Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-08-25 / 193. szám

1936 augusztus 25 Fiövid hírek (A „ Békés“ tudósító ja jelenti.) A sze­gedi volt honvédhuszárok augusztus 30-án Szegeden emlékünnepélyt rendeznek. — A Nagykanizsa melletti Nagybakó községben a legények mulatozás közben összeverekedtek. A bicskázás eredménye 12 sebesült, akik közül ötnek az állapota súlyos. A csendőr­ség szigorú vizsgálatot indított. — A móri köszénbánvatelepen Schattinger Ignác 27 éves bányászra egy három métermázsa súlyú szén­réteg szakadt rá. A nagy súly teljesen összezúzta a szerencsétlen embert. — Szob község közelében egy férfi holttestet vetett partra az Ipoly. A vizsgálat megállapította, hogy a holttest Fajták János 27 éves betö­rővel azonos, aki egy csendőrjárőr elől me­nekülve az Ipolyba vetette magát s a folyóba fulladt. — A hunyadmegyei Szelistye köz­ségben öt álarcos rabló behatolt Jancu Szava gazdálkodó házába, a gazdát és feleségét összeszurkálták s a házat kirabolták. Jancu Szava sérüléseibe belehalt, felesége állapota életveszélyes. A csendőrség erélyes nyomo­zást indított, de mindezideig eredménvtele- mil. — Rákospalota határában Szuesányi János földmives kocsiján feleségével és 9 •éves kislányával együtt hazafelé tartott. Út­közben a kocsi megzökkent és a kislány ráesett egy élesrefent kaszára, mely a hasán kereszttilfuródott és a hátán jött ki. Kór­házba szállították, de belső vérzés következ­tében meghalt. — A jászberényi rendőrség elfogta Grál József tolvajt, akinek lakása zsúfolva volt már lopott árukkal. A lopott ..holmik elszállítására több társzekér kellett. Grál segítőtársa Kaba Árpád volt. A rendőr­ség őt is letartóztatta. — Szombaton dél­után 4 órakor Budapesten, a Gellert téren egy autótaxi beleszaladt a 49-es villamosba. Szerencsére csak a soffőr sérült meg. ő is könnyebben. — A cseh hadgyakorlatok al­kalmával egy katonai repülőgép lezuhant, a bentülők szörnyethaltak. — Ez év júniusá­ban egy részeg kocsis, Tóth György, csá­kánnyal támadt az őt igazoltatni akaró Tóth VIII. György rendörőrmesterre. A pestvidéki törvényszék most nyolchónapi börtönre ítélte Tóth Györgyöt, — Az Imperial Airways légiforgalmi társaság Scipió nevű óriásrepülő­gépe Kréta szigete közelében kényszerleszál­lást végzett a tengeren és teljesen elpusztult. Két utas meghalt, öt utast és a személyzet három tagját egy közelben lévő luxusjacht megmentette. — Szilágysomlyó közelében egy gépkocsi, melyben öt cseh turista ült, az árokba zuhant. Ketten meghaltak, három súlyosan megsebesült. — Szombaton reggel Budapesten a Rudolf-rakparton a hajósok egy véres csomagot fogtak ki a Dunából. Kibon­tották. egy két-háromnaposnak látszó fiucse- ■csemő megfojtott holtteste volt benne. — Budapesten, a Podmaniczky utcában Belzay Árpádné manikürösnőt egy ismeretlen férfi megtámadta, fojtogatni kezdte, majd leszakítva arany karóráját s lehúzva gyűrűjét, futni kezdett. Belzayné segélykiáltásaira a járókelők el is fogtak egy fiatalembert, aki azonban azt állítja, hogy összetévesztik s nem azonos a támadóval. A nyomozás érdekében egyelőre a rendőrségen tartják. Magyarország első fehérneniügyáráiiak gyártmányai, oroszlán-véd jegyű férfi ingek pupliu, tropikál, selyem divatkiilönlegességek kizárólag csak VERES-nél kaphatók. Törekvés bevásárlási helye 6 havi hitel. 