Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-09-05 / 201. szám
BÉKÉS 1937 szeptember 5 2 Jó és olcsó j cserépkályháim Ili bü minden igényt kielégítenek. A cn mai időknek megfelelően jót o szállítok, olcsón O T I KELEMEN JÓZSEF 1 kályhásmester, S II gróf Battyányi Lajos-utca 5 szám. Kémény tetejéről a halálba Szokatlan módot választott ki egy ujki- gyósi földmives arra, hogy a legbiztosabban szabadulhasson a reá nézve terhes földi élettől. Kovács Mihály 41 éves ujkigyósi lakost elhagyta a felesége. Emiatti bánatában elhatározta, hogy megválik az élettől, öngyilkos lesz. Ki is agyalta előre a módot, hogyan lehetne tervét a legbiztosabban végrehajtani. Kiválasztotta a József-majorban fekvő malom 25 méter magas kéményét. Egy óvatlan pillanatban felmászott a kémény tetejére és a 25 méteres magasból a földre vetette magát. Mire összeroncsolódott testét az ut porából felszedték, már kiszenvedett. Búcsúlevelet is hagyott hátra, amelyben arról panaszkodik, hogy felesége elhagyta. Az ügyészség a temetésre az engedélyt megadta. * Értekezlet a gimnazistalányok ügyében A gyulai róm. kát. gimnázium igazgatósága kéri azokat a szülőket, akik leányaikat a gyulai gimnáziumba akarják mint bejáró magántanulókat taníttatni, hogy kedden, szeptember hetedikén d. u. 4 órakor jelenjenek meg a gimnázium első emeletén levő tenné- szetrajzi előadótermében, ahol az igazgatóság ismertetni fogja azokat a tudnivalókat, amelyeket a leányok bejárásával kapcsolatosan ismerniük kell. Közli az igazgatóság, hogy csak a gimnázium felsőtagozatán, tehát az ötödik osztálytól kezdődően vehetők fel leányok, mint bejáró magántanulók. A Thesarovits-utca 6 szám alatti, volt Sal-féle lemezárugyár gyárépülete lebontásba eladó. Ajánlatok a BékésmegyeiJ Takarékpénztári Egyesülethez szeptember hó 15-ig adandók be. 961 3-3 pv Hegel József céllövő mester városunkban Hegel József az országoshirü — ötvenszázalékos hadirokkant — céilövő művész Gyulára érkezett, hogy a gyulai levente ifjúság és a sportkedvelő nagyközönség előtt bemutassa nem mindennapi képességét. Hegel a leglehetetlenebb álló és fekvő helyzetben végrehajtott céllövő gyakorlatokat mutat be. Haditapasztalatait adja elő humoros és hangulatos elbeszélések formájában és hazafias szellemben. A szünetek közben gyakorlatokat tart puskával és bemutatja a különféle fegyverfogásokat is. Egyszóval, mindent meg tesz, hogy a közönség jól érezze magát. Előadásait vasárnap, hétfőn és kedden este félkilenc órás kezdettel tartja meg a Göndöcskerti-pavillon nagytermében. Belépti- dij tetszés szerinti. Hegel családos ember s mint hadirokkant, járadéka csekély, hazafias kötelességünk, hogy elősegítsük tisztességes megélhetését annak, aki legdrágábbat testi épségét édesminduyájunk védelmében vesztette el. Kocsi, autófényezést és kárpitozást szakszerűen és jutányosán készít ST ÁSZÉN KA JÁNOS kocsifényező és kárpitos mester. GYULA, Templom-utca 4. Vidékre személyesen megjelenek. 796 1* Beszélgetés egy Kedves, fiatal kislány. Hetedik gimnazista. Most jött haza a nyaralásból. Dirndliruha, nyakában két sor korall. A szeme hamisan tekint szét a világba: tagadhatatlanul bizonyos filozófiával, vagy inkább iróniával néz szét a környezeten. Az embereket úgy veszi, amilyenek valóban és fennen vallott jelszava, hogy: Mundus vult decipi: a világ szereti, ha becsapják. Érdekelt egy ilyen mai kislány gondolatvilága, szeretnék a leikébe látni, szeretném tudni, hogy. gondolkozik a világ sorsorsáról és mint gondolja el saját jövőjének kialakulását. Azt kérdem tőle, hogy mulatott a nyáron. Mik voltak a legszebb élményei ? Nagyszerűen mulattam — kezdi nyilatkozatát mosolyogva — sokat fiirödtem, eveztem, teniszeztem és ami a legfőbb, táncoltam. Minden mai táncot szeretek, de ha hangulat- világításban tangót, vagy angolkeringőt táncolhatok, akkor úgy érzem hogy érdemes élni. Ebben a hangulatban egy kis flört nem bűn. Tulajdonképpen mit ért flört alatt ? — kérdeztük közbevetőleg. Hát az nem olyan egyszerű, hangzott a felelet. Talán úgy jelezhetném legjobban, hogy az embor sokat van együtt valakivel, akibe tulajdonképpen nem szerelmes; táncol, szórakozik vele, esetleg . . ., szóval flörtöl. Legalább igy mondják azok, akiket én ezen a téren feltétlen tekintélyeknek tartok, óh tudniillik még nem csókolództam. Erre a kislánynak jelenlevő barátnői hangosan felnevettek, mintha nem akarnák elmondani, de ők idevonatkozóan más véleményt tudnának nyilvánítani. A zenét, művészetet szereti-e? Szeretem, de nem értem, hangzik az őszinte felelet. Nem A tanítás mai, mindinkább gyakorlati iránya nagy súlyt helyez a tanulmányi kirándulásokra, ahol a növendékek közvetlenül látják és ismerik meg azt, amit talán elméleti előadásból elképzelni sem tudnának. A közvetlen benyomás jelentőségére gondol az egészségügyi kiállítás rendezősége is, amikor körlevélben hívta fel a megyei alsó és középfokú iskolák igazgatóinak figyelmét a szeptember 18—25-i egészségügyi kiállításra. Sikerült a Máv és a Mavaut támogatását is megszerezni. A Máv 500 jelentkező esetén 57 százalékos kedvezménnyel külön kulturvona- tot, 100 jelentkező esetén pedig 50 százalékos kedvezménnyel külön motort indít De még 10-es csoportok is megkaphatják — kellő igazolás mellett — a szokásos 50 %-os tanulEmlékezetes, hogy amikor Gyula város képviselőtestülete megszavazta azt a javasta- tát a polgármesternek, hogy a vármegyei diáknyaraló és az OTI.