Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 1. szám - KIÁLLÍTÁS - Dr. Pogány Ö. Gábor: Kohán György kiállítása

KOHÁN GYÖRGY KIÁLLÍTÁSA* Ezek a karácsony előtti zarándokutak — most már harmadízben — legyőzhetetlenül, elkendőzhetetlenül tele vannak szomorúsággal, vígasztalhatatlan döbbenettel. Kohán György temetésének hangulatát mindaddig magunkkal hordjuk majd, amíg csak emlékezni tudunk; a hózáporban a ravatal körül összegyűltek egy nagy magyar festő, egy elpazarolt tehetség apostolaivá szegődtek, hogy szétszéledvén szerte a világban mély meggyőződéssel hirdessék az Igét, legyőzhetetlen a nép hatalma, ha fiainak géniuszában ölt testet. Mert Kohán György életműve a nemzeti kultúra erejétől kap igazolást. Minél közismertebbé lesz képeinek értéke, művészi intéseinek zengő tanulsága, messiási lényének korszakos jelentőségű szolgálata, annál kétségtelenebbé válik a művészet társadalmi nélkülözhetetlensége, az alkotó munka közösségi érdeme. Kohán György hírnevének növekedéséhez, művészete hatókörének terjedéséhez senki egyéni érdeke nem fűződik, az ő halhatatlanságából csak a tömegek gondjaira figyelőknek, a közérdeket vállalóknak lehet haszna, azoknak, akik az igazságot megvalósulva szeretnék látni e földön, az emberi lelket szárnyalóvá tenni mindenfajta fenyegetettség, szorongatottság ellenére. ^Persze, a népi gyökerű műveltségnek rengeteg változata ismeretes, vannak játékos. gyanútlan válfajai, s igen becsesek, andalító voltukkal is tiszteletreméltók. Ahogyan egy írókázó kéz kecses hurkot stilizál a halálba táncoltatott lányból, abban az atavisztikus önvígasztalás mentségeit keresheti. A nyakas magyarok ellenben farkasszemet néznek a vésszel, kimondják a szót, mégha meghasad is a szív tőle, nevén nevezik a bajt, de felújjonganak, amikor okuk van rá. Kohán György ezek közé a szókimondó mesterek közé tartozott, nem kertelt, nem alakoskodott, még rosszul értelmezett szánalomból se enyhített tragikus közlendőin, ám féktelen jókedvét se volt hajlandó jónevelt mérsékletre korlátozni, őszintén vallott a valóság feszültséget kiváltó szélsőségeiről, a termelési erőkről odakint s az ösztönökről idebent. Szívósan állta a sarat, bár tudta, hogy boldogabb lehetne, ha nem venné oly komolyan a hivatását, s ha mint festő megelégedne a mesterségbeli dolgok vizsgálatával. Percig se habozott azonban a művész „szakmai" kötelességeit kiterjeszteni a kor, az emberiség — mindezideig felelet nélkül maradt — nehéz kérdéseinek a megválaszolására. Igaz, válaszai nem szívderítőek, de mert etikailag rendíthetetlenségre nevelnek, végső soron igencsak biztatóak. Művei tanulmányozóit felkészítette az egyetlen vis maior-ra, a biológiai elmúlás tényének kérlelhetetlenségére, ugyanakkor hitet tett amellett, hogy minden más rossz ellen eredményesen lehet felvenni a harcot, a nyomor, a hazugság, a kétkulacsosság, a megalkuvás, a félrevezetés ellen is. a szegénységgel, a gonoszsággal, a félreértéssel szemben egyetlen hatásos fegyver van. az állhatatosság, a szilárd meggyőződés, az emberi szolidaritás, s ha művész az illető, még a tehetség is. Nem lesz könnyű sáfárkodni a Kohán György örökségével, a világfiak, a világpolgárok. a világszínvonalasok számára nem nagyon csábító a pályájának tanulsága. Nemeiveretű művészete nem kelendő cikk, a műkereskedők nem látnak sok piaci fantáziát benne. A humanista helytállás, az emberséges együttérzés, az önzetlen fi"Elhangzott a kiállítás megnyitóján. 117