Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-09-01 / 199. szám
4 BÉKÉS 1936 szeptember 1 filMétM Ufóit «ín a iá Szeptember 6-án, vasárnap Gyulán egész nap filmfelvétel lesz, a Király Mozgó külön erre a célra Gyulára jött emberei filmre veszik a város nevezetességeit. Ha valaki látni akarja magát a filmen, annak semmi akadálya nincs, mert mindenkit aki csak akarja, lefotografálnak, filmre vesznek a Király Mozgó emberei. Mindenki szereplője lehet a filmnek, akárcsak az igazi filmszínészek. Hogy mikor és hol lesznek a felvételek, azt is nagyon könnyen meg lehet tudni, szeptember elsején és másodikán a mozi felvilágosítást ad erre. Legyen ott az előadáson s szereplője lehet a filmnek! Ftövid hírek (.4 „Békés“ tudósitója jelenti.) Négy huszéven aluli gyöngyöspatai legény agyonverte Rácz György ötvenéves gazdálkodót, aki meg akarta védeni szomszédjának leányát a legények erőszakoskodása ellen. — Az egyesült magyar szocialista párt vasárnap délelőtti gyűlésén detronizálták Festetics Sándor grófot, a vezért s ezentúl Balogh Istvánt tekintik vezérüknek. — Néhai Széchenyi Emil gróf végrendeletét, mely szerint a hatezer holdas birtokot két leánya örökli, fia Széchenyi Imre Pál gróf perrel támadta meg. — A szentistvánnapi ünnepeken özv. Kópéra Lajosné vendége volt bécsi rokona Landkutscher János kereskedő- segéd. A fiatalember távozásakor magával vitte a nagynéni ékszerkészletét, készpénzét és értékes bé'yeggyüjteményét. A nagynéni azonban feljelentette s a bécsi rendőrség őrizetbe vette a tolvaj rokont. — Az emlékezetes újpesti halálkomp ügyében az áldozatok hozzátartozói és a megmenekült utasok is kártérítésért perük a komp tulajdonosát. — A ceglédi napokat tegnap nyitotta meg Preszly Elemér belügyi államtitkár. A vendégeket Sárkány Gyula polgármester üdvözölte. — A pécsi ipartestület most ünnepli ötszázéves fennállását. — VIII. Edwárd jachtja tegnap kifutott az athéni kikötőből. A görög sajtó úgy tudja, hogy az angol uralkodó előbb a kisebb görög szigeteket látogatja meg, azután a Dardanellák felé veszi útját. — A városligeti Iparcsarnokban már az utolsó simításokat végzik a csütörtökön megnyíló Őszi lakberendezési vásár alkalmából. A rádiókiállitás keretében szakavatott vezetők fogják a közönségnek megmagyarázni, mint kell a hibák kiküszöbölésével a rádióhallgatást igazán élvezetessé tenni. — Az Őszi lakberendezési vásárra a belföldiek 33 százalékos, a külföldiek őO százalékos vasúti kedvezményt élveznek. A külföldiek azonkívül most első Ízben jöhetnek Budapestre vizűm nélkül. — Egy Szécsi Antal nevű cipész Budapesten vasárnap délben egy ház előtt nagy meglepetésére saját, a napokban ellopott biciklijét fedezte fel; Mikor a bicikli „tulajdonosától“ njegkérdezte, hogy jutott a biciklihez, az leütötte, majd menekülni akart. Izgalmas hajsza után azonban elfogták. — Napok óta geológusok vizsgálják a Szentháromság-teret, hogy elbirja-e a Hadik huszárok négy méter magas, tiz mázsa súlyú szobrát. A szobor felállítása a szakértők véleményétől függ. fürdőszoba és előszobával Vírosbáz-u. 21. io67 -< SPORT 6yTE—M. Textil 3:2 (2:0) Boross. A Temesvári és Pillinger nélkül kiálló GyTE teljesen megérdemelt győzelmet aratott jóképességü ellenfele ellen. Gyors irammal kezdődik a játék, egy-egy szöglet esik mindkét oldalon. Hamarosan vezetéshez jut a GyTE, mert a 8 percben Med- gyesi jól futtatja Benköt, akinek lövését Kertes csak kiütni tudja, Medgyesi pedig szép lövéssel küldi a sarokba 1:0. A zöld-fehéreket felvillanyozza ez az eredmény s erősen rohamozva szögletet érnek el, abból kavarodás támadt s Böszörményi szép lövése ismét dugó 2:0. A jó GyTE halfsor korlátlan ur a pályán, leszorítja ellenfelét, Csiszárnak vannak jó helyzetei de nincs szerencséje. A b rényi csapatnak fürge szélsői nyomán van pár lefutása, de befejezni az akciókat nem sikerül. Szünet után először viharos Berényi támadások jönnek főleg a két szélső révén, meleg pillanatok vannak a GyTE kapui előtt. De a GyTE is rákapcsol, Domokos tevékenykedik erősen s a 9. percben Benkö—Csiszár akciót ö fejez be pompásan 3:0. Már-már nagyarányú győzelemre gondolunk, hiszen Domokos újabb lövését alig fogja Kertes. Negyedóra után azonban a GyTE enged az iramból s a vendégek támadásánál Tokaji kezel, a 1 l est Kertes védhe- tetleniil lövi Mészáros kollégája hálójába 3:1. Feljön erre a Textil s inkább ö irányítja a játékot. Az eddig némi derültséget okozó volt GyTE center Szabónak vannak jó pillanatai, de szerencséje neki sincs. Viszont Domokos remek keresztlabdával ugratja Benköt, ő azonban rosszul lö, Kertes igy is nehezen üti ki a bőrt. A Textil erőteljesebben hajrázik, mint a honiak, Szabó szabadrúgása, Büngösdi lövése veszélyes; majd a 43 percben balról jött akciót a pillanatra szabadon hagyott Szabó fejezi be dugóval s igy a végeredmény 3:2. Boross a szokott jól vezette a mérkőzést. A GyTE csapata tartalékos volta dacára is dicséretet érdemel. A védelemben ugyan kiütközött Temesvári hiánya, a halfsor azonban nagyot játszott s igy az eddig látottaknál valamivel kevesebbet nyújtó csatársor mégis megtette a magáét. Minden esetre megállapíthatjuk, hogy ha a csapat idegenben is igy fog játszani, nagyon elöl lesz, mert nem igen lesz csapat, amelyik pontot szerez tőle, hiszen még további fejlődésre van alkalmuk. A íl. csapatok mérkőzése elmaradt, mert mint utólag kiderült a Textill nem is nevezett be. csak a Dlasz vette számításba. MÁV—GyAG 1:0 (0:0) Kohautek. Mezőnyben nemcsak egyenrangú ellenfele volt a GyAC a csabaiaknak, hanem felül is múlta. A feltétlen átszervezésre szoruló csatársor azonban megnyeréshez való egész sorozat helyzetet hagyott ki s igy tragikusan alulmaradt. A II. csapatok mérkőzése ott is elmaradt, meri a csabai egyesbiró még nem sorsolta ki s a MÁV nem rendezte meg. €r r a ii «I Iiot e la nagyszil la «la BUDAPEST VII., RÁKÓCZI-1ÍT 00. 1 perc a Keleti-pályaudvartól. Kitűnő polgári szálló, olcsó árakkal. Előfizetőknek 20 százalék engedmény. Rendkívül jutányos megállapodások rövidt bb-hosszabb tartózkodásra egész vagy részbeni ellátással is. á d i ő- tit ű í dt. Szeptember 1, kedd. BUDAPEST I. 6.45. Torna. Hanglemezek. 7.20. Étrend, 10. Hírek. 11.10. Nemzetközi vizjelzöszolgálat. 12. Déli harangsz). Idöjárásjelentés. 12.30. Hirek. 13.20. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés. 14.40- Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 1645. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés, hirek, 00.05. Hirek. 10.20. Schiller házassága. 10.45. Az őszi divat előhírnökei. 12.05. Zilzer Piroska zongorázik. 13.30. Országos Postászenekar. 16.10. Asszonyok tanácsadója. 17- A nemzeti jövedelem. 17.30. „Ke- resztül-kasul Európán.“ Hanglemezek. 18.25. Az. angol konjunktúra titka. 18.55. Tóth Erzsi énekel zongorakisérettel 19.30. Gomlyukban virág. 20 A rádió szalónzenekara. 21.15. Hirek. 21-35. Az Os- tende-kávébáz 21 tagú cigánygyerekzenekara. Majd Parádi Jóska és cigányzenekara. 22. Időjárás- jelentés. 22.40. Ottlik György dr. olasznyelvi: előadása. 23. Kamarazene. Mai budapesti árak: Terménytőzsde Készárupiac. Irányzata barátságos volt. Búza tiszavid. 79 kg-os 15*00—15 25, 80 kg-oe 15*20—15 45, Rozs 12.40—12.50, Takarmányárpa 12.20—12 40, Sörárpa 16*25—17*50, Zab —*-------—* —, Tengeri morzsolt 12*90—13 00, Buzakorpe. 9*05—9*20, Tarka napraforgó — *-------*—, Lucer na 98*00—1*03, Biborheremag 31—32.50 Határidöpiac. Irányzata barátságos volt. Rozs októberre 12.81—12.82, márciusra — *------------.—, tengeri augusztusra —.------------.—„ sz eptemberre — *-----------*—, 1937 májusra 11*10— 11 *12. Élőpiac Baromfivásár. (Nagykereskedelmi árak) Csirke 130—1*55, tisztított, sütnivaló .--------.— lú d 1*45—1 50 kacsa .--------.— pulyka—.—, tojás ládázva 1.50—1.65, kosáráru 1.68—1.70. Borjuvásár. Felh íjtás nem volt. I. borjú----------—, II.-------------------. III. — —. Ma rhavásár. Felhajtás nem volt. Pénz A nemzeti bank hivatalos jegyzései:. Angol font 17*--------17*20, Cseh korona 13*30-14*20, Di nár 7*80—7*95, USA-dollár 337.10—341*10, Francia frauk 22*30—22*50, Leu 2*80—3. — , Lira 29*90—30*25, Schilling 80*—80*70, svájci frank 110*70—111*65. Ferencvárosi sertésvásár. Felhajtás 648 db. Eladás 489, eladatlan 159 drb. Angol hússertés 16 drb. volt a felhajtásban. A vásár irányzata élénk. Árak: I. uradalmi nehéz 119—120, közép 116—118, szedett közép 111—114 kiv. D5, könnyű 105— 108, silány 96-102,1. öreg nehéz 105—114 szedett öreg li. 96—100, angol sonkasüldö I. 106— 111 kiv. —, II 96— 04, angol hússertés 107— 112 kiv. —, export nehéz hátszalonna 28-30 kgos 185—152, könnyű 24 — 26 kgos 132 —150, exportzsir (márkázott) 153—170. lehúzott félhus nagyban 146—! 58. kiv. 160, vágottsertés 150—156 fillér kgként. előjegyzéseket elfogad telefonon is DOBAY JÁNOS ____________könyvkereskedő Te lefon 32 szám. ___________ ft yalán, 1936, a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája.