Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-10-31 / 247. szám
6 BÉKÉS 1937 október 31 SPORT GyTE-BTE A vasárnapi kudarc kijavításához nehéz ellenfelet kapott a Gyte a békésiek csapatában. A Bte ugyanis a bajnokság élcsoportjában van. Különösen a csatársora jó, főleg a válogatott Csüllög ontja a dugókat. Ha azonban végignézünk a lejátszott fordulókon, azt kell látnunk, hogy a Bte kizárólag otthonában aratta szép győzelmeit, míg vidéken nem tudott pontot szerezni. Szeptember 5-én már járt nálunk, amikor a Gyac 5 : 1- arányban verte. De ugyanúgy kapott ki a Gyte is, tehát körülbelül egyenlő eséllyel mennek a küzdelembe. A Gyte csatársorának gólképessége körül bajok vannak, de ugylátszik, a régi, legendáshírű zöld-fehér lelkesedést is elfelejtették, pedig ez nagyon ráférne a csapatra különösen most, amikor tudása nem éri el a régebbi színvonalat. Ilyen körülmények között történhetett meg az egyébként érthetetlen és hihetetlen mezőtúri katasztrófa. Nagyon kell igyekezni a zöld-fehéreknek, hogy ezen a nagy kudarcon javitsansk. Hiszen hasonló ismétlések esetén könnyen elveszítheti szurkoló táborát, ami a csapat létfenntartására súlyosan nehezedhet. Hisszük, hogy a zöld-fehér fiuk is átérzik a helyzet fontosságát és a közöny letevésével a régi szívvel és lelkesedéssel fognak harcolni. Ha ez tényleg bekövetkezik, úgy a különben reménytelen helyzet dacára is esélyt kell adnunk a Gyte-nek, főleg azért, mert mint elől említettük, a Bte-nek vidéken nem megy a játék. Törekvés— GyAC Az atléták az őszi forduló látszatra utolsó nehéz mérkőzését játszák Békéscsabán a lila-fehérekkel. A Gyac többi mérkőzései ugyanis papiroson könnyűnek Ígérkeznek, de ez annál nehezebbnek, mert a csabai munkáscsapat tudásban ugyan a Gyac mögött áll, de két igen jó tulajdonsága van : a gyorsaság és lelkesedés. Az utóbbi időben pedig Sajben I. visszatértével csatársora is lényegesen megerősödött. A két csapat az élcsoportba jutásért vív nagy küzdelmet. Jelenleg a Törekvés 4.-ik, a Gyac pedig 7.-ik helyen van, de a munkások egy mérkőzéssel többet játszottak s ezért vezetnek az atléták előtt, akiknek lényegesen jobb a gólarányuk. A héten a pesti Sporthirlapban megjelent hírről, mely szerint a Gyac—Csak 1:1 és Csak— Törekvés 2 : 2 mérkőzést felfüggesztés alatt játszották volna a csabaiak, még nincs hivatalos tudomásunk. Az egy pont pedig igen jól jönne a Gyac-nak, mert igy a vezető Mafc és Máv előnye 3 pontra csökkenne, ami már nem behozhatatatlan. A csapat erősen fogad- kozik, hogy Csabán vasárnap kivágja a rezet. Remélhetőleg most a kilengeni szokott 1—2 játékos is lemond a kimaradásról s ha végig szivvel-lélekkel küzdenek a lelkes Törekvés ellen, úgy Csabán sem lehetetlen a győzelem elérése. ————— Kályhát kokszot, tojás brikettet, Tűzhelyet, darabos szenet Vasat, drótot, szeget és minden gazdasági gépet Cementet, festéket és meszet olcsón csak 1087 9-9csv jSMUŐJSTÉZ. vehet! Férjhezmenendő Hölgyek! — Nősülendő Erak! Bizalommal forduljanak BariísállOZ (Békés, Rákóczi-u. 5.) és jövőjük biztosítva lesz. 17 éves, félárva, nagyon kedves, csinos leány férjhezmenne 25 —28 év körüli jó gazdálkodóhoz. Kelengyét és örökségképpen szép lakóházat kap. Jelige : „Lesz még tavasz.