Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-07-25 / 169. szám

4 B. É. RÉS . 1-936 julius. 25 ; **z ha*.- Urilány. Zilahy Lajos realitásból és színpadi romantikából kevert vigjátéka csütörtökön este majdnem telt földszinti nézőteret hozott. A kiváló iró ügyesen megirt, de befejezésében mégis pontosan kiszámítható' darabjának kissé akadozó, forgószin- pad hiányában zavaróan taglalt, de megjátszásban mégis jó előadását "élvezettel rézte a közönség. Hamvay Lucy a címszerepbe a tiszta életű, családjáért még kockázatokra is vállalkozó urilány nemes alakját sok tehetséggel formálta meg. Lantos Ica a félvilági hölgy szerepében kedvesen pikáns egyéniségének elevenségét és könyedségét, Gyárfás Ödönné pedig az anya szerepébe melegen érző szivét vitte bele. Kondráth Ilona, mint min­denkor, most is nagyszerű alakítást nyújtott. Brigi, a „jó pofa“ aranyifju hálás szerepében Lázár Tihamér őszinte sikert aratott, úgyszintén Sík ftezsö, aki a „végzett“ vállalati elnök és Kemény László, aki az előkelő kamarás figuráját alakította kiforrott művészettel. Rokonszenves alakí­tást pyujtott Keleti Árpád a körorvos, Gáspár Jenő az érdemrei des, lókötö komornyik és Ladányi Ferenc, a mérnök szerepében. Békeffy Antal, Bartha Marika és László Mária kis szerepeikben szintén jól mozogtak. Hr. Szedő Miklós operaénekes vendégszereplése Gyulán. ■Dr. Szedő Miklós operaénekes a rádió nép­szerű tenoristája Kálmán Imre frenetikus sikert aratott operettujdonságában a Montmartrei ibolyá­ban vendégszerepei szombaton és vasárnap este