Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 3. szám - Dr. Tóth Lajos: A "Szarvasi Építőipari Munkások Világosság Dalköre" és Szavalókórusa a társadalmi haladásért (1928-1934)

nekelőtt a szabadság utáni vágy, sőt a világszabadság eszméje, a kizsákmányoló társadalmi rend elleni tudati és emocionális mozgósítás, az élet alapja: a munka megbecsülése, az imperialista háború elleni hangulatkeltés, az összefogásban, a proletár öntudatban és nemzetköziségben rejlő erő tudatosítása jelenti a kör eszmei-ideológiai alapját. Ének-zenei számok is mindig kerültek a műsorba. Ennek előkészítése szintén nehéz feladatot jelentett Kollár Mihály karvezetőnek. A kellő zenei alapismeretek pótlása, az éneklés technikájának fejlesztése és hangszerek szerzése csak önzetlen odaadással volt lehetséges. A magyar népdalfeldolgozások mellett mégis gyakran felhangzottak: Liszt, Mozart, Mendelsson,, Schubert stb. művei. Természetesen nemcsak a műsorok összeállítása, hanem a rendezés ezernyi problémája, gondja is Ruzicskavra hárult. Jelmezeket tervezett (általában kék munkászubbonyban szerepeltek, de eleinte a klott-anyag helyett az olcsóbb krepp-papírból készítették el), díszleteket festett, fényeffektusokkal kísérletezett és finom akusztikai hatásokra törekedett. Mindezt pénz nélkül, .saját munkájával és a köri tagok lelkes részvételével valósította meg. Mert lehetetlent nem ismert ez a lelkes csoport. Áldozatos szellem és példás munkafegyelem jellemezte közösségi életüket. E tekintetben sokat tett Urbancsok Mihály elnök, aki ha kellett, megfelelő eréllyel támasztott követelményeket. Az előadások sikere mindig rendkívüli volt. Ezt a minősítő jelzőt a korabeli feljegyzések és a még élő és lelkesen visszaemlékező kortársak véleménye alapján, tudatosan fogalmaztuk meg. A műsort rendszerint rövid elnöki megnyitó vezette be. (Ezeket leggyakrabban Ruzicskay írta és Urbancsok mondta el.) Az üdvözlés mellett mindig szólt néhány aktuális politikai, az életkörülményekkel foglalkozó kérdésről, kapcsolódott a műsor eszmeiségéhez, világnézeti programjához. A jól előkészített sza valókór us rendszerint vezető (dirigens) nélkül szerepelt. Hatása így közvetlenebb volt. A közönség és a kórus egységes szellemű és érzelmű atmoszférája általában gyorsan kialakult. Néha még mozgással is kísérték a mondanivalót. A rendező igyekezett mindig érdeklődést ébrentartó, fokozott vizualitást is adni a műsorszámoknak. Példákkal is illusztrálhatjuk a műsorok gyakorlati produkcióinak szuggesztív hatását, szcenírozását. Ruzicskay: Vasmunkások című kórusművének (1932) előadása például úgy történt, hogy a több szólamú kórus félkörbe állt fel. Vezető nélkül beszélt az ércről, a munkáról, a munkásról. Közben kalapácsok erősödő csengése hallatszik. Ennek ritmusában lassan szétnyílik a kórus íve. Megjelenik egy nagy vas üllő. A színpadot vörös fény árasztja el. Négy, félmeztelen vasmunkás, kalapácsokkal hatalmas és ritmikus ütésekkel ver rá egy tüzesen szikrázó vasdarabra. A kalapácsok „zenéje" egybeolvad a kórus hangjával, mely félelmetes vitalitással zengi a nép jövendő útját: „Mi ráverünk ... Mi ráverünk . . ." Egy másik példával arra utalunk, hogy a kórus tagjait is mennyire magukkal ragadták a jeles irodalmi művekben megnyilvánuló haladó eszmék. Az egyik előadáson Tu-Fu: Marsolás c. versét (1931) egy Tóth nevű kórustag '(szabósegéd), adta elő. Értelmes, 25 év körüli, szegény, sőt nyomorgó, korán tüdőbajos fiatalember. Soha ennyi odaadással nem adták elő ezt a verset. Egész átszellemült. (Kék kulikabátban szerepelt.) A közönség elragadtatása 313