-nyaraltató céljaira telket ajánl fel, egyidejűleg az is határozatba ment, hogy a nyaraíótelepek mellett vikend- telepet létesítenek és az igénylőknek 150 négyszögöles telkeket adnak el. Utóbbi időben hire ment, hogy a város már árusítja is ezeket a telkeket és már nagyon sokan vannak, akik jegyeztek is telket. Megkérdeztük Szentes Károly főjegyzőt, hogy mi igaz a híresztelésekből és hány parcellát jegyeztek már le. A főjegyző kijelentette, hogy a hir nem felel meg a valóságnak. A város ugyanis csak akkor létesít a Városerdőben vikendtelepet, ha a vármegye és az Országos Társadalombiztosító Intézet tényleg létesítenek a felajánlott területen nyaralót. Eddig még egyik helyről sem kapott a város vezetősége hivatalos értesítést arról hogy megépitik-e a nyaralókat és igy a város sem intézkedett a vikendtelkek parcellázása és értékesítése iránt. A parcellázási tervet most készíti el a város műszaki hivatala. Az egyes parcellák árai tekintetében még nincs megállapodás. Ehhez a magunk részéről azt tehetjük mai kislánnyal foglalkoztam semmi ilyesmivel komolyan. Eléggé leköt a tanulás. Az irodalmat azonban szeretem. Legkedvencebb iróm Herceg Ferenc, de igy nyáron a ponyvát favorizálom, hiszen azt mindenki szereti; különösen a detektivre- gényeket, mert hát azok rendes dolgok. Mi volt a legkellemesebb élménye a nyáron és mi vojt a legkellemetlenebb? kérdeztük tovább. A legkellemesebbről engedje meg, hogy ne nyilatkozzam, a legszomorubb az, hogy vége van a szünidőnek és ismét iskolába kell járni. Az igazat megvallva, nem nagyon rajongok a tanulásért, pedig valamikor az volt a vágyam, hogy doktorkisasszony legyek: olyan rendesek a doktorkisasszonyok fehér köpenyeikben, de édesanyám nem akar orvosi pályára adni. Magam is, ha meggondolom, hogy mennyit kell tanulni, rájövök, hogy mégis csak a régi vágyam a legszebb pálya: férj- hezmenni ahhoz, akit szeretünk. Mégis hát hogy gondolja el a jövőjét? — kérdeztük tovább a keresetlen őszinteséggel nyilatkozó kisleányt. Egyelőre nem is gondolok annál tovább, minthogy szeretnék leérettségizni. Azután pedig valami kereskedelmi továbbképzést végzek el, hogyha mégse mennék férjhez, tudjak valamilyen kereset után látni. Hogy mit hoz a jövő, az úgyis bizonytalan; hiába törném a fejem rajta, legfeljebb csak elveszteném a bizalmamat, amivel még nem akarom az életem elkeseríteni. Ha mégis azt kérdezném, hogy miben tudná röviden élete célját összefoglalni, mit válaszolna? mányi kirándulási kedvezményt. Ahol Máv nincs, ott a Mavaut szállítja majd be a jelentkező tanulóifjúságot. A Ma- vaut a kiállítás rendezőségének egy nagy autóbuszt bocsát rendelkezésére, amelynek a kedvezményes viteldija szintén kb. 50 százalékkal olcsóbb a rendesnél. A belépés a szegényebb tanulók részére természetesen díjtalan. Sajnos még igy is belekerül az ut közelről 1-2 P-be, távolról még többe is, de azt hisszük, aki csak teheti, beküldi gyermekét a kiállításra, sőt ha lehet, maga is megtekinti azt, hiszen ki tudja, hogy mikor lesz ismét lehetőség arra, hogy Békésmegyében egészségügyi kiállítást lehessen rendezni. hozzá, hogy a vármegyén megvan a legkomolyabb szándék a nyaralótelep létesítésére, a hivatalos nyilatkozat azért késik, mert a minisztertől még nem érkezett vissza az ide vonatkozó határozat jóváhagyása. Az OTI.-ra vonatkozóan pedig már elmondottuk, hogy az országos központban az illetékes osztályt vezető igazgató nagy szimpátiával fogadta a tervet és valószínű, hogy az összes illetékesek köszönettel veszik a város nagylelkű ajánlatát és az ügy a hivatalos retortán átesve hamarosan megvalósul. Nincs többé salétromos nedves fal, mert ettől véd az Eternit asbest nagylemez. Csempe helyett fürdőszobába is igen előnyös. Az Eternit nagylemez nélkülözhetetlen üzleti pultok, konyhabútorok védelmére, megkíméli a háziasszonyt a súrolás nehézségeitől. Beszerezhető Gyulán, a kőhíd mellett r || I V C U AU bádogos és vizveze- III Uu lulvnll tékszerelő mesternél Egy szót: férjhezmenni. A tanulóifjúság az egészségügyi kiállításon Hlég nem parcellázzák a városi vikendtelepet