“ Ref. jó gazdálkodó család 20 éves, szolid szép leánya 18 hold föld hozománnyal férjhezmenne 25 - 30 éves gazdálkodó férfihez. Jelige: „Krizantém.“ 23 éves, félárva leány férjhezmenne jó iparos férfihez. Ezer pengő készpénze van és későbbi örökséget is vár. Jelige: „Fehér őszirózsa.“ 30 éves, komoly, jó leány házásság céljából megismerkedne jó önálló iparos v. kereskedő férfivel. 2 hold saját földdel és 1000 Pengő készpénzzel rendelkezik s később örökséget is kap. Jeligéje: „Hervadó Határ. “ 33 éves, csinos, kedves özvegyasszony jobb iparossal megösmer kedne házasság céljából. 1500 P értékű in- I gatlanja van. Jelige : | „Ideális feleség.“ Minden információt kibíró, 28 éves, katonaviselt férfi, kinek havi 120 P fizetése van és 3000 P készpénzzel rendelkezik, feleségül venne komoly urilányt 2- 3 ezer P hozománynyal. Jelige: „Boldogság után vágyom “ 27 éves, katonaviselt gazdálkodó férfi, házasság céljából keresi 20 —25 év körüli komoly leány ismeretségét. Van i8 hole? földje és egy lakóháza Leveleket jBaritsáhcz kér. Jelige: „Üres a fészek." Jómegjelenésü, 26 éves, ügyes gazdálkodó, kinek 12 hold földje van, feleségül venne komoly jó leányt, 18 —22 évest hozománynyal. Jelige: ,Jó bor, jó egészség.“ 40 éves jómegjelenésü elvált iparos férfi 3000 P-s üzleti berendezéssel, biztos jövedelemmel rendelkezik, feleségül venne ko- molygondolkodásu müveit asszonyt v. leányt hozománnyal. Jelige: „Mindenütt keresem.“ Levelekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolok. Earitsa Mihály házasságkezvetitő Békés. 1193 Meghívó. A Békésmegyei Pártfogó Egyesület f. évi november hó 4-én délután öt órakor választmányi gyűlést, utánna pedig közgyűlést tart a helybeli Községi Polgári Fiúiskolában a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki előterjesztések. 2. Igazgatók jelentései. 3. Az 1936—37. évi zárszámadás. 4. Taggyüjtés. 5. Indítványok. A gyűlésre a tagokat tisztelettel meghívom azzal a megjegyzéssel, hogy amennyiben a tagok elégtelen számban jelennének meg, a gyűlést november hó 9-én délután 5 órakor fogjuk megtartani és ez tekintet nélkül a megjelentek számár.a határozatképes lesz. Dr baro Apor Vilmes s. k. elnök. 1203 1—1 I 15* TANULÓT FELVESZ I DOBAY JÁNOS ! KÖNYV- ÉS PAPÍR KERESKEDÉSE A GYULAI FÖLDMŰVELŐK GŐZMALMA B. T. értesíti í a daráló közönséget, hogy telepén moto- ; rikus uj darálót állított fel és igy állandóan üzemet tart. Mindent házhoz szállít és továbbra is 6 % mellett darál. Lisztjei elsőrendüek, pontos kiszolgálás. INGYEN SZÁLLÍTÁS! 1163 2-3 v APRÓHIRDETÉSEK. Egy elegánsan bútorozott különbejáratu utcai szoba KIADÓ Komáromi-u. 1. sz. 9—* Gyümölcsfa eladás a városi kertészetben megkezdődött. Kapható mindennemű közép és magastörzsü gyümölcsfacsemete, egyes gyümölcs- nemek bokor alakban is, Továbbá bokorrózsa, díszcserje, disz és gazdasági fa sok fajban. A szilva csemeték törzskönyvezett anyafákról származnak. Árak: 1. oszt gyűmülcsfa ára 60 fill.' II. „ . 