Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 3. szám - Szíj Béla: Orlai Petrich Soma munkásságának első szakasza

csak szimbolikus értelemben is, de milyen sok aktuális probléma feltárására alkalmas ez a hazánkban addig kevéssé ápolt műfaj. Megelőzte nemcsak a már említett Madarászt és Székelyt, hanem kortársai közül Molnár József, Kovács Mihály, Than Mór legkorábbról ismert történelmi vásznait. Azt sem felejthetjük, hogy felkészülése német nyelvterületen történt, ahol a történelmi festészetet éltető romantikus életérzés egészen más értelemben jelentkezett, mint francia földön. Franciaországban a korábbi stílusperiódusok formajegyei nem kötötték annyira a művészeket, a szabadabb, szenvedélyesebb festőiség jobban érvényesülhetett. — Azt is megjegyezhetjük, hogy Madarász anyagi gondoktól mentesen élt tanulmányainak, s az akkori Párizs több jeles alkotójával tartott kapcsolatot. Orlainak mindebből nem jutott semmi. Mestereit, inspirálóit másutt kell keresnünk. Nem szeretnénk lebecsülni azokat a művészeket, akiktől tanult Bécsben, Münchenben, sőt bécsi mesterének Ferdinánd Waldmüllernek nagy segítségét mi is szívesen hangsúlyozzuk. Ennek ellenére mégsem a hivatalos vagy magánjellegű iskolák mestereit fogjuk elsősorban mérlegelni, amikor fejlődését vizsgáljuk, hanem fiatalkori környezetének kiemelkedő alakjait, a már említett Petőfi Sándort, Jókai Mórt és még néhány eszmetársát. Petőfi példája mindig arra figyelmeztette, hogy nem a kisszerű tartalmi és bravúrosan megoldott formai lehetőségeket kell keresnie, hanem az átfogóbb, heroikusabb, egyben őszintébb gondolatok festői realizálását. Hogy is érdekelte volna Petőfit egy-egy hivalkodóan ünnepélyes klasszicista portré, vagy tetszetős külsőségekben megoldott jelenet, mely a bidermeierkori kispolgár nyugalmát, problémátlan befeléfordulását tükrözte. Amikor Orlai legkorábbi történelmi vásznának festésébe kezdett (1847-ben), akkorra már jól ismerte Petőfi életszemléletét, igazságkeresését. Saját munkásságának első, s egyben talán utolsó nagy megbecsülést sugárzó méltatását Petőfi és Jókai lapjában az Életképek-ben olvashatta. Ugyancsak volt pápai diák Pan Gábor írta a cikket, s benne a mondanivaló forradalmi hevültsége rokon veit Petőfi koncepcióival. Tudjuk, hogy Petőfit életének utolsó napjaiban is (melyeket családjával együtt éppen Mezőberényben, Orlai szüleinek házában töltött), milyen súlyos problémák foglalkoztatták, s míg Orlai festette róla utolsó életutáni portréját, az alatt is mennyire az emberi szabadság és a nemzeti fennmaradás gondolata foglalkoztatta. Drámán dolgozott, melybe.n a Haynaura emlékeztető Caraffa alakját kívánta megrajzolni. Ekkor írta utolsó versét a Szörnyű idő-t, az elveszettnek hitt haza feletti végső fájdalmas felkiáltását. Mindennek Orlai volt legmegbízhatóbb és legmegértőbb tanúja. Nemcsak megértette, hanem a maga számára tanulságul is vette a látottakat. A nemzeti katasztrófa utáni első vásznával, „II. Lajos holttestének feltalálásé "-val a csatatéren maradt Petőfi emlékét kívánta ébreszteni. A régmúlt időkbe ment vissza, de Moháccsal Világost, illetve Segesvárt, a megnyerő külsejű királyalakkal Petőfit idézte. — Tulajdonképpen már ekkor megfogalmazta a történelmi festészetre vonatkozó álláspontját, mely szerint más a „pozitív történet" és más a „történelmi költészet" vagy (festészet). Az előbbi a tények, adatok következetes felsorakoztatása, az utóbbi a művésznek lehetőséget ad, hogy szabadabban, saját életérzésének megfelelően válogasson, s ha valamely történelmi eseményt alkalmasnak talál a 401