Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)
1969 / 3. szám - Kósa László: Nagy György köztársasági mozgalma Békés megyében
A királysértési törvény megszületése után lassan rendezte sorait a köztársasági mozgalom. A szeghalmi pártalakítás a már említett két próbálkozás után, harmadszorra történt meg, akkor, amikor már elcsendesült az új törvény kiváltotta közjogi vita. Az Országos Kossuth Lajos—Párt szeghalmi szervezetének alakuló közgyűlésére törvényesen engedélyezett formában 1913. október 5-én Makai lakásán került sor. A házigazda ismertette a pártprogramot, majd a vendégek egyhangúan kimondták a pártalakulást. A gyűlésen huszonkilencen vettek részt. A díszelnök Cseke Mihály lakatosmester, az ügyvezető elnök Makai Márton lett. A tagok között volt még három református tanító és három iparos, a többiek foglalkozását ,,földbirtokos"-nak mondja a korabeli jegyzőkönyv, egyenlőséget tévén ezzel a parasztgazdák és a kisebb úri birtokosok közt. Egyetlen kivétel van csupán. Az egyik résztvevő „földmíves". Ez esetben valószínűleg törpebirtokosra vagy földtelen munkásra kell gondolnunk. 3 5 Hogy miben állt a szeghalmi szervezet tevékenysége, nem tudjuk. Az alakulás után néhány nappal Makai üdvözlő táviratot és levelet intézett a szeghalmiak nevében a szintén megalakuló szentesi szervezetnek. 3 0 Más ténykedésükről, szerepükről nem tudunk. Néhány hónappal később a pártsajtóban megjelent áttekintés nem említette a szeghalmiakat a működő vidéki pártszervezetek között, 3 7 s csak közvetlen a világháború kitörése előtt hallattak magukról ismét, pártgyűlésre készülődve.^ Nagy György még egy kísérletet tett Makai jelölésére. Az év végén a békéscsabai kerületben szerette volna felléptetni. Azt írta neki, hogyha van kilátás a győzelemre, vegye föl a küzdelmet, de ha nincs, akkor is jelöltesse magát, mert ha vissza is lép, akkor is életjelt adott a pártról. 3" Makai igent mondott a kérésre és állítólag be is jelentette programbeszédének megtartását, de hogy valóban jelöltette volna magát és beszélt volna, annak semmi nyoma nem maradt, pedig a párt sajtója a mozgalommal kapcsolatos legapróbb politikai eseményeket is regisztrálta. 4 0 A kudarcok után feltehetően meglazult Nagy György és Makai barátsága. Makai ugyan tagja lett a márciusban megalakult országos pártkörnek, de levélben igen keveset érintkeztek/' 1 1914 tavaszán Gyomán már sokkalta erőteljesebb szervezkedés folyt, mint Szeghalomban. A következő választáson mindenképpen képviselőjelöltet akartak indítani. A pártalakításra pedig külön küldöttség hívta meg Nagy Györgyöt/' 2 A gyomai helyi szervezet megalakítására június 26-án került sor. Délelőtt népgyűlés volt a városháza udvarán, ahol Makai és Nagy György szónokoltak, „mintegy 5000 ember" előtt. Délután a kisréti olvasókör nagytermében mondták ki a pártalakulást. Sajnos, adatok hiányában nem tudjuk, ki volt a szervezkedés vezetője, s alig tudunk következtetni a párttagok társadalmi hovatartozására. Elnök lett Nagy A. Mihály, az olvasókör elnöke, alelnök: Erdei János, Gálos Benedek, Szabó József, jegyző: Tari János férfiszabó. Valószínűnek tartjuk, hogy a tagok többsége parasztember volt, mert a Kossuth-Zászlóban megjelent tudósítás Tari Jánoson kívül csak még egy embernek, egy másik iparosnak nevezte meg a foglalkozását. 4 3 '454