Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1909

ben való gyiilemlését, — amit tapasztalt bányászok a láng színéről vesznek észre — azonnal hagyják abba a munkát. Amidőn a bányászok napi munkájuk befejezte után ismét feljönnek, mindegyikük átadja lámpáját a kezeléssel és töltéssel megbízott munkásnak, aki az említett mágneses készülékkel felnyitja, majd újra tölti, hogy másnap ismét használható legyen.

Jóval elmúlt már a dél, midőn látogatásunkat befejeztük. Csakhamar betérünk a közelfekvő társulati vendéglőbe, ahol, hála a társulat előzékenységének, jól és olcsón megebédelünk. A vendéglőben az ünnep alkalmából összesereglett bányamunkásokon látni, hogy micsoda élet folyik a bányában. Csupa ványadt, idő előtt vénült férfiakat Iát az ember.

Igyekeztünk rövidesen befejezni az ebédet, hogy minél előbb útnak indulhassunk. Aninától Oravicáig ugyanis gyalog szándékoztunk visszatérni, egyrészt azért, hogy alkalmat nyújtsunk a tanulóknak a vidék közvetlen megismerésére, másrészt, hogy az útba eső nyaralóhelyeket is felkeressük. Aninai vezetőink tanácsára vezetőt is fogadtunk, hogy a szerteágazó gyalogutak között el ne tévedjünk. Félhárom órakor indultunk útnak. Elől a vezető bányamunkás, utána mi, megoszolva, ki hogy bírja a szokatlan utat. Az út eleinte folytonosan emelkedik, igaz, hogy nem valami nagyon, de a forrón tűző nap ugyancsak megizzaszt, míg elérjük az aninaiak kedves kiránduló-helyét, a Sommer ft lsekét. Nyugodtan ülnek egy pohár bor, vagy sör mellett a környékbeli bányamunkások. Sehol egy hangosabb szó, lárma vagy duhajkodás, jeléül a többnyire német munkások tisztességtudásának, nyugodt kedélyének.

Rövid pihenő után újra útnak indulunk. Most már köny- nyebben megy a gyaloglás : az út lefelé vezet. Hellyel-közzel árnyas fenyőerdők között vezet a gyalogút, majd az országidra térünk, s körülbelül egy órai gyaloglás után elérjük a vidék kedves nyaralóhelyét: Marillát. Betérünk az országúiról a mély völgyben fekvő fürdőtelepre, s rövid sétát teszünk a park gondozott utjain, majd pihenőt tartunk, hogy tovább folytathassuk utunkat. Vezetőnk, ki idáig kisért bennünket, visszatért, s mi nekiindultunk a meredek gyalogösvénynek, mely Oravica-felé vezet. Az eleinte hirtelen esésű gyalogúton akarva-nemakarva gyorsan haladunk előre ; majd lankásabbá lesz az ösvény, s gyönyörű erdők közepette kiérünk az országúira. Innen kezdve egész Oravicáig kisér bennünket a hegyek közül lefutó patak, Mintha siettetni akarna bennünket a gyorsan futó patak is,