Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 3. szám - Sipitzky András: A Mezőhegyesi Cukorgyár története az alapítástól napjainkig (1889-1966) I. rész

A cukorrépa-termelést szabályozó rendeletet 1940-ben hatálytalanítot­ták. Ettől az időtől kezdve már új termelők is jelentkeztek. Ezekben az esztendőkben a vezetők a megemelt munkabérek pótlását a nagyobb ter­méshozammal és a jobb minőségi répatermeléssel kívánták megoldani. Komoly tárgyalásokat folytattak a cukorrépák öntözési lehetőségeiről is. A gazdasági válság legjobban a munkásságot sújtotta, sokan vesz­tették el kenyérkeresetüket és váltak munkanélkülivé. Ha időszakon­ként sikerült is munkalehetőséget szerezni, keresetük rendkívül kevés­nek bizonyult. A munkaerőkínálat pedig nagy volt. Sokan évekig ellen­szolgáltatás nélkül dolgoztak egy későbbi munkahely, vagy állás juttatá­sának reményében. A mezőhegyesi cukorgyárban is a már említett 25%-os bércsökkenés után az 1931—32-es üzemévben az üzemi dolgozók bérét 18%-kal csök­kentették. Ennek ellenére is munkaerőben nagy volt a választék. A tőkés minden károsodását, amit a válság számára előidézett, a munkások bé­rén akarta behozni, ezért évről évre kismértékű fizetéscsökkenést foga­natosított. Az 1936-os üzemben, amikor a sáros répa feldogozásánál a dolgozók emberfeletti munkát végeztek jóformán éhbérért, sztrájkba léptek, és 50%-os béremelést kértek. Követelésüket megadták, de a kö­vetkező esztendőben, egy újabb sztrájk megelőzésére, Felső-Magyaror­szágról hozattak idénymunkásokat, és csak a hiányzó létszámot pótolták környékbeli dolgozókkal. A szerződtetett dolgozók közé a gyárvezetők a szegedi csendőrségi nyomozó osztag két megbízottját építették be mun­kásként, akik nemcsak a szálláshelyen, hanem az üzemben is állandóan a dolgozók között jártak. Ezek jelentése szerint több alkalommal történt szervezkedés sztrájkra, de e szándékot a környékbeli dolgozók a felvi­déki munkások tartózkodása miatt nem valósíthatták meg. 1937-ben az előző évben sztrájkkal kiharcolt 50%-os fizetésemelést 20%-al csökken­tették. Az 1938-as üzemévben ismét sztrájkba léptek az idénymunkások és eredményesen. Bérkövetelésüket a gyárvezetőség megadta. A sztrájk idejére a csendőrök géppuskával felszerelve vonultak fel a gyártelepre. Habár a követelések a munkások és a munkaadó között heves szóvitát váltottak ki, tettlegességre a kívánt munkabér megadásával még sem ke­rült sor. Ezekben az időkben a sztrájkok országszerte, mondhatni állandó jellegűek voltak, hátráltatták az egyre fokozódó háborús készülődés üte­mét is. Megszüntetésükre, valamint az egyre jobban és vidéki viszonylat­ban is tért hódító illegális kommunista és baloldali mozgalmak meg­akadályozására minden hadiüzemű vállalathoz ún. titkárokat, majd ha­diüzemi parancsnokokat neveztek ki. Ezeknek a személyeknek elsőrendű feladata az volt, hogy a sztrájkszervezőket, valamint a kommunista párt illegális szervezőit tevékenységükben megbénítsák, illetőleg letartóztas­sák. A hadiüzemi parancsnokok tevékenysége tehát főleg abból állt, hogy magaköré „megbízható" embereket (besúgókat) szervezzen, ezáltal a haladószellemű dolgozók minden kezdeményezését, ellenállását lehet­lenné tegye, a háborús készülést hathatósan elősegítse és védje a tőkés politikai és gazdasági érdekeit. Szigorú rendeletek szabályozzák, hogyan kell eljárni mindazokkal, akik megtagadják a munkát, vagy szabotázst követnek el. Ilyen intézkedések mellett tehetetlen volt a munkásság és mindenben a tőkés utasításainak kellett eleget tenni. 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom