Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 2. szám - Elek László: A természettudományos műveltség kezdetei hazánkban a Természettudományi Társulat működési engedélyének megadásáig

szakágnak, vagy alkalmasabb férfija a reformkornak? A felvetett kérdés első felére egyértelműen ez lehet a válaszunk: bár a természettudo­mánynak valójában kevés igazi tudója volt a múlt század első felében, nála nagyobb tudású szakember azonban több is akadt. Ö maga is vilá­gosan érezte, sőt tudván tudta ezt. Egyáltalán nem arra gondolunk, hogy befejezetlen egyetemi tanul­mányai miatt nem érezhette igazi szakembernek magát, hiszen folytonos önműveléssel, autodidakta úton az átlagos orvosokat messze megelőz­hette és meg is előzte a természettudományi ismeretek gazdagságában. Állandó önművelésének eredményeként tisztelhetjük a Gyakorlati (ta­pasztalt) méhészgazda című művét, a Garasos Tárnak tudatosan reál­tudományok körében mozgó ismertetéseit, a Kunoss Endrével közösen szerkesztett első magyar természettudományi folyóiratot: a Természetet (irodalmi melléklapja a Lombok volt), majd az ő nevéhez fűződő újabb gazdasági lapot: az Ismertetőt, az 1836-ban kiadott „Magyar-latin íü­vésznyelv és rendszerisme"-t tartalmazó Növénytudományt, ,,A férfi­asságról" írt fiziológiai elmefuttatást, az Athenaeumban, a Figyelmező­ben és a Tudománytárban közzétett számos természettudományos cik­két, „A természettudományok befolyása az emberre és a köztársaságra" címen tartott akadémiai felolvasását, különféle szakfordításait, amelyek közül a Linné rendszerét tovább- fejlesztő Cuvier Állatország című, ma­gyar akadémiai dicsérettel jutalmazott és Raff Természethistóriájának gimnáziumi oktatást szolgáló kötetei voltak a legismertebbek. Teljes­ségre nem törekvő felsorolásunk Vajdát a természettudományok igen tevékeny, lankadatlan munkásának tünteti fel, s ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy „a természet leghívebb gyermekeként" minden szabad ide­jét arra fordította, hogy együtt lehessen a természettel, és hogy annak titkait minél jobban kifürkéssze a bakonyi tájtól a budai hegyekig, a Fertő tótól Szarvas Köröseiig, a Tisza környékének madárvilágáig, ak­kor méginkább igazolódik mindez. Az is igaz, hogy Vajda nemcsak a költészet és a tudományok között nem tudott választani, hanem a ter­mészettudományok egyes ágai között sem. így aztán egyikbe se hatolt le mélyen a szaktudós kutató szenvedélyességével, hanem a tudósok feltáró buzgalmát a természettudományok lelkes propagálásának elkö­telezett küldetéstudatával cserélte fel. Ezért tehetett általános termé­szettudományi érdeklődésre és ismeretre szert, s minthogy határozottan pozitív politikai-társadalmi szemlélete is volt, a reformkor hasznos em­bere, azt mondhatnók, hogy Fáy Andráshoz hasonlóan „a nemzet min­denese" lehetett. önmaga tudományos értékeinek korlátait jól érezte Vajda. Nem engedte, hogy elkényeztessék azok a tagadhatatlanul szép sikerek és elismerések, amelyek a fenti kötetek és tevékenységek nyomába sze­gődtek. Megőrizte helyes önértékelését. Akkor is nyugodtan állítjuk ezt, ha a Tudományos Gyűjtemény egyik cikkírójának arra a három éles támadására gondolunk, melyekkel Vajda „tudományos" munkáit vette célba. Ezekre saját nézeteinek védelmében, szenvedélyesen szub­jektív választ adott. 4 4 Igen jellemző, hogy éppen 1841-ben, dicsősége tetőfokán, amikor már minden számottevő magyar tudományos intézmény örömmel szá­molt vele az Akadémiától a Kisfaludy Társaságig és az itt tárgyalt há­16

Next

/
Oldalképek
Tartalom