Békési Élet, 1969 (4. évfolyam)

1969 / 1. szám - KIÁLLÍTÁS - Dr. Pogány Ö. Gábor: Kohán György kiállítása

gyelem eléggé fárasztó, a világnézeti hűség nem tartozik a konvertábilis valuták közé. A Kohán-féle alkotómódszer, szellemi magatartás kemény koncentrációt, állandó készenlétet, nem lankadó fáradhatatlanságot követel, s mindenek előtt a lélek önfeláldozó érzékenységét, mellyel a művész magára veszi embertársai szenvedését, vétkét, a világmegváltás stigmáit. Mert aki igényesen végzi a művész feladatait, az a társadalmi közérzetre gyakorolt hatással méri eredményeit, az emberi együttélés harmóniájának megteremtését, a szabad gondolat méltóságáért, a jók és igazak eszmeközösségéért tesz erőfeszítéseket, próbál szuggesztívan érvelni. Hiba lenne viszont Kohán Györgyöt egyfajta prófétikus fanatizmus megszemélyesítőjének tartani. Nem volt benne semmi remetedac, vagy világfájdalmas szenvelgés. Jó étvággyal élte az életet, szívesen élvezte szépségeit, szerette az ízes beszédet, a szellemes társalgást, a vidám barátokat, a közéleti reményeket. Zenehallgatás közben megértette, hogy mi az, amiért érdemes élni, dolgozni, fáradozni, felőrlődni, alkotni, elégni. Mi akik ámulva nézzük képeit valami hasonlót érezhetünk; megbizonyosodhatunk afelől, hogy Kohán György nem gyötrődött hiába, kitartásáért a műbarátok adnak hálát, az utókor rebeg köszönetet, emlékét öntudatosodó, művelődő hívei áldják. Művei azt bizonyítják, hogy a festmény, a rajz is akkor igazán kvalitásos, ha közérdekű tartalmat hitelesít. Közérdekűség — talán mondani se kell — nem a választott témában vizsgázik, hanem jelentésének egyetemességével, a megjelenítés szuggesztiójávai, alkotója hozzáálásának tisztességével. Hiszen Kohán György se tett mást, mint századunk sok más festője, csinált csendéletet, szobabelsőt, szerkesztett ,egy vagy többfigurás kompozíciót, kísérletezgetett színekkel, térábrázolással, képi ritmussal, rejtett dimenziókkal. De mert mindezt életérzésének kifejezéséért művelte, véleményének közlésére használta, indulatának kitörése közben alkalmazta, alkotásai közüggyé nőttek. Megfestette a gyászt, a sírást, hogy megvigasztaljon vele. Felidézte a háborút, hogy meggyűlöltesse az intézményes tömeggyilkosságot. Legtöbbször sötéten adta elő mondanivalóját, hogy kiváltsa a fény nosztalgiáját. Mindig is elkerülte a könnyű megoldásokat, s ezért nem titkolta, hogy a bölcső és a koporsó között sok megpróbáltatás vár az emberre. De azt is érzékeltette félreérthetetlenül, hogy az ártalmak ellen biztos védelmet nyújt a meghitt érzések legtöbbje, mint amilyen a kisebb-nagyobb közösségek összetartozása, a jól végzett munka öröme, az alkotó elme indokolt önérzete. i A nagypolgári ridegizmus el-elmarasztalta romantikus felbuzdulásait, műveinek monumentális szenvedélyességét. A gyulai kiállítás is kétségtelenné teszi: ha különös képességekkel rendelkezik a művész, hogy lelke emésztő lángjaival felgyújtsa a tárlatlátogató képzeletét, akkor a megnyilatkozás heve, a felszólító módban hangsúlyozott közlendők lendülete fölébe nő a mégoly tökéletes okoskodásnak. Kohán György is azok közé a kevesek közé tartozott, akik magukkal ragadják, nyugtalanítják a közönséget, s végül á forró élmény katarzisán keresztül győznek meg az élet, a művészet nagyszerűségéről, az alkotómunka magasztos céljáról. Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért. DR. POGÁNY O. GÁBOR A gyulai új kiállítási csarnokot Kohán György festményeinek kiállításával avatták fel. Pogány ö. Gábor a megnyitó beszéd után az ünneplők körében • 118