Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 3. szám - Sass Ervin: A csorvási gimnazisták szabadidejének felmérése és népművelései hasznosítása

Mit csináltam, felkeléstől lefekvésig? és még 45 kérdés A felmérés kétféle kérdőívvel történt. Az egyik kérdőív „Mit csináltam felkeléstől lefekvésig?" címmel reggel 5 órától éjfélig nyújt lehetőséget az el­foglaltságok órák szerinti közlésére, egy teljes hét minden napján. A második számú kérdőív 45 különböző kérdést tartalmaz, s ezek zömmel a helyi műve­lődési lehetőségeket kutatják, s választ kérnek az adatszolgáltatótól arra is, hogy miként értékeli a rádió, a televízió, valamint a község művelődési in­tézményeinek programját, tevékenységét, milyen javaslatai vannak, melyek megvalósításával — véleménye szerint — hasznosabb szabadidő-eltöltést le­hetne biztosítani a községben. A kérdések jórésze az adatszolgáltató ízlésálla­potát is kutatja, és abból a helyes meghatározásból indul ki, hogy ,,az ifjúság érdeklődésének alakulása szervesen összefügg ízlésének fejlődésével és mű­veltségének színvonalával." (1 : 4.1.) Választ kerestem arra, hogy a csorvási gimnázium negyedikes tanulói családi körükben rendelkeznek-e olyan tárgyi eszközökkel, melyek művelődésük, személyiségük formálását segítik, a meg­felelő következtetések kialakításához feltétlenül szükséges volt ismerni, hány családnak van televíziója, rádiója, sőt lemezjátszója, a tanulóknak saját könyvtára, gyűjtenek-e valamit (mely szenvedély jól megvilágítja érdeklődé­süket, ízlésüket), és műveltségi színvonaluk, valamint hasonlóképpen itt is ízlésállapotuk tükrözésére több kérdés irodalmi érdeklődésüket kutatja. Azt, hogy milyen irodalmi alkotások, milyen hőseivel tudnak azonosulni, milyen hősök érdeklik őket; de több, hasonló kérdés foglalkozik a filmművészettel kapcsolatos véleményükkel is. Végezetül érdeklődtem az iránt, hogy jól érzik-e magukat községükben, elvágyódnak-e onnan, vagy szívesen élnének felnőtt korukban is ugyanitt. Több, kisebb horderejű kérdés egészíti ki még az össz­képet, nyújt lehetőséget a felmérés plaszticitásának biztosításához. A két kérdőívet megfelelő tájékoztató után osztottam ki az osztály tanulói között, tíz fiúnak és húsz leánynak. Az 1. sz. kérdőívet — kérésem szerint — naponta töltötték ki, pontosan feljegyezve egész napi elfoglaltságukat óra, perc bontásban. A kérdőívek kitöltésével kapcsolatos problémák megoldására, és az ívek összegyűjtésére szívesen vállalkozott az osztály két tanulója, Szegfű Anna és Szarka Erzsébet, akik később, a felmérés utáni beszélgetést is elő­készítették és megszervezték számomra. A beszélgetés, melynek során mé­lyebb bepillantást igyekeztem nyerni a kérdőívek adatainak feldolgozása so­rán szerzett értesülésekbe, jellemzőnek tűnő részkérdésekbe, megfelelt a vá­rakozásnak, és jól kiegészítette a statisztikai adatokat, hozzásegített a szabad­idő-felhasználás minőségi vonásainak kitapintásához, a csorvási gimnázium negyedikes tanulóinak életmódját, szokásait, a szabadidő-aktivitások rendsze­res ismétlődését illetve rendszertelenségét kielégítően magyarázta. Az adatok összegezése után a felmérés segítségével arra kerestem választ, hogy Csorváson, ebben a csaknem 8 ezer lakosú községben hogyan élnek a fia­talok, közelebbről a 17—18 éves gimnazisták, milyen lehetőségük van sza­badidejük hasznos eltöltésére, olyan színvonalon, mely képességeik sokoldalú kibontakozását, művelődésüket, egészséges szórakozásukat és pihenésüket jól szolgálja, teljes összhangban a kor igényeivel, melyet e tanulmány elején már kifejtettem. Mivel semmiképpen sem szólam az, hogy a jövő olyanná lesz, 318

Next

/
Oldalképek
Tartalom