905 19—* Kerékpár, gumi és alkatrész legolcsóbb Schilllngernél. sós 48 * BÉKÉS U 1 A £ M. Csiky László halála. Mély részvéttel olvas­suk a hétfői lapokba«, hogy Csiky László, aki egykor a legjobb és legnevesebb drámai művésze volt a magyar Tháliának, folyó hó 23-án Buda­pesten 73 éves korában meghalt. A boldogult számos szezonban működött Gyulán, mindig első­rangú társulatok kötelékében hősszerelmesi, majd jellemszerepekben. Emlékezetes körülmények között éppen Gyulán fejezte be fényes szini-pályáját és vonult nyugalomba. 1914. július 25-én Lear király címszerepében történt ez, akkor este, midőn az előadás folyamán megjött a mozgósítási rendelet és igy az ö bucsufellépte e miatt, egyben a sze­gedi társulat u olsó előadása is lett. Az est elején még nyílt színpadon nagy ovációban volt része, ünnepélyesen búcsúztatta öt a társulat, a szinügyi bizottság és az Országos Szinészegyesület küldött­sége is. Bucsubaukett is volt a Komlóban tiszte­letére, de ottani ünnepiltetése a háború okozta izgalom és hazafias tüntetés nyilvár.ulása mellett folyt már le. Csiky tehát Gyulán búcsúzott a színészettől és két évtizedet meghaladó időn át élt csendes visszavonultságban. sajnos, mint az összes nyugdíjas színészek, ö is súlyos anyagi viszonyok között. Temetése ma kedden lesz a fővárosban, a Kerepesi úti temetőben. Halála a közönség ama részében, melynek művészetével annyi élvezetet szerzett, mély megilletödést kelt. Áldás és béke poraira ! Kiiencveakét éves, érdemes polgár halála. Endréss János, egykor jómódú, józsefvárosi tekin­télyes földmives, évek hosszú során volt városi képviselő, 92 éves korában meghalt. Halála nem­csak családja, hanem az egész város körében kelt őszinte részvétet. Temetése augusztus 25-én, ked­den délután lesz, a Szent József temetőben. Béke hamvaira! 116 ezer pengőt csaltak ki a Hermes-bank- tól. A budapesti Hermes-bankban pénteken egy pénzügynök kíséretében két elegáns férfi és egy nő jelent meg, hogy a Jókai-tér 8 számú házi a 116.000 pengő kölcsönt vegyeneK fel. A hölgyet, mint a háztulajdonosnö Strassernét mutatták be a banktisztviselőnek. A bank a kölcsönt gyanút­lanul kiadta, mivel az okiratok valódiaknak lát­szottak, de a levelezés közben kiderült, hogy vakmerő csalás történt. Strasserné ugyanis már hosszabb idő ó‘a Bad-Gasteinben nyaral s az esetről tudomást szerezve, táviratilag közölte a bankkal, hogy nem kért és nem is kapott semmi­féle kölcsönt. A rendőrség a Hermes-bank felje­lentése alapján előállította a pénzügynököt, ki az­zal védekezett, hogy a szélhámosok őt is becsap­ták s jóhiszeműen járt el. A rendőrség széles körű nyomozást índi:ott a tettesek kézrekerité- sére. Bajtársi találkozó. A 29., 305, 306., 307. és 1. honvéd gyalogezred a Frontharcos Szövet ség ceglédi csoportjának alakuló gyűlése kereté ben a C glédi napok tartama alatt aug. 30-án tartja a ceglédi városháza közgyűlési termében, bajtársi találkozóját. A találkozóra minden gyalog­ezredbeli bajtársat szeretettel meghív a bajtársi találkozó rendezősége. Ceglédi napok. Megemlékeztünk már arról, hogy Cegléd városa hatalmas erőfeszítéssel sze­gényei javára mezőgazdasági, bor- és szőlökiálli- tást rendez. Ez a szimpatikus magyar város mun­kájának eredményeit arra akarja felhasználni, hogy ezzel szegényeit támogassa. A programra olyan dús, olyan gazdag szórakozásban, látnivaló­ban, kultureseményekben. mely minden tekintetben megérdemli, hogy a vidék megérezve e nagy vi­déki város kezdeményező lépésének horderejét, a vidéki kultúra, mezőgazdaság, ipar és kereskedelem j érdekébeu végzett nagy munkáját támogassa és | azt minél számosabban meg is nézze. 50 százaié- ! kos menetdijkedvezraények az ország összes vona- ' lain. A pompás kirándulási lehetőségeket uyujtó C g- lédi napok országos érdeklődésre tarthatnak számot. 3 A yér felfrissítése eéljából — kiváltkép kö­zépkorú férfiaknak és nőknek — ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Ferenc József“ keseriivizet inni. Világszerte ren­delik az orvosok a valódi Ferenc József VÍZ hasz­nálatát. mert ez szabályozza a bélmüködést, fo­kozza az anyagcserét, javitja a vérkeringést, meg­nyugtatja az idegeket, egészséges álmot hoz és ezáltal uj életerőt teremt. 910 48—* Szarvasmarha-bemutató Cegléden. Szeptem­ber 4 én díjazással egybekötött szarvasmarha- bemutatót rendez a gazdasági felügyelőség Ceg­léden. A bemutatóra felhívjuk a gazdák figyelmét, 50 százalékos menetdijkedvezmény. Megfelelő szó­rakozásról a redezöbizottság gondoskodott. Gyógyszertári inspekció. Augusztus 16-tól szeptember 1-ig az éjszakai, vasárnapi és ünnep­napi inspekciót a Kossiuh-téri Wieland gyógy­szertár tartja. KÉBJEN ön is bevásárlási könyvecskét a TANAI divatárnházban, abol minden hitelképes egyén 6 havi hitelt élvezhet teljesen költségmen­tesen. Olcsó árak, nagy választék 937 n *kcv Akinek a szívműködése rendetlen, ug.vszin- tén az, akinél a vérnyomás emelkedésének tünetei mutatkoznak, úgy érhet el erőlködés nélkül meg­felelő könnyű székelést, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József“ keserű- vizet iszik. 2—2 megfojtotta, azután felakasztotta az elhagyott asszonyt Püspökladányban pár nappal ezelőtt a szomszédok szobája mestergerendájára felakasztva találták Szabó Zsófia negyvenhatéves asszonyt. A csendörségi nyomozás megállapította, hogy nem öngyilkosság, hanem gyilkosság történt, a tettes Nádházi Sámuel fiatalember, aki már évek óta együtt élt Szabó Zsófiával. Az utóbbi hetekben Nádházi elköltözött Szabónétól és egy fiatal leánnyal állt össze. A gyilkosság napján délután megjelent ezzel a leánnyal Szabó Zsófiánál és ott összevesztek. Később Nádházi egyedül jött vissza az asszonyhoz és frlytatta a szócsatát, aminek as lett a vége, hogy megfojtotta régi kedvesét, fel­akasztotta a szoba falába vert kampós szögre. Nádházi a gyilkosság után megszökött, csak más­nap hajnalban találtak rá az országúton véresen és eszméletlenül. Nádházi ugyanis megtudván, hogy öt gyanúsítják, hosszú ideig kóborolt az országúton, majd egy kőrakásra ülve borotvával felvágta mindkét kezén az ereit. A debreceni tör­vényszék vizsgá lobi r áj a elrendelte a holttest fel - boncolását és megejtette a helyszíni kihallgatáso­kat, amelyek alapján megindult a vizsgálat. cH a d i c - m u hh, Augusztus 25, kedd. BUDAPEST 1. 6.45. Torna, Hanglemezek. 7.20. Étrend. 10. Hírek. 11.10. Nemzetközi vizjeLöszolgálat, 12. Déli harangszá. Időjárásjelentés. 12.30. Hírek. 13.20. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés. 14.40. Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 16 45. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés, hírek. 00.05. Hírek. 10.20. Ho gyau utaztak 150 évvel ezelőtt. 10.45. Apróságok a divatról. 12.05. Hanglemezek. 13-30. Eröss Klára zongorázik, Halász-Fiscker Annié hegedül zongorakisérettel. 16.10. Asszonyok tanácsadója. 17. A rádió szalonzenekara. 18. Mutr kásfélóra. 18.30. Szegedi Farkas Jóska és cigány­zenekara. 19.40. Br. Jósika Miklós. 20.10. Közve­títés a Székesfővárosi Növény- és Állatkert szin- i padáról. „Bob herceg.“ Regéuyes operett 3 felvo- i násban. 21.05. Hirek. 22.20. Időjárásjelentés. 22.30- I Hirek, sporteredmények, idöjárásjelentés. Majd ! Farkas Béla és cigányzenekara. 23. A Smiling- boys jazz-zenekarának műsora. Hováth Ernő ének­számaival.

Next

/
Oldalképek
Tartalom