Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 3. szám - Sipitzky András: A Mezőhegyesi Cukorgyár története az alapítástól napjainkig (1889-1966) I. rész

km pedig a levezető rész. Vízvezetőképessége 1008 m

3/sec volt, 24 óra alatt mintegy 864 000 hl vizet szolgáltatott. Az élővízcsatorna azonban nemcsak a cukorgyárat, hanem a nagylaki és mezőhegyesi kendergyárakat, a csatorna által érintett magánbirtokokat öntözésre és a ménesbirtokokat rét öntözésére látta el vízzel. A cukorgyár első üzemének sikeres befejezése után, 1890. április 1-én, teljesen leégett. A lóistálló szénapadlásán keletkezett tüzet a gyár és a melléképületek zsindelyből készült tetejére szórta a feltámadt orkánszerű szél. Mivel a Mezőhegyes szomszédságában fekvő nagybirtokok tulajdonosai is érdeklődést tanúsítottak a cukorrépa termelése iránt, a bécsi cég a gyárat 1890-ben, a mai épületfalak által bezárt terület magasságának és nagyságának megfelelően, újból felépítette finomítóval együtt. Az előző évi 60 vagonos napi feldolgozással szemben, hogy a nagybirtokos termelők répáját is feldolgozhassa, az új gyár kapacitását napi 80 vagon cukorrépa feldolgozásúra emelte. A gyár még 1890-ben felépült és ugyanazon év őszén megkezdte üzemét. 1890 végén az építő cég a szerződést az akkor alakult Mezőgazdasági Ipar Részvénytársaságra ruházta át a szerződésben rögzített összes jogokkal és kötelezettségekkel. Az új tulajdonos folytatta az üzem vitelét és elsőrendű feladatául elsősorban a répák minőségének javítását tűzte ki. Ebben az ügyben számos levélváltás történt a bécsi és prágai cukorrépavizsgáló intézetekkel. A cukorrépavizsgáló intézetek a leírtakon felül még a cukorgyár technológiai problémáival is behatóan foglalkoztak. A műszaki és gazdasági vezető személyek súllyal az Osztrák—Magyar Monarchia területén levő cukorgyárakból kerültek a mezőhegyesi gyárba; a cukorgyártási szakemberek (cukorfőzők, cukormesterek stb.) ellenben mondhatni kivétel nélkül cseh nemzetiségűek voltak. Üzemidőn kívül is főleg cseh származású iparos szakmunkások tartották karban a gyárat mindaddig, amíg a helyi alkalmazottak mind a karbantartás munkáját, mind a cukorgyártás technológiáját el nem sajátították. A fentiekből következtethetünk arra a tényre, hogy ezek a technológiai, illetve iparos szakemberek csak átmenetileg tartózkodtak Mezőhegyesen. Itt-tartózkodásuk alatt munkásbarakban (munkásszállás) laktak. Lakással csupán egy pár műszaki és gazdasági vezető bírt. A cukorgyár napi répafeldolgozása ezekben az időkben mintegy 75—85 vagon volt. A napi cukorberaktározás 8—10 vagon körül mozgott. A gyár üzemidő alatt két műszakban (egy-egy műszak 12 órás) dolgozott, egy-egy műszak mintegy 550—600 főt foglalkoztatott. A dolgozók a gyérszámú mezőhegyesi lakosokon kívül Végegyháza, Mezőkovácsháza, Pitvaros, Ambrózfalva, Nagymajláth, Tótkomlós, Csanádalberti, Csanádpalota, Ö-Nagylak, Magyarcsanád, Apátfalva, Battonya, Kispereg, Német-Pereg községekből jártak be. A bejáró női dolgozók száma igen magas volt. A cukorfajták közül süveg-, kocka-, kandisz- és kristálycukrot gyártottak. Egy üzem összes répafeldolgozása az 1890-es években mintegy 5—8000, az 1900-as években 8—12 000 vagon répa volt, sőt az 1906—07-es répafeldolgozási üzemidőben egy visszamaradt, nem hivatalos feljegyzés szerint 14,04%-os átlag digesztió mellett 15 120 vagon cukorrépát dolgoztak fel. A répafeldolgozási idény általában szeptember közepe táján indult és február második felében ért véget. Nem egy eset18