Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 2. szám - SZEMLE

A 150 ÉVES KEVERMES KÖZSÉG TÖRTÉNETE A Békés megyei monográfiák száma ismét gyarapodott. A legújabb munka Pelle Ferenc szerkesztésében jelent meg: A 150 éves Kevermes kíízség története címen. A helytörténeti munka három részre tagozódik. Az első, a legrövidebb rész (szerző: Lippai Aladár) Kevermes földrajzával foglalkozik. A települést ez a rész helyezi bele a Kelet-magyarországi tájba, a Maros törmelékkúpjára, így szól: a táj geológiai felépítéséről, felszíni viszonyairól, természetes növénytakarójáról és állatvilágáról. A monográfia második része adja Kevermes történetét a régészeti leletek alapján a bronzkortól napjainkig, Pelle Ferenc írásában. A régmúlt korától, mely a legtöbb esetben csak feltevéseken alapul, az 1815-ig terjedő időig csak vázlatosan adja a település történetét, mert azon hosszú korból írásos emlékanyag alig akad Kevermes történetéről. Annál értékesebb a leírás a helység 1815. évi telepítésétől napjainkig, mert ebből a részből ismerhető meg a kevermesi nép nehéz küzdelme — mint telepített kertészközségé — a földesúr és az egyház összefonódott érdekeivel szemben. Ez a rész ábrázolja a kevermesi agrárproletárság meg nem alkuvó harcát a földért, amikor pl. 1901-ben a község 8647 katasztrális holdjából csak 987 hold volt a parasztság tulajdonában, míg a többin nagybirtok terpeszkedett. Ebből a nyomorból érlelődött ki már az 1830-es évek táján az az elkeseredett küzdelem, amit az államhatalom csendőrség odatelepítésével, az egyház pedig énekeskcnyvek osztogatásával igyekezett elnyomni, vagy legalábbis enyhíteni. E harc egyenlőtlenségét mutatja be a szerző Ritter Jakab áll. tanító személyében, aki a munkásság mellé állt, s emiatt mennie kellett Kevermesről. Nagy érdeme a munkának, hogy bátran nyúl hozzá a termelőszövetkezetek kezdeti életének bemutatásához, megemlítve nemcsak azok kimagasló eredményeit, hanem hibáit is, és az olvasót elvezeti azok okainak forrásához is. A harmadik rész művelődéstörténeti, kulturális és néprajzi fejezetekből áll. Az egyes részek szerkesztői: Lippai Aladár mezőgazdálkodással és állattartással, a helyi ipar és kereskedelem fejlődésével foglalkozik vázlatosan; Pelle Ferenc közegészségüggyel, igen kimerítően az oktatásüggyel, és korunk egyik, Kevermesen is égető problémájával, a cigányüggyel és azok helyzetével, végül az általa írt néprajzi részben az élet három nagy eseményével a születés, a házasság és a temetés néprajzi vonatkozásait adja közre, kiegészítve ezen részt más, a helyi hiedelemvilágból vett adatokkal. Beck Zoltán a pogányokról ránkmaradt szentiváni tűzugrás hagyományait írja le, összevetve igen helyesen az országban máshol is előforduló hasonló hagyományokkal. A monográfia, annak ellenére, hogy nem törekszik a teljességre, azért is tarthat számot az érdeklődésre, és hívjuk rá fel a figyelmet, mert marxista történeti szemléletével helyesen mérlegeli a társadalmi osztályoknak Kevermesen is mindig meglevő küzdelmeit, és mert igen bö levéltári és helyszíni kutatáson alapuló munka. DR. TÁBORI GYÖRGY 91