Békési Élet, 1966 (1. évfolyam)

1966 / 2. szám - SZEMLE

A PARASZTSÁG MAGYARORSZÁGON A KAPITALIZMUS KORÁBAN 1848—1914. Szerkesztette és a bevezetőt írta: Szabó István Történész körökben évek óta hallottunk arról, hogy Szabó István, a magyar historikusok mestere, a fiatal kutatónemzedék fáradalmat nem ismerő' patrónusa és irányítója, nagy jelentőségű tudományos vállalkozás véghezvitelébe fogott. A miúlt évben végre kézbe is vehettük a magyar történetírás utóbbi évtizedeinek egyik legkimelkedőbb eredményét, az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, kétkötetes (több mint 1200 oldalra terjedő) munkát. Eredményeiben, módszereiben, sokoldalú elmélyültségében ugyanolyan úttörés ez a két kötet ebben a tudományágban, mint a szerkesztő egész életműve. A 17 tanulmányt magában foglaló gyűjtemény előszavában a két kötet fő eredményeit összegzi Szabó István. A parasztság múltjára vonatkozó nemzetközi és hazai kutatások áttekintése során joggal állapítja meg, hogy a szintetizáló parasztság-történeti munkák általában hiányoznak. A felszabadulás után számos jó résztanulmány született a kapitalizmus korának agrártörténetéről, a teljes kép igényeit tekintve azonban a kezdeteken még nem jutottunk túl. Rámutat a bevezető arra is, hogy a parasztság fogalmát a történeti kutatásnak rendkívül tágan kell értelmeznie, a „gazdasági, társadalmi, életfolyamatbeli és kulturális meghatározottságok" alkotta szélesebb „társadalmi keretként', hiszen a tőkés fejlődés időszakában a feudalizmus idején még egységes rendi osztálynak nevezhető parasztság felbomlása következett be. A korábbi kutatások hiánya kényszerítette a gyűjtemény tanulmányainak szerzőit arra, hogy egyszerre képviseljék az anyagfeltáró-adatközlő törekvést és az összegező-elemző szintézisigényt. Az emiatt természetszerűleg terjedelmesebb dolgozatok a bennük tárgyalt kérdések olyan megoldását tűzték ki célul, hogy az olvasó országosan érvényes, megalapozott következtetéseket kapjon, ugyanakkor azonban ne mosódjanak el az igen jelentős tájegységi alakító mozzanatok sem. A vizsgálat alá vett háromnegyed évszázad legfontosabb, legsürgősebben megvilágítást igénylő kulcskérdéseinek kitűnő felismerésén és meghatározásán túl éppen a fentiekben érintett, s a bevezetőben „szintetikus együttlátásaként megnevezett törekvés az, amelyben a két kötet legfőbb erényét látjuk. Szabó István munkáit követve, a gyűjtemény mindenütt szakít a sémával, nem egyszer a rosszul meggyökeresedett közhelyekkel is, ha a bőséges adatfeltárás eredményei mást mutatnak.Nincs lehetőség arra, hogy ez alkalommal a 17 tanulmány mindegyikét részletesebben ismertessük, pedig mindegyikük rászolgált erre. Bár a két kötet dolgozatai szigorú tematikai rendbe illeszkednek, s nehéz a kiemelkedők megjelölése, mégis azt a megoldást kell választanunk, hogy a Viharsarok parasztságtörténete szempontjából legfontosabb írásokra hívjuk fel a figyelmet. A jobbágyrendszer maradványait tárgyaló részben Gyimesi Sándor A telepítvényes falvak „felszabadulása" c. tanulmányának nagyobb része a volt Csanád megyéből Békés megyéhez került vidék, Mezőkovácsháza és Battonya környékének egyik legfontosabb problémájáról, a kincstári földekre telepített dohánykertész községek 1873 után végrehajtott 87