Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1913
16 teljesen leköti érdeklődésünket az a sok egészen eredeti látnivaló s a vezető tisztviselők igen tanulságos magyarázata. Az eredményes tanulás, értékes tapasztalás jóleső érzésével s a vezetők iránt való hálával hagyjuk el Kolozsvárnak ez egyik legnagyszerűbb épületét. Úgy eltelt az idő a könyvtárban, hogy a „Füvészkertet“ csak futólag nézhetjük. Különben is türelmetlen a csapat, mert felhal- latszik a „Sétatér“-ről a katonazene s ez eszünkbe juttatja, hogy ott biztosan lehet kapni egy pohár jegeskávét, vagy ilyesmit, ami szomjunkat oltja s kissé feltidít. Van ugyan nem egy, akit a jegeskávénál is jobban érdekel a sporttelep, mely a nagyszerű sétatér végén hirdeti, hogy a sport e városban is népszerű. Sokan meg a tóhoz sietnek hattyúkkal játszani, kiflit dobni nekik. Csak nehánynak jut eszébe, hogy a parkban sétáljon. De bármerre mentek, végűi is csak a jegeskávénál találkozunk mindannyian, hogy ozsonna után együtt indúljunk a „Fellegvár“-ba. Roppant tetszik a csapatnak az a girbe-görbe, dohos jaszlakásokkal teli sikátor, amely a hegyre vezet. Fantáziájuk benépesíti e szegényes vityilókat a jaszvilág legeredetibb s legromlottabb alakjaival s úgy beszélnek róluk, mintha legalább is jól ismernék a várhegyen levő viszonyokat. Még egy kissé meg is izzadunk, mire felérünk, pedig ezt mi, akik tegnap óta hivatásos turistáknak érezzük magunkat, őszintén resteljíik. A kilátókhoz sietve, nagy gyönyörűségünkre szolgál Kolozsvárnak madártávlatból való látása, a bejárt helyeknek a megkeresése meg élénk vitára szolgáltat okot. Csak a közeledő este s a V28 órára rendelt vacsora kényszerít arra, hogy megszakítva az élvezetet, aláereszkedjünk s a teljesen kivilágított, sétáló, korzózó néptől telt utcákon hazasiessünk az unitárius kollégiumba. Itt újra ugyanazzal a szíves vendégszeretettel s az ebédhez hasonló kitűnő vacsorával fpgadnak. Van is hatalmas pusztítás az ennivalóban ! És ezért a pompás ebédért s vacsoráért személyenként alig fizetünk többet 2 koronánál. Sem mi, sem diákjaink nem tudnak eléggé hálálkodni a kollégium szimpatikus igazgatójának, aki olyan figyelmes, hogy még most is lejött tőlünk elbúcsúzni. Kényelmes léptekkel, jókedvűen bandukolunk végig
