Békési Élet, 1970 (5. évfolyam)

1970 / 1. szám - VITA - Sárhelyi Jenő: Kóruskultúránk múltjából

Sem anyaga, sem módszere ellen nem merült fel kifogás. Mindenki örömmel üdvözölte és megígérte, hogy bevezeti kórusaiba. Megjelenését követően néhány elismerő levelet is kaptam az ország legkülönbözőbb pontjáról. Mint már mondottam, a mű hatását két helyen is volt alkalmam kipróbálni. Egyik a kísérleti műhely volt, az alsógödi iskola, a másik egy üzemi kórusom. Most végzem a harmadik kísérletet az előbbiektől merőben más körülmények között. Jelenleg egy ifjúsági vegyeskarral foglalkozom, melynek tagjai középiskolai tanulók — tehát általános iskolás korukban feltehetően ének szaktanár keze alatt tanultak Békés megyében és jelenleg Békéscsabán folytatják középiskolai tanulmányaikat. Ez a forma — kollégiumi kórus — nálunk még kísérleti állapot, bár a magyar művelődéstörténetben nem ismeretlen. Akkor, a munka hevében, nem értem rá lemérni az eredményt, csupán azt érzékeltem, hogy nagy átlaga a kórusnak elég gyorsan fogta fel és alkalmazta az új ismereteket. A vizsga volt számomra a meglepetés, mikor az általános iskola 8. osztályának megfelelő nehézségű gyüjteményű dalanyagból első látásra énekeltek a tanulók. Közülük többen, a jobb énekhanggal rendelkezők, elhelyezkedtek az akkor még nagyobb számmal létező különböző hivatásos együttesek énekkaraiba. Felvételüknél nagy szerepet játszott a kottaolvasó készségük a más, jobb hangú énekesekkel szemben. A bentlakásos tanfolyam 6 hétig tartott. Hetenként 3 ízben tartottam foglalkozást pl. a páratlan napokon, míg a páros napokon instruktor vezetésével tanulókörökben gyakorolták az anyagot. A kikérdezést és osztályozást magam végeztem. Bámulatos volt, ahogyan a kottapapírt vagy zongorát sohasem látott falusi lány vagy legény a tanfolyam végére első látásra énekelt egy-egy könnyű kórusszólamot, vagy másodmagával összeénekelt valamelyik könnyű Bicinia Hungarica füzetből. A „15 percet" nemcsak a közvetlenül érdekelt terület fogadja jól, de még a Zeneművész Szövetség is felfigyelt rá, s a Muzsika hasábjain Tardos Béla ismertette a kiadványt. 15 év után fel kell vetnem a kérdést: Mennyivel vittük előbbre a kórustanítás értelmességét? Tény az, hogy a kórusélet fejlődéséről csak bizonyos területi körülhatároltsággal lehet beszélni. Lehet, hogy mutatósabbá vált, de nem lett értelmesebb a munka s a zenéhez még mindig lassan érünk el. Kóruséletünkből még nem múlt ki a zongorázva történő szólam betanítása, de van olyan hivatásos együttesünk, amelynél a kariskola kötelező, s vannak követelményszintek a tagsággal szemben. Engem még az is nagyon érdekel, hogy a felszabadulást követő évtizedek alatt az új módszerrel nevelkedett énekesek milyen erősségei kórusainknak? Szívesen mennék szerte az országba kóruspróbákra, hogy meghallgassam azt a 15 percet. Mi, úgy érzem, megtettük a magunkét e téren, s jelenleg is megtesszük Békéscsabán a fent említett adottságokkal. Bár volnának követőink, lenne színesebb, gazdagabb az esztétikai nevelésünk! Okultunk a régi kottaolvasó tanfolyam hiányosságain és megkíséreltük az új, a korszerű anyagellátást. Felszabadulásunk 25. évfordulója küszöbén ki-ki vesse föl önmagának a kérdést, legyen az illető énekes vagy karvezető, hogy mit kellene még tenni ezen a téren szocialista kóruskultúránk továbbfejlesztésére. Én ezekkel a sorokkal is ezt kívántam szolgálni. SÁRHELYI JENŐ 118