Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 3. szám - Szíj Béla: Orlai Petrich Soma munkásságának első szakasza

lása nem elégíti ki várakozásunkat. Oly pszichológiai hibák terjednek el a képen, melyeket bárki észrevehet, s a mű sem természettani, sem históriai tekintetben nem felel meg a várakozásnak." — Az elmarasztalás okát keresve több magyarázatot találhatunk. Kétségtelen, hogy a nagyméretű kép nem lehetett mindenütt hibátlan. A bidermeier szemlélet idején a részletek gondos megmunkálását kívánták. Gyakran a mesterember kisszerű gondossága is jogot kapott, ugyanakkor a kitörő szenvedély, az egyéni átélés, az ennek megfelelő szabadabb formaképzés könnyen keltett bizalmatlanságot. Biztosra vehetjük, hogy sokan voltak, akik emlékeztek az Életképek-nek alig két évvel korábban megjelent cikkére, amelyben Pap Gábor éles hangon nyilatkozott a forradalmi próbálkozások szabotálói ellen, s míg Orlai nagyigényű vállalkozásáról elismerően írt, Marastoni Jakabot megbántotta. Ezt sem felejtették el a reakció hívei. A másik momentum, amely bánthatta a hivatalos irányelveket kiszolgáló kritikusokat: a kép igazi mondanivalója. Ha Orlai nem is írta le sehova, (nem is lehetett), hogy Petőfi emlékét akarta idézni a művel, az nagyrészt tudott volt a közönség, valamint a műkritikusok előtt. Kétségtelenül lehettek — különösen az akkor szóhoz jutottak között — akik Petőfiben a felforgatót látták. Hiszen a káröröm érzésével nézték már 1849 nyarán, amikor nyilvánvaló lett, hogy forradalmi eszméi lehetetlenülnek. Meg kell írnunk azt is, hogy itthoni pártfogói ugyancsak elégedetlenek voltak, de ők nem a nyilvánosság előtt, hanem levélben közölték észrevételeiket. Toldy Ferenc aki különben nagy jóindulatát ismételt esetben megmutatta, kifogásolta, hogy rokonszenves ifjúnak festette a királyt, s hogy jelentős helyet biztosított számára a képen, noha sem a csatában, sem az állam életében nem volt jelentős szerepe. Kifogásolta azt is, hogy sok allegorikus elemet használt, s hogy ilyen műre tette fel boldogságának zálogát, s végül, hogy ennyi heroikus mondanivalóval jelentkezett, ahelyett, hogy kisszerű témákat, kis felületeken oldott volna meg, amikor lett volna siker, lett volna vásárlás, hírnév stb. Példákat hozott fel a kiállításról, egyszerű zsánerképeket, amelyek sikert értek el. — Eötvös József is a csalódás hangján írt levelében, ő főleg technikai fogyatékosságok miatt bírálta. Orlai magára maradt. Még Pap Gábor, az Életképek-ben megjelent cikk szerzője sem emelhetett szót mellette. Hol volt ő most, és mit csinált azóta, hogy megírta emlékezetes cikkét? 1848 októberében hazajött Bécsből, addig is a bécsi forradalommal rokonszenvező tudósításokat küldött. Hazatérte után beállt a honvéd hadseregbe. Tiszafüredig Guyon tábornok csapatában harcolt azutáh Kmetty György hadtestében. Kmetty katonái vívták azt a csatát Lúgosnál, amely fedezte Kossuthnak és társainak menekülését. — Pap Gábor nem állhatott a vitézek közé, ügyelnie kellett arra, hogy ne kerüljön a rendőri, illetve katonai hatóságok önkénye elé. Anélkül, hogy rossz szándék vezetne bennünket, röviden vizsgálnunk kell Toldy és Eötvös magatartásának okát. Toldy támogatta Orlait, festményét a műkiállítás bezárása után a Tud. Akadémiára vitette, őrzéséről gondoskodott. Vörösmarty portréjának festésével megbízta később, és más megrendeléseket is szerzett számára, de a II. Lajos témában előadott gondolatokkal, s különösen a Petőfi célzattal semmiképpen sem érthetett egyet. 0 már a negy410