Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 1. szám - SZEMLE

közölt írások nagy részére vonatkozó — hiányérzetemet is. Szerettem volna nyomtatásban is látni a többségében színvonalas (ám minden esetben jószándékú) helytörténetek szakirodalmi dokumentációját, örömmel pillantottam meg Kisvarga Lajos vagy Farkas Gábor írása végén a forrásjegyzéket, néhol azonban ez a jegyzék teljesen hiányzik. (Például Kukovics Sándor Bölcskéről szóló, egyébként alapos írásából, Farkas József besnyői dolgozatából stb.) Emelte volna a kiadvány tudományos értékét a szöveg folyamatos láb jegyzetelése; nem tudni, vajon a szerkesztőt hátráltatták nyomdatechnikai okok, vagy a szerzők nem toltak ilyen igények', e fölkészülve. Sajnálatos, hogy csaknem teljesen elmarad a hazai agrártörténet szakirodalmára való hivatkozás. A kötet két legigényesebb írása Berényi Andrásné-nak azóta a Valóság-ban is megjelentetett emlékezése (Emlékeim a Tarnagyöngye Tsz életéből) és Lemle Géza Kátyúban című riportja. Mindkettő a szociografikus szépirodalom felé hajlik; nem is annyira a közölt tényanyag, mint inkább az ügyszeretet, a szellemes anyagrendezés és a frappáns fogalmazás emeli őket a többiek fölé. És hadd emlékezzünk meg még két írásról: Ketskeméty Károly a dombegyházi Petőfi Termelőszövetkezetről ír, Marik Dénes és Márai György pedig Sarkadról. Ne csak azért emeljük ki külön is ezeket a dolgozatokat, mert a Békés megyeieket speciálisan érdekelhetik. (Mind a dokumentációját, mind kidolgozását tekintve mindkét Békés megyei pályamű kiemelkedő munka.) Hangsúlyozni szeretném e két írást azért is, mert az egyik születésének tanúja lévén, a recenzensnek személyes tapasztalatai vannak a támogatásnak, de gáncsoskodásnak is

r az oktalan érzékenykedésnek és mulattató szerepelni vágyásnak arról az áradatáról, amellyel ezek a munkák, őszinteségük és szókimondásuk mértékében persze, alkalmasint egyebütt is találkoztak. Érdemes volt-e hát ez ügyben tollat fogni? A történelem az élet tanítója, mondták a régiek. Így is van, ha a történetírás mai problémáink genezisét adja, s ha a történelem tartotta tükörbe legalább időnként belepillantunk. A tsz-történetírásnak úgy van értelme, ha nem deduktive akarjuk levezetni, hanem az egyes termelőegységek történetéből emeljük ki azokat a társadalmi és gazdasági törvényeket, amelyek a magyar mezőgazdaságot — utolsó két évtizedének tanulsága szerint — meghatározzák. Ez az, amivel a Termelőszövetkezetek története hozzájárulhat napjaink nehézségeinek megértéséhez, és — egy új gazdaságirányítási rendszerben — az optimális megoldások kidolgozásához. (Budapest; Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, 1967., 364. 1.) KOZMA TAMÁS DALLOS SÁNDOR: A NAP SZERELMESE - ARANYECSET Dallos Sándor kétkötetes művét először 1957-ben ill. 1958-ban adta ki a Magvető Könyvkiadó. 1967-ben jelent meg másodszor, a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. A két kötet a világhírű festőművész, Munkácsy Mihály életét mutatja be. Az élettörténet leírása a 14 éves csabai asztalosinas küzdelmekkel teli tanulóéveivel indul. Ez az időszak maradandó élményanyaga marad a későbbi festőművésznek is. Itt jönnek rá először festői tehetségére, itt teszi első képmásolatait, bátortalan ecsetvonásait. A csabai évek jelentőségét nemcsak az első kísérletezések adják, hanem az az élmény- és emlékanyag, amely a későbbi — már világhírű festő palettáján is kimutatható. Dallos Sándor műveiben nyomon követhetjük Munkácsy életútlát Csabáról előbb Aradra, majd — most már tudatosan festőnek készülve — Pestre. A pesti sikeres bemutatkozás után, a jóbarátok önzetlen segítése révén sikerül tanulmányait külföldön folytatni. Legelőször Bécs, majd München és Düsseldorf az iskolái a „vad magyarnak", hogy végül Párizsban letelepedve a Düsseldorfban már megszerzett világhírnév birtokában — életének legtevékenyebb, legmaradandóbb korszakához érkezzen el. A nap szerelmese és az Aranyecset a jól bevált szabályos széppróza formáját, a re138