Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-05-30 / 119. szám
193V május 30 BÉKÉS 3 A főispán résztvcsz Békéscsaba hétfői díszközgyűlésén Békéscsaba megyei város képviselőtestülete május 31-én d. u. 3 órai kezdettel díszközgyűlést tart, amelyen Magyarország kormányzójának vitéz nagybányai Horthy Miklósnak arcképét leplezik le. Az ünnepélyes díszközgyűlésen megjelenik vitéz dr. Ricsóy-Uhlarik Béla főispán is. ELADÓ! Gyulán, Part-utca 4. szám alatti 10964. számú tkvi betétben felvett 253. négyszögöl telken épült lakóház jutányos áron, kedvező fizetési feltételek mellett. Érdeklődni lehet az Iparosok Országos Központi Szövetkezeténél, Budapesten, IV. kér. Piarista-u. 6. sz. alatt. 562 l-2v 400 íanoncoí nyaraltat az ©TI az idén a Városerdőben Amint most már végleges megállapítást nyert, az Országos Társadalombiztosító Intézet szegedi, gyulai és makói kerületi pénztárak és a békéscsabai kirendeltség körzetébe tartozó tanoncok fognak az idén a gyulai Városerdőben nyaralni, összesen mintegy 400 tanonc. Bár még nincs e tekintetben végleges döntés, nagy a valószínűsége annak, hogy a tavalyi méretekben az idén is lesz hétvégi tanoncüdiiltetés. ÉRTESÍTÉS! Tisztelettel értesítem a n. ó. közönséget, hogy aBékés megyei Kaszinót mint a nyilvános éttermet átvettem, abonenseket felveszek, úgy bent étkezésre, mint kihordásra. Jó, ízletes konyha, elsőrendű borok és pontos kiszolgálás. Szives pártfogást kér : Schmfgotz János vendéglős. (Volt Oszuszky János főpincére.) 557. 1—2 Hat öngyilkost szállítottak kórházba a mentők az elmeit évben A Vármegyék és Városok Országos Men tőegyesületének hivatalos lapja megállapítása szerint a gyulai mentők az elmúlt év folyamán összesen 39 egyént részesítettek első segélyben. Ezek között 3 fiú 15 éven aluli volt. Ezenkívül 21 férfit és 15 nőt részesítettek első segélyben. Az öngyilkosságot elkövetett egyének száma* G volt, Mind a hat ismeretlen okból lett öngyilkos. Ezek közül 1 ipari munkás, 1 egyéb foglalkozású fé; fi és 4 háztartásbeli nő. Ketten morfiummal, hárman lugkövel mérgezték meg magukat. Egy esetben pedig ismeretlen méreggel. Gróf Wenckheim Lajos dobozi birtokából 2.000 kát. hold szántó legalább 10 kát. holdas parcellákban kisholdanként 550 ar. pengőtől feljebb ELADÓ Előnyös kölcsön biztosítva. Átvétel ősszel történik. Felvilágosítást nyújt: Békéscsabán a Eákésmegyei Ált. Takarékpénztár, Gyulán: Molnár Albert parcellázó mérnök. 544 2-8v J A gyulai Frontharcosok felhív jak a bajtársikat a vasárnap tartandó Hősök napjára Az Országos Frontharcos Szövetség Gyulai Főcsoportjának vezetősége a következő felhívást intézi a frontharcos bajtársakhoz : A gyulai frontharcos főcsoport a világháborúban elesett hős bajtársaink emlékének kegyeletes megünneplésére, felkéri a bajtársakat, hogy f. év május hó 30-án vasárnap reggel 8 órakor Corvin-utcai székhazukban a gyülekezőn a lehető legnagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Az ünnepség sorrendje : 8 órakor gyülekező. 8.30-kor a kettős honvéd emléktábla előtt tisztelgés, 9—10.30. Istentiszteletek a különböző felekezetek templomaiban. 11 órakor ünnepség a Mussolini-téren, utána a főcsoport és a hadirokkant egyesület kiküldöttei megkoszorúzzák a városháza falán elhelyezett emléktáblát. Délután 2 óra 45-kor gyülekező a székházban. 