40 fill 100 db. vételénél 10% árengedmény. 3—3 A Gyulai Földmivelők Gőzmalma értesíti a daráltató közönséget, hogy telepén motorikus uj.- darálót állított fel és igy állandóan üzemet tart. Mindent házhoz szállít és továbbra is 6% vámért darál. Lisztjei elsőrendüek, Pontos kiszolgálás. Ingyen szállítás. 2—2 Szentpálfalva Faiskola-u. 17 sz. a ház eladó. Ért. özv- Tamás Isívánnéná! Siórét 54 sz. a. 2 — 3 Eladó ház, kovács- műhellyel és 3 járandó föld Oláhréten az első dűlőben jobbra, egy járandó here, 2 búza alá. Ért. Régitemető-utca 8 sz. Ujvárcs. Szilágyi Lajossal. 2—3 Eladó Szeregyházán a város közelében 5 kisnold szántó. Érdeklődni az Első Gyulavárosi Takaréknál. 2 — 2 özv Ötvös Péterné Munkácsy Mihály utca 15 sz. háza eladó. Ér tekezni lehet Csabai ut 80 szám alatt 1115 4—4v. Kertészüveg egy vagon raktárra érkezett, a legolcsóbb áron be szerezhető Wemcrae!, Kossuth-tér. 1144. 2—8v. Erkel-tér 1 számú házban emeleti lakás kiadó. 579 51-* kcsv Lengyel József bádo- gosmünelyét áthelyezte Kossuth-tér 27 szám alá. iDiószeghy ház) 1158 3—3 v cs. Kiadó az Oszuszky- féle ház fatelepnek, vagy szénraktárnak. Huszárlaktanyánál nagy saroktelek átvehető. Értekezés Sebes- tény ügyvédnél Árpád- u. 3. Szecskavágó és egy járgány eladó Megtekinthető Galamb-utca 56 szám alatt. 1192 1—2v. Egy jókarban levő szénfütésü kályha olcsón eladó. Kórház-u. 20 sz. alatt. 1195 Különbejáratu kis bútorozott udvari szoba kiadó, esetleg ellátással is. Városház utca 21. 1202 1 — 1 Egy jókarban levő férfifelöltő eladó Nagy- váradi-ut 9 szám alatt. 4 drb ócska cserépkályha eladó Sittye u. 13 szám alatt. 1199 1—3vSzalongarnitura és egy ebédlőszekrény eladó. Munkácsy Mihály- utca 14 sz. alatt. 1190 1-2 Pejrét 39 sz. alatt 2 kishold 'föld és egy 32-es traktor eladó. Értekezni a fenti szám alatt Papp Györgynél. 1189 Iv-u, 12 sz. (Németváros) családiház eladó. Ért ott. 1183 1—5v„ Néhai E. Nagy Sán- dorné Szarka-utcai háza sürgősen eladó. Értekezni lehet Zöldág u. 7 szám alatt. 1191 2100 tőke szöllő szép termő gyümölcsfákkal a Bodoky-major mellett eladó. Ért. Kőmüves-u. 5 sz. a. 1194 1 3v. Eladó egy vaskályha Kossuth-tér 14 sz. alatt. 2 db. 1 éves üsző eladó Vasut-utcaó Föl- desi Ferencnél Értekezni lehet a Ferenc szállodában. 1182 2—2 Eladó egy járandó föld. Értekezni lehet a Ferenc szállodában. 1181 2—2 Egy darab fürészpor- kályha eladó, Thesa- rovits-utca 3 4 szám a. 1180 2—2 Zongorát és pianinót. készpénzért veszek. Cimet a kiadóba kérek. 1107 Utcai és udvari' bútorozott szobák kiadók november 1-re Munká- csy-u. 18. 1200 I Jlf MM llrapsi! Hétfőn a „VIRHADAT“ az egyetlen keresztény lap! Keresztény ember csak azt vásárolja! Kapható minden ujságelárnsitónál ! békés' politikai napilap. Megjelenik minden hétköznap este. Felelős szerkesztő és kiadó Dobay Jenő Nyomatott: Dobay János könyvnyomdájában GYULA.