Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1912
24 az érdekes várost nekünk bemutassa. Sajnos, mi már akkor úton leszünk s nem vehetjük igénybe e nagyfokú előzékenységet. Diákjaink a „Pilsener Urquell“ című vendéglőbe sietnek, mi meg egy társammal elszaladunk megnézni a szállást. Jó, hogy széjjel néztünk. Egy nagy, piszkos tornateremben elszórt szalmán kellene aludnunk ; -még takaró sincs elegendő, mosdótálnak meg híre sincs, hanem egy vízvezeték csövénél kellene tisztálkodnunk. Itt nem alha- tunk. Diákjainknak szükségük van a pihenésre, mert holnap is erős nap lesz s nem bírják az útat egy kényelmetlen rossz éjszaka után. Nagyon bánt, hogy a tanács vendégszeretetét nem vehetjük igénybe, de diákjaink a fáradságos nap után nem alkatnak zsúpon. Laurovics kollegánkra hárúl a nehéz feladat, hogy most keressen lakást 50 ember számára, mikor már aludnunk kellene. Míg ő odajár, diákjaink képviselőválasztást játszanak a kerthelyiségben, ahol vacsoráztunk. Csak úgy harsog a kortesbeszéd. Egyszerre egész tömeg magyar katona szorong a kert vaskerítésénél. Az egyik meg is kérdezi, hogy „hát Bokányi is itt van ?“ Mert a szocialista kortes gyakran emlegeti nevét. Pompásan mulatunk honfitársainknak fel ülésén. Most két rendőr jelenik meg, akik szintén valami népgyülést sejtenek s maguk is jól mulatnak, amidőn megtudják, hogy játékról van szó. De azért abbahagyjuk e nagy közönséget vonzó mulatságot. Különben is itt van már Laurovics tanár úr, aki jelenti, hogy részben a Hotel Riviérában, részben a Hotel Miramareban kapott nagynehezen szállást. Roppant mozgalmas s mindenféle zenétől hangos, kivilágított utcákon s a még éjszaka is nagyon élénk tengerparton sietünk végig, hogy elfoglaljuk roppant előkelő szállásunkat (a két legjobb szállóban vagyunk). Az elszállásolás gyorsan megy, de az elalvás talán még gyorsabban. Gyors menetelés. Május 13, reggel öt óra. Pompás tengeri levegő özönlik be a pólai tengerpartra nyíló ablakainkon. Álmosan nyújtózkodó diákokat köszönt. De jó volna még aludni! Az egyik szoba lakója nern is akar sehogysem felkelni.