Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Fülöp Károly: Áprily Lajos Szeghalmon

Az én karácsonyi ajándékomat Szeghalmon csak megkezdte; otthon fejezte be, s postán juttatta hozzánk. Ebben nemcsak itteni esti énekelgetéseink, hanem egykori erdélyi kirándulásaink emlékei is felragyognak. Ez sem jelent meg egyik kötetében sem. Sárréti zongoraszó Ölmos eső szaporít pocsolyákat az utca sarában, búskomor arcú lapályt fátylaz a téli homály. Ösi mocsári sarak lázadnak a híg televériyben, Dante-bugyorba való szörnyeteg itt ez a sár. Nézed a posta lovát, hogy cuppog a mély latyakosban, mintha tűnődne szegény: mért vezekeltetik így? Elvesznél, e sivár tájnak leterítne a búja hogyha nem intene feléd otthonos arcú sziget; otthoni tájlejtések a fűszeres illatú szóban, s könnyű borocska után esteli zongoraszó. Kedves a kéz, mely a billentyűsorokon szaladozva meg-megidézi a rég szunnyadó muzsikát, s kedves a hang, a finom remegő, mely a pusztai csendben távoli múltba merült drága dalokra feszül. Látod-e: rajzol a hang: ez az otthon, a vár meg a város, zöldkoszorús hegy alatt árad a barna Maros, megy le a nap, csupa bíbor a templom, a terraszos őrhegy s bíbor fényt kap a név porladozó köveken. Tornaterünk fövenyén még olykor dobban a labda, átüt a csenden: a mély leckeszilenciumon; benn a teremben erős prepahang vontatja a zsoltárt, s künn a tanári soron buggyan a zongoraszó. Hívogató kristálynapokat hoz az északi szellő, kék derűből a Pilis csúcsa s a Csáklya köszön. Indul kis csapatunk a mezőszagú hajnali széllel, ünnepet áhit a szív, friss ütemet ver a láb. Zordul a táj, szeleburdi echo feleselget a dallal: sűrű tenor, magas alt mily nagyon összesimul. Vadnárcisz szaga lebben a lepkés, hűs levegőben, lábad előtt csevegő csermely iramlik alá; pettyegetett pisztránggal csábít a vad patak árja, hab mosogatta kövön billeg a vízirigó. Sziklafalak közein barlang-üregek csalogatnak, s int a magasban a szűz csillagos arcú gyopár. Bágyad a test, jön a nyáj s jön a nyájjal a harmatos este, széna-odorban a fű jószagú vánkosa vár, bróm nélkül is elaltat a sűrű kakukkfüves illat, s alva szelíd juhokat látsz csuda pázsitokon, zúg a patak s egy-egy remegő kis csillag az éjből ócska gerenda közén kandin a színbe tekint. Drága napok: derűs ormok az élet sorsvonalában! Ritka örömszigetek, ritka szabad horizont! Boldog izomjáték, dallal fakadó fiatalság! Mámoros ünnepeink -csak zene, csak zene már! Lankad a kedves kéz, halványul a kép, jön az éjfél, (függönyös ablakokon túl csupa sár, csupa sár) csillagot olt a homály -s varázs-szigetén a sötétben csendesül, elfinomul s elhal a zongoraszó. Fülöp Károlynak, a viszontlátásokban újuló és növekedő szeretettel Szeghalom—Budapest, 1950. december 23. Áprily Lajos. 150