Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Szilágyi Miklós: Újabb adtok a sárréti pákászok életének megismeréséhez

ÜJABB ADATOK A SÁRRÉTI PÁKÁSZOK ÉLETÉNEK MEGISMERÉSÉHEZ Herman Ottó, a magyar halászat nagyérdemű kutatója így kezdte a sárréti pákászok bemutatását: „Pákásztanya! A mai kor gyermeke hallja, olvassa e szót s legalábbis különösnek találja; — megfejteni, értelmét adni nem tudja s ha a véletlen nem jár kezére, ha ... nem vetődik útjába Ös-Bihar lapályainak örege — de öreg legyen ám! — nem fejti meg a maga volt, letűnt valósága szerint sohasem. A pákász, az egykori bihari rétségnek, mocsárvilágnak ura és őslakója eltűnt — elfogyott, mint elfogyott lecsapolás útján a rét, a mocsár."

1 Kilencven esztendeje, hogy e sorok napvilágot láttak: az akkori legöregebbek unokái is majdmind elmentek már azóta őseik útján. Hiú reményeket táplál tehát a néprajzi gyűjtő, ha a hagyományos módszerekkel „újabb adatokat" akar hozzátenni a Herman Ottó s még néhány közvetlenül az ő nyomába lépő kutató által felvázolt képhez. A néprajzi interjú nem vezet — nem vezethet eredményre, mert a gyűjtőnek nincs kit megszólaltatnia. Amit a száz év előtti kutatók elmulasztottak papírra vetni, ma már töredékesen sem rekonstruálható. Pedig mennyi ellentmondás lappang a látszólag egymást erősítő híradásokban! Milyen jó lenne megkérdezni: kinek van hát igaza? ... Ha azonban a „múlt emléke" történelemmé érett, vállalja a múlt emlékeinek búvára is a történész szerepét: fogja vallatóra az írásos forrásokat, hátha eligazítják az egymásnak ellentmondó, vegyes értékű híradásokban. A levéltárak sok titkot őriznek a múltról — hátha a pákászok életének egynéhány titkából is megőriztek valamit. Gyakran a véletlen siet segítségére a kutatónak. Mint ezúttal is. A halászat történetének levéltári forrásait vizsgálva akadtam rá a Füzesgyarmathoz tartozó Bucsa-puszta és Szerep község között 1799-ben folyt határper tanúvallatási jegyzőkönyvére. A kihallgatott 32 tanú közül 13 pákásznak mondotta magát! A véletlen segített — mondtam — mert már az is véletlen, hogy a vallatási jegyzőkönyv egy példánya a füzesgyarmati közigazgatási iratok között maradt. A határper további részleteit ui. hiába keressük itt: más fórumok voltak az ügyben illetékesek.

2 Mielőtt azonban az újabb adatokat szolgáltató jegyzőkönyv tanulságainak elemzésébe bocsátkoznék, szükségesnek látszik — legalább röviden — az eddigi irodalmi adatokat, leírásokat összefoglalni. Abban általában egyetértőek a leírások, hogy a pákász sokoldalú gyűjtögető és zsákmányoló tevékenységet folytatott: értett a halászathoz, a csikászathoz, a teknősbéka-fogáshoz, a vadászathoz, a madárfogáshoz, gyűjtötte a különféle gyógynövényeket stb. Vagyis létfenntartásának alapját a vizenyős rétek gazdag flórájának és faunájának kiélése jelentette. Semmiféle termelő tevékenységet nem folytatott tehát, s ilyen szempontból feltétlenül különleges szerepet töltött be abban a feudális társadalomban, ahol a létfenntartás alapját a földművelés és állattenyésztés termékei szolgáltatták.

3 Emiatt tekintette — s teljes joggal tekinthette — Herman Ottó és Györffy István a pákász-életformát honfoglalás-előttinek, Ősmagyarnak. Az ősmagyar állapotot ők természetesen még nem „ősközösséginek" mondották (hiszen ez utóbbi terminológia a marxizmus fogalomrendszerének része), de szóhasználatuk kétségtelenné teszi, hogy az ősközösségi társadalmak komplex zsákmányoló tevékenységére gondoltak. Ez a tetszetős rokonítás azonban — amely ugyan lényegét tekintve feltétlenül igaz — romantikus túlzásokra ragadta Hermant is, s a nyomába lépő többi kutató 250