyásolták a képviselőválasztások eredményeit. Az 1874-es választójogi törvény pedig a választók számát, főként az adóhátralékosok kizárásával, lényegesen csökkentette.

5 A kiegyezés belpolitikai rendszere korán válságos szakaszába jutott. Belső társadalmi és nemzeti ellentmondásai már az 1890-es években kiéleződtek. Európa még a XIX. század utolsó harmadának békés periódusát élte, amikor Magyarországon a szocialista munkásmozgalom fellendülése, a nemzetiségi kérdés megoldatlansága, a szinte elemi erővel kirobbanó agrárszocialista mozgalmak, s nem utolsó sorban a kormányzati mechanizmus zavarai már a rendszer gyógyíthatatlan kórtüneteit jelezték. A betegség a századforduló után még szembetűnőbbé vált, 1905-ben végülis megbukott a három évtizede hatalmon levő, de az 1890-es évektől kezdve már kormányválságokkal küzdő Szabadelvű Párt. Mély válságba jutott a 67-es parlamentarizmus is. Ekkor vált ország-világ előtt nyilvánvalóvá, hogy a belső ellentmondások nem engedik a parlamenti ,,váltógazdálkodás" rendszerének alkalmazását. Ferenc József ugyanis 1905-ben, a parlamentáris jogszokásoknak megfelelően, nem a választásokon győztes, koalícióba tömörült ellenzéki pártokat bízta meg kormányalakítással, hanem Fejérváry Géza vezetésével parlamenten kívüli kormányt bízott meg az ügyek intézésével. Az uralkodó csak 1906-ban, akkor ültette a parlamenti többséggel rendelkező ellenzékieket egy megbízható 67-es vezetéssel alakított kormány bársonyszékeibe, amikor azok az 1906-os áprilisi titkos paktumban feladták korábbi ellenzéki programjukat, s vállalták a szabadelvű párti kormányzati örökséget. Rövid 4 éves uralmuk alatt maradéktalanul beváltották a királynak tett bizalmas ígéreteiket. Az önálló vámterület kivívása helyett meghosszabbították a vámközösséget Ausztriával, a cselédeket védő törvények helyett 1907-ben elfogadtatták a parlamenttel a cselédtörvényt, a nemzetiségeket tovább korlátozták jogaikban, s előkészítették az általános, egyenlő, titkos választójog paródiájának is megfelelő ún. plurális választójogi javaslatot.

6 A függetlenségi pártban, a koalíció legnagyobb pártjában még 1904-ben a nagybirtokosak — élükön Apponyi Albert gróffal — kaparintották kezükbe a vezetést. Apponyiék konzervatív társadalmi elképzeléseit, s szélsőséges nacionalista programját vallotta Andrássy Gyula gróf, az Alkotmánypárt és Bánffy Dezső, az ún. Üj párt vezetője is. Igazi törekvéseiket azonban egyelőre nem hangoztatták, a néptömegek megtartása érdekében inkább a függetlenségi párt régi demokratikus és nemzeti programját ismételgették. A közép- és <156