Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba, 1868
A gyermekkorban megszokott regényolvasásról. Hajdanta, midőn még a házi tűzhely vonzóbb, a családi élet bensőbb volt, — midőn még jobban ráértünk, mert jobban akartunk gyermekeinkkel foglalkozni, — minmagunk voltunk gyermekeinknek hasznos és élvezetes mese- és regénytára. Meg váltó ván a szokások és erkölcsök, a házi tanítás ezen neme megszűnt; de a gyermek mese és regény utáni vágya megmaradt, mivelhogy ez velünk születik. A vágy kielégítést keres, s ha nem talál kielégítést más utón, ráveti magát a regényolvasásra. A dolog ezen menete már magában is természetes, akkor pedig épen kike- rülhetlen, ha e részben magok a szülék adnak példát, ha magok vezetik gyermekük figyelmét a regényre, magok nógatják olvasására, gyönyörködvén abban, ha gyermekük minél több regényen keresztül andalgott. Aki pedig valamely izgató-szerre egyszer rákapott, az attól nem hogy megszabadulni igyekeznék, sőt az adagot, időről időre nagyobbitja. így jutottunk el azon regénylázba, mely mai napság a tanulók egy részén már az algymnasiumban is aggasztókig emészt. De hát miért aggasztólag? Erre egy lélek- zet alatt felelni nem lehet; de ha szétszedjük a gyermekkorban megszokott regényolvasás eredményeit, apránként majd ráakadunk a válaszra. Hányszor hallja az ember itt is, amott is, hogy a mostani középiskolai tanrendszer a maga sokféle tárgyával, ezek terjedel- mcsségével, napontai öt órájával és bőséges otthoni dolgozataival úgy elfoglalja a tanulót, hogy a neki szükséges testi mozgásra ahg jut ideje. S én magam is amondó vagyok, hogy ezk a szorgalmas gyenge tehetségű tanulónál nagyon is igaz; de vájjon sza- porodik-e a tanuló mozgásra való ideje a regényolvasás által? Máskor olvasni nem lehet, mint vagy a munka, vagy a szórakozás
