Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)
1969 / 2. szám - Elek László: Justh Zsigmond "kozmopolitizmusa"
szakon megy át. Az elsőben még jóformán csak az érzékek dolgoznak, s a művészet túlságosan nagyvonalú, durva, vázlatos. A második a szív korszaka, amelyben az érzés uralkodik, így művészete meleg, naiv. Ez a grand art korszaka. A harmadikban már túlteng az agyvelő, s vele a naiv érzés rovására a tudatosság nő — a kritika lép a művészi teremtés helyére. 2 0 Ügy vélte, hogy a kizárólagosan fáradt gesztusokra képes magyar arisztokrácia a maga betegesen hiú és érzékeny, „velencei üveggé evclválódott" lelki alkatával már a harmadik biológiai korszak végére jutott el. Az idők során azonban sok szép és nemes erkölcsi vonást fejlesztett ki magában, amelyet át kellene adnia, át kellene mentenie az egész nemzet érdekében az utókor számára, nehogy a polgárság túlzott visszaeséssel vegye át a vezetést. Az erőt áhító, önmagában a halált hurcoló, osztályában a kilátástalan jövőt szemlélő Justh mindezt a biológiai fejlődés, a vérkeveredés elve alapján gondolta elérhetőnek. Nagyon hitt a darvinizmusban, a Linné rendszerére alapozott mendeli kinemesítés teóriájában, s úgy hitte, hogy azokat a társadalomra is alkalmazni lehet, Verescsagin nézete ellen is, aki szerint azért „nincs Pesten olyan sok szép asszony, mert tiszta race nincs" így tiltakozott Párizsban: „En persze ebben az ellenkező theóriát vallom; a fajta a vér vegyítése által nemesedik, tisztul." 2 1 Ugyanakkor az is nagyon jellemző, hogy ő nem a hatalom átvételére készülő nagypolgársággal kötendő házasságot propagálta, holott ennek reális megvalósulását Franciaországban tapasztalta már. és konstatálta is az egyedek külső magatartásában és belső erkölcsi tulajdonságaiban végbement változást. Észrevette és pontosan rögzítette a royalista nagypolgárságon az arisztokráciától örökölt konvencionális vonásokat, de meglátta azt is, hogy „zsírosan esznek, és sokkal többet", hogy „puritánabbak, de amellett erősebbek", hogy a polgár „erős, vaskos, nehéz fajta", hogy „szinte semmi idegük" nincs, mert „a 100 éves tétlenség csak nehézkesebbé tette őket". Végül ezzel a nagyon sommás ítélettel zárta le jellemzésüket: „Ez a faj még éhes, s nem jóllakott, s rossz gyomrú, mint a modern arisztokraták rendesen". 2 2 A magyar társadalom jövőjét vizsgálva azonban a széthulló nemesi társadalom vízióját átélő, a hűlő vér tragédiáját önmagában érző Justh nem az idegen szellemiségű és érdekeltségű, hagyománvtalan, rassz-nélkíili polgárságot tartotta alkalmasnak és méltónak a „nemes faj" felfrissítésére, hanem a tetterős, egyenes jellemű, józan világnézetű, földdel foglalkozó, ősi „magyar eredetű" parasztságot. A földjét eljátszó, deklasszálódó dzsentrit egyenesen utálta, mindenkinél jobban gyűlölte. Elítélő véleményét így fogalmazta meg: „Ez az egyetlen társadalmi kör, amelyet Magyarországon ki nem állhatok. Evés-ivás — kártya, szóval kizárólagos állati élet, pár külsőség adaptírozásával, amelyet az első társaság után majmoltak. Semmi műveltség, és így —• majd semmi jövő ... A világ agarászat, ivás és váltó". 2 3 A néphez menekült. Oda, ahol „az igazi érzés . . . elmossa azt a mázat, amelyet a hiúságon alapuló számítás kent rá". 2 4 Itt találta meg a nyugalmat, az egyensúlyt, hol „erő beszél a táncból és a dalból". 2 5 Itt tanulgatta „a családi élet egyszerű struktúráját", azt a csodával határos képességet, ahogyan „az élet nagy esélyeit egyszerűen" tudják felvenni. 2 6 Ide jutott el kiváló barátjával, a „modern polgárnak is beillő" 2 7 anarcsi föld'217