3.45 — 4 órakor a hösök temetőjében a hősi emlékmű és Pfiffner Paulina síremlékének megkoszorúzása. a bajtársi szolgálat nevében a vezetőség. IVIitöI keletkezett a tűz a Dehydró-telepén ? Megírta a Békés a Dehydro Kft. Csa- bai-ut 3 sz. alatt levő telepén a minap kitört, szerencsésen lokalizált, de könnyen végzetessé válható! tűzesetet, amely berendezési tárgyakban és szárított kamillában mintegy 2000 1’. kárt okozott. Eddig az ügy aránylag nem nagy jelentőségű. Azonban a tüzvizsgálatot megtartott tüzrendészeti bizottság megállapításai már nagyon is számot tarthatnak a közérdeklődésre. Ezek szerint a tűz keletkezésének oka pontosan meg nem állapítható. Valószínű az, hogy a kemence légszívó berendezése kívülről keletkezett égő szikrát szívott be a kemencébe, ahol a már megszáradt szikfü és a száritókeretek meggyuladtak. Ez származhatott eldobott cigarettától, vagy pedig a kemencére rakodott növényi hulladék gyulladt meg tulhevités folytán s ez került be a szárító berendezésbe. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a társaság ennek a száritótelepnek a felállítására engedélyt nem kért, azt önhatalmúlag állította fel és arról a hatóságnak tudomása nem volt. Hasonló esetek elkerülése végett javasolja a bizottság, hogy ennek a szárítónak a továbbmiiködése a tüzrendészeti hatóságok engedélyétől tétessék függővé. Amint értesülünk, nyomozás indul annak megállapítása érdekében, hogy történhetett meg a szárító berendezésének hatósági engedély nélkül való üzembehelyezése. A berendezés maga tűzveszélyes volt-e? Meg volte engedve a dohányzás? Nem forog-e fenn gondatlan tüzvészokozás vétsége? Idegbaja miatt öngyilkosságot követett el egy eleki jómódú gazdálkodó Stritler Ferenc 36 éves nőtlen eleki jómódú gazdálkodó szombaton reggel hat és hét óra között eleki lakásán főbelőtte magát. Mire a lövés zajára hozzátartozóik a szobába futottak, Striíler már meghalt. A pisztolylövés gyorsan végzett vele. Búcsúlevelet hagyott hátra. Öngyilkosságának okát nem jelölte meg pontosan, csak annyit említ meg, hogy idegei nem bírják el a mai életet. Az ügyészség a temetésre az engedélyt megadta. Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület, Gyula A Magyar Nemzeti Bank mellékhelye. Alapítási év: 1863. — Alaptőke és nyilt tartalékok: Kilencszázezer pengő. 500 aranypengőt kap tetszése szerint három vagy öt év múlva, ha három éven át: öt éven át: hetenként ... 3 pengőt vagy havonként . 13 pengőt v. negyedévenként 39 pengőt 1'80 pengőt 7‘70 pengőt 22*60 pengőt 1000 aranypengöt kap tetszése szerint három vagy öt év múlva, ha három éven át: öt éven át: hetenként ... 6 pengőt vagy havonként . 26 pengőt v. negyedévenként 78 pengőt 3*50 pengőt 15*40 pengőt 45*20 pengőt fizet be a Békésmegyei Takarékpénztár Egyesület Jubileumi betétkönyvére. Ezek a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület által 75 éves jubileumára kibocsátott Jubileumi betétkönyvek a legalkalmasabb, karácsonyi, születési, névnapi és nászajándékok. Aki nősülni óhajt; , Aki újszülött gyermeke jövőjét akarjabiztositani Aki családi házat akar venni vagy építeni ; g Aki hozományt óhajt gyermekének adni; Aki utazást tervez; | Aki fiát önállósítani akarja, az váltson annyi Jubileumi betétkönyvet, ahányszor 1000 vagy 500 pengőre van e célokra szüksége három vagy öt év múlva. Olcsóbb, mint az életbiztosítás. Bármikor megkezdhető. Nincs személyhez, sem korhoz kötve. Nincs orvosi vizsgálat. Bármikor meg is szüntethető', mikor is a befizetett tőke és kamatai levonás nélkül azonnal visszafizettetnek. A betétkamatadót az intézet viseli. A befizetés postatakarékpénztári befizetési lapon is eszközölhe ő. Ez esetben pontos cimfeltüntetést kérünk. Az első befizetéskor azonnal megküldjük a betétkönyvecskét, melyben a befizetés nyugtázva van. liyen jubileumi betétkönyvváltással a családja takarékosságát, gyermekei jobb jövőjét mozdítja eiő, egyúttal hazafias célt is szolgál, mert a vesztett háború és forradalmak után az ország gazdasági megerősödéséhez egyedül a takarékosság vezet el bennünket. Gyula, 1937. évi május hó 15-én. Békésmegyei Takarékpénztári 554 1-10 cs v. Egyesület. Olvassa a „Békés“ napilapot