Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 3. szám - Sipitzky András: A Mezőhegyesi Cukorgyár története az alapítástól napjainkig (1889-1966) I. rész

állomásnak a teljesítménynövelését, de erre nem került sor, csak 1938ban. Űj termelő gépek beszerzése nélkül az egész állomást a jobb termelési eredmények elérésének reményében átépítették. Az eredményesebb gőzgazdálkodás reményében 1936-ban kísérletképpen felállították a ,,Hagan" kazántüzelést szabályozó készüléket. Működéséről és gazdaságosságáról az akkori szakemberek elismerően nyilatkoztak. A takarékos üzemi vízgazdálkodás érdekében kondenzvíz hűtőcsatornát létesítettek. Ezzel fedezni tudták az üzemmenethez szükséges tisztavíz szükségletet és nem kellett szennyvizet használni vízpótlásul. 1939-ben légó óvóhelyeket építettek, amely első komoly jele volt Mezőhegyesen a háborúra való fokozott felkészülésnek. A rendeletben szabályozott répafeldolgozás mennyisége, valamint a gazdasági válság következtében fellépő munkanélküliség a mezőgazdaságban is erősen éreztette hatását. A nagy munkaerőkínálat következményeképpen a répa megművelése, különösen az 1936—37-es esztendőkig, mondhatni mintaszerű volt. Az egyes művelési mozzanatokat, kapálást, egyelést, sarabolást stb. idejében végezték el a termelők. A répák jó és megfelelő megmunkálása, valamint az ezekben az években kedvező csapadékmegoszlás jól feldolgozható és magas cukortartalmú répákat eredményezett. E pozitívum mellett azonban, különösen a kistermelőknél, a rovarkár elleni védekezést nagymértékben hanyagolták. Az ezekben az időkben fellépő cercospóra sokszor felmérhetetlen károkat okozott, sőt egyes termelőknél a bevetett területet teljesen kipusztította. Az 1930-as évek második felében a répaművelésben, de főleg a répa beszállításánál igen sokszor komoly akadályok léptek fel. Az 1936-os esztendőtől kezdődően egyre gyakrabban hívták be fegyvergyakorlatra nemcsak a cukorgyári alkalmazottakat, hanem a környék répatermelő gazdáit, mezőgazdasági napszámosait is. A katonai szolgálatot teljesítő munkaerőt valamennyi gazdaság nehezen tudta pótolni, ami különösen ősszel, az üzem ideje alatt éreztette kellemetlen hatását. A termelők répaszállítási kötelezettségüknek nem tudtak eleget tenni, ezért néha 5—10 napon keresztül is, répahiány miatt leállították az üzemet. E jelenség mondhatni a felszabadulásig évről évre megismétlődött. Adódtak olyan esztendők is, amikor az említett répabeszállítási nehézségek mellett még a kellemetlen időjárás is hátráltatta a begyűjtési munkákat. 1936-ban és 1941-ben olyan esős ősz volt, hogy egyes répaszállítmányokkal mintegy 40%-os mennyiségű sár is érkezett. E nagytömegű sár a répa beúsztatásánál és további feldolgozásánál sok kellemetlenséget okozott. Az úsztatóknál 4—5 ember helyett 15—20, sőt több munkást kellett foglalkoztatni, hogy a répatömegeket valamilyen formában meg tudják mozdítani, illetőleg beúsztatni. A répamosó sem tudta a répákat megfelelő módon megtisztítani, így a vágóállomásról szennyes, piszkos szelet került a diffúziós állomásra. A lélehúzás %-a ezért igen magas, a lúgzottszelet pedig piszkos volt. A sáros répákat a feldolgozási költség emelkedése miatt a szeszgyáraknak adták át, nagyobb részüket azonban a gyártelepen tárolták és később, mint édes répaszeletet dolgozták fel, illetőleg szárították meg. A háborús készülődés a mezőgazdaságban az igaerőállományt erősen csökkentette. A termelők bevonultatott lovaik és kocsijaik pótlását nem tudták megoldani, ezért a kis termelési egységek répájának tetemes része több esetben nem került beszállításra.— 28