Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 3. szám - Kósa László: Nagy György köztársasági mozgalma Békés megyében

képviselő, és az időszaki választások megcsillantották a lehetőséget köztársasági jelölt állítására. Nagy György először Jánosi Zoltán debreceni református lelkészt szerette volna felléptetni. A jelölést támogatták a gyomai köztársasági érzelmű vá­lasztók, „egy érdemes olvasókör tagjai" és azonnal írtak Makainak, aki a környéken egyetlen számukra számba jöhető kortes volt, hogy tájékoztassa és támogassa őket. 2'' 1 Jánosi azonban nem vállalta a jelölést és Nagy György újabb emberre vagy az egyik budapesti párttagra, Szeles Adorjánra, vagy egy volt gyomai képviselőre, Fábry Károlyra gondolt, s ehhez kérte Makai támogatá­sát. 2 5 Makai lelkesen írt a köztársasági érzület terjedéséről, s ebben saját érde­meiről, de kitért a kérés elől. Húzódozását azzal magyarázta, hogy amikor Sze­les Adorján Lőrincz Konstantinnal, a párt lelkes budapesti támogatójával Gvomán járt, őket a főszolgabíró csendőrökkel igazoltatta. Makai saját állí­tása szerint szintén akart Gyomára menni, de a gyomaiak kérték, hogy mivel a csendőrség figyeli a készülődést, ne menjen, s így útja meghiúsult. Ugyancsak elmaradt az általa április 28-ára tervezett szeghalmi járási pártalakulás, melyet elhalasztott, hogy előbb az alakulás számára a megyénél biztosítékot szerezzen, nehogy úgy járjanak, mint a makóiak. 2 0 Az igazságot nem tudjuk pontosan. Annyi bizonyos, hogy a gyomaiak visszautasításának nincs nyoma Makai Már­ton különben gondosan megőrzött irataiban, s az összehívandó gyűlés is csak ötlet volt, megvalósítására alig tett lépéseket. Feltevésünket megerősíti, hogy néhány nap múlva Lőrincz Konstantin Nagy György kérésére levélben szá­molt be Makainak gyomai útjáról. Szerinte kevés pénzzel, 20—30 koronával meg lehetne szerezni a gyomai mandátumot és kéri Makait, hogy vezessen május 18-án kb. 50 fős deputációt Budapestre Szeles felkérésére. Egyben meg­írta azt is, hogy kikhez fordulhat bizalommal Gyomán és Endrődön. 2' Makai őt is elutasította. Azzal érvelt, hogy nem ér rá, és különben is óvatosabban kell szervezkedni. Később igyekszik majd a hívásnak eleget tenni, de most nem tud néhány nap alatt küldöttséget összeállítani. 2 8 A jelölés körül tovább folyt a huzavona. Makai hamarosan a leköszönő képviselőtől is kapott levelet, az is kérte pártja, a Függetlenségi és 48-as Párt számára támogatását, korteskedését. 2 0 Nagy György próbát tett szolnoki hívével, Bényey Jánossal is, aki előbb hajlandóságot mutatott, majd családi okokra hivatkozva visszamondta a je­lölést. 3 0 Ezekben a hetekben alkotta meg a parlament a királysértési törvényt és a köztársasági párt tagjait országszerte zaklatták a hatóságok. Nagy György el­keseredetten kérte Makait, hogy lépjen fel Gyomán, még akkor is, ha betiltják a pártot, legalább adjon életjelt a mozgalomról. 3 1 Makai visszautasította kéré­sét, mert mint írta, olyan a helyzet, hogy magát és választóit „üldözésnek és el­csukásnak" tenné ki. Ehelyett inkább kisgazdapárti barátjának korteskedik a sárréti falvakban, s bizonygatja Nagy Györgynek, hogy érdemes támogatni őket, hiszen nem kormánypártiak. 3 2 Nagy György végül azt kérte, hogy ha már nem a párt a színeiben, de radikális programmal mindenképpen lépjen föl Makai. 3 3 Makai mégsem jelöltette magát és a választáson az uralkodó Mun­kapárt győzött. Paktummal megszerezve a gazdapárt szavazatait, legyőzte az ellenzéki Függetlenségi és 48-as Pártot. 3 4 '453

Next

/
Oldalképek
Tartalom