Békési Élet, 1968 (3. évfolyam)

1968 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Pataky László. Emlékek Békéscsaba villamosításáról

a jó és gazdaságos áramszolgáltatásnak akkor bizony volt még buktatója bőven. A tisztán látást olyasmi is akadályozta — mint már előbb is említettem —, hogy a bevezetendő újításnak alig-alig volt szakértője. Itt Csabán nem is volt egyetlen hozzáértő sem. Az óvatosságot hát meg lehet érteni. Nézzük meg most azokat a kérdéseket, melyek a vita során szőnyegre kerülhettek. Az első villamosművek mindenütt egyenáramúak voltak. Az egyenáram jól bevált mind világításra, mind motorok hajtására — de csak rövid szakaszokon. Nagyobb távolságban ugyanis annyira lecsökkent a feszültség, hogy a lámpák csak vörösen izzottak: melegítettek, de nem világítottak. És ezen nem lehetett nagyobb feszültséggel segíteni, mert a nagyfeszültség a háztartásokban életveszélyes. Mindezek következtében már-már úgy látszott, hogy a villamos energiát csak szűk körzetekben lehet felhasználni, mikor egy világraszóló magyar találmány — a transzformátor — átütötte a gátat. Minthogy azonban transzformálni csak váltóáramot lehet: meg kellett változtatni az áramszolgáltató rendszert is. Abban az időben, mikor Csabán a vita megindult, már meg is kezdték a váltóáramú telepek létesítését. Ezekből a nagyfeszültségű áramot a körzeti transzformátorokba vezették, s ott kisfeszültségűre átváltva: mind a háztartásokban, mind az iparban jól fel tudták használni. Nos, — egyenáram legyen-e Csabán, vagy váltóáram? — ez volt a vita egyik tárgya. Nagy volt a bizonytalankodás gazdasági kérdésekben is. A fogyasztók olcsó áramot kívántak. A vállalkozók viszont igyekeztek drága egységárakat megszabni, mert csak így tudták nagy befektetéseik jövedelmezőségét biztosítani. Csaba esetében az is súlyosan esett a mérlegbe, hogy minden szénbányától nagyon távol volt. A vállalkozók és fogyasztók érdekeit nehezen lehetett hát egyeztetni. S bizony egy-egy kis villanytelep egységára a mai áraknak tízszeresét, sőt húszszorosát is elérték. Mert minden villamosmű kevés fogyasztóval és még kevesebb fogyasztással indult. A kezdet kezdetén tehát a villanyvilágítás mindenütt luxusszámba ment. Csak azok kapcsolódtak be az áramszolgáltatásba, akik a luxust is hajlandók voltak megfizetni. Az indulás nehézségeire jellemző, hogy például Békéscsabán az első üzemi év végén a fogyasztók száma még csak 507 volt. S ezért az ötszáz fogyasztóért üzemben kellett tartani egy áramfejlesztő telepet, tizenkilenc transzformátort, s harminckilenc kilométer kis- és nagyfeszültségű utcai vezetéket. A gazdasági nehézségek miatt a vitában az a gondolat is felvetődött, hogy talán jobb volna, ha Csaba társulna más községekkel, közösön létesítenének egy villanytelepet. Szó esett arról is, hogy a község ne saját költségén építse meg a művet, hanem adja bérbe az egész áramszolgáltatást. Persze szó esett egyéb apróságokról is. Villamosítani akarnak, s a költségeket megint a szegények nyakába fogják varrni! — írja ebben az időben Áchim András a helyi lapban. Villamosítani kell! — jegyzi meg erre a szerkesztő. Arról beszélni, hogy ki viseli a költségeket, ráérünk azután is! Az indulás hát nem volt könnyű sem itt, sem másutt. A világ villamosítása Még tisztábban látjuk Csaba helyzetét, ha belenézünk egy kicsit a világ villamisításának történetébe. Ez a történet rövid, hiszen csupán nyolcvanöt éve, hogy üzembe helyezték a világ első közüzemű villanytelepét. Előbb azonban meg kellett oldani a viHamosáram nagyipari előállításának útját-módját. íme a fejlődés: A villamosáram nagyipari előállításának útját az elektromágneses indukció felfedezése nyitotta meg. Felfedezője Faraday angol tudós. Ö 1831. augusztus 29-én jegyezte be naplójába, hogy villamosáramot mágnes segítségével mechanikai munkával is elő lehet állítani. Ezt követően, 1867-ben a német Siemens bejelenti, hogy a gyenge, lágyvas mág107