Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 1. szám - SZEMLE

ÜZEMI .JUBILEUM ÉS TÖRTÉNETÍRÁS Három kisebb megyénkbeli kiadvány ürügyén Lassan, de mégis egyre szélesebb körben megmutatkozó igény tanúi lehetünk Békés megyében is: A jubiláló vállalatok, szövetkezetek, áilami gazdaságok, intézmények a szűkebb közösséget érintő saját, „belső" évfordulókat, azok rangját nemcsak világraszóló birkavacsorával próbálják emlékezetessé tenni, hanem múltjuk feltárásával, írásbafoglalásával is. Az ilyen célú és jellegű kisebb-nagyobb kiadványok szándéka mindenképpen messzemenő elismerést érdemel, mert az üzemi hagyományőrzés és hagyományteremtés nagyon fontos feladatát látják el. Több mint húsz esztendővel az üzemek államosítása, közel egy évtizeddel a termelőszövetkezeti mozgalom végleges győzelme után vagyunk, a harcok, eredmények és küzdelmek históriája egy-egy gyáron, szövetkezeten, intézményen belül is lassanként történelemmé válik, s a múlt búvárainak tollára kerül. Az utóbbi évtizedben megyénkben legalább 10—15 idevágó összeállítás került ki a sajtó alól. Az elmúlt két év termésének néhány darabját (a Gyulai Vas- és Fémipari Ktsz-ről és az Orosházi Háziipari Szövetkezetről készült feldolgozásokat) a Békési Elet hasábjain is bemutattuk. (1968. 3. sz.) Ez alkalommal a gyakorló helytörténész szempontjából, a segítés szándékával teszszük egy kicsit mérlegre ezeket a gyakran minden szakmai visszhang nélkül elkészülő kiadványokat. Természetesen először saját céljaikkal, szerzőik és a költségeket vállaló, évfordulójukat ünneplő szervek igényeivel (és lehetőségeivel) számolva kell értékelni valamennyit. A jubileumok közvetlen szükségleteit általában kielégítik. Az igényesebbek túl is mennek ezen, s a vállalat, szövetkezet vagy intézmény eredményeinek, helyzetének felmérésével a kollektivitás erősítését, a vezetés informálását is jól előmozdítják, nem utolsó sorban az üzem tartalmas propagálását is segítik. Mint forrásmunkák, főként ez utóbbi esetben tesznek hasznos szolgálatokat a helytörténetírásnak, nem egy esetben az országos történeti kutatásnak is. Ezek a kiadványok a szélesebben értelmezett honismeret körébe tartoznak, a helytörténetírás előiskoláját jelentik. Javarészt kiérdemelték, hogy a szűkebb ünneplő közösségen kívül is számontartsuk, használjuk és becsüljük is meg őket azzal, hogy ahol kell, ne hallgassuk el kritikai észrevételeinket sem. Nem ritka eset ugyanis az, hogy a jubiláló szerv „házon belül" keresi meg (esetleg hivatalból kirendeli) a szerzőt. Többnyire akad valaki, aki elég erőt érez magában a feladat megoldásához, s korábbi érdeklődése vagy hosszább szolgálata alapján minden különösebb történészi előismeret nélkül nekivág a gyakorta rövid határidőbe szorított anyaggyűjtésnek. Szerencsés véletlenek azok a vállalatok, ahol már évek vagy évtizedek óta gyűjtögeti egy-két dolgozó a „beltörténeti" adatokat; ez sokszor csak hobbyként folyik, a kerek évfordulók viszont, kiadási lehetőséget teremtve, a szórakozásból űzött keresgélést az alkotás kezdeti szintjére emelhetik. Melyek a leggyakrabban felbukkanó, nemegyszer alapvető gyengék és buktatók ezekben a munkákban? A szerzők szemléletét vagy a túlzott adatszerűségre törekvés, a tények és számoszlopok kellő elemzés nélküli, időrendi felsorakoztatása, vagyis a kifejezett krónikás hangvétel jellemzi — s ez a jobbik eset! — vagy pedig a kellően alá nem támasztott s így kevésbé meggyőző dicsekvés hatja át. Az utóbbival közel egyenértékűek azok a stiláris tekintetben nemegyszer jól megformált feldolgozások, amelyekben a riportszerűség, az olvasmányosságra törekvés uralkodik, száműzve a „száraz adatokat". Az említett krónikaíró szándék rendszerint az „utókorra bízza" az értékelést, s ezt hangsúlyos gesztussal adja az olvasó tudomására. Ebben az álláspontban végső fokon a történeti tájékozatlanságot és az abból fakadó bátortalanságot érhetjük tetten. Sajnos, mintául használható, modern, marxista szemléletű üzemtörténet, intézményhistóriai munkálat még kevés van, hozzáférhetőségük a nem szakemberek számára erősen korlátozott. Az eddig megjelent néhány üzemtörténeti módszertani tájékoztató ugyancsak nem jutott túl a szakmai körökön. A jubiláris füzetek további gyengéje, hogy vagy túlzottan személyeskedők vagy szinte teljesen személytelenek. Az adott szakmával összefüggő műszaki-technikai kérdésekkel többnyire nincs baj (ha van, csak a 40—50 évvel korábbi problémáknál van, vagy akkor, ha a szakággal kevésbé ismerős külső szerzőt vonnak be), annál több azzal, hogy egy-egy üzem vagy szövetkezet múltját legalább vázlatosan be164