Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)
1966 / 2. szám - Elek László: A természettudományos műveltség kezdetei hazánkban a Természettudományi Társulat működési engedélyének megadásáig
rom, természettudományt népszerűsítő intézményig, amikor a Nemzeti Almanach, a Kliegl-könyv és az Emlény szerkesztésében irányító szerepet játszott, amikor Shakespeare, Dumas és Seribe fordításaira ugyanúgy felfigyelt a magyar írói világ, mint eredeti műveinek sajátos ízére, amikor pedagógiai elméleti munkásságát is, amelyben egyéb tudományos elaboratumaihoz hasonlóan a felvilágosodás modern eszméi ültek diadalt, dicsérettel jutalmazták a pályamunkákat elbírálók, amikor cikkei egyre-másra jelentek meg a Pesti Hírlap, az Athenaeum és a Figyelmező hasábjain, amelyeknek szerkesztésében különben segédkezett is, kérte, hogy a Természettudományi Társulatnak ne a rendes, hanem csak a tankedvelő tagjai között kaphasson helyet. 4 5 Ez az osztály pedig nem a szaktudósokat tömörítette magába (azoknak a helye a rendes tagok között volt), hanem csak „a természettudományok iránt rokonszenvvel viseltetőket", akik a „társulat munkálataiból részint éldeletet nyerni", részint a munkában részt venni kívánkoztak. 4 0 Ettől függetlenül azonban nyugodt lélekkel leszögezhetjük: nála alkalmasabb embert alig-alig találhattak volna a titkári-jegyzői funkcióra. Az az általános érdeklődés, amely Vajdát a természettudományok egészének megismerésére és propagálására késztette, az az ekletikus mély filozófiai műveltség, amelyben feloldódtak mind a nagy angol filozófusok: Bacon, Hobbes és Hume, mind Spinoza, mind a francia materialisták, mind a német Fichte, Schelling és Hegel tanításai, az a rendíthetetlen haladásba és társadalmi tökéletesedésbe vetett hit, amely fáradhatatlan munkára márcsak azért is kényszerítette, mert írónk a természettudományok és a reformkor nemzeti törekvéseinek szoros kapcsolatát világosan meglátta és felismerte, nyújtottak csalhatatlan biztosítékot erre. Vajda — igen helyesen — azt a célt tűzte hosszú ismertető cikke elé, hogy a természettudományok művelése iránt minél több emberben részvétet gerjesszen. Ezért igyekezett a francia felvilágosodás nagy képviselőinek: Voltaire-nek, Rousseau-nak és Diderot-nak alaptéziseit elfogadva, rámutatni az ember és a természet viszonyára. „Örömeink és bánataink fő forrása a természet. Jelen és jövő életünk a természet hatalmában áll, nekünk mindenünk ő, csak benne és általa létezhetünk ... A természetet vizsgálataink tárgyává tenni annyit jelent, mint a természettudományokat művelni, hogy általuk örömeink szaporíttassanak és magasb fokra emeltessenek, bánataink és szükségeink forrása pedig bedugassék". Határozottan leszögezte, hogy a természet vizsgálata az okos és egészséges élet alapja. Nélküle értetlenül áll az ember a természet egyes jelenségei előtt, vakoskodik és babonákban hisz. „A tudás és a jogosság mezejére, a jövő titkaiba" a természet kutatása vezet el. Az ment meg a bálványok, az önkény, az előjogok imádásától, és az juttat el a természetvalláshoz, Vajda jogot, igazságot adó objektív idealista eszményéhez. „Ez . . . bálványt farag magának kényből, hatalomból, bitorlásból, pénzből, gyönyörökből, hiúság tárgyaiból, és vallást kohol, melynek gyakorlatában haszonlesésnek áldozik, te a természettudományokban megtaláltad a lépcsőfokokat a mindenség okához, és vallásul határozád meg istenednek joggal, igazsággal áldozni" — mutat rá Vajda a természettudománynak az emberi tudatot befolyásoló nagy szerepére. Majd az egyes életpályákat vizsgálja a természettudományok szempontjából. 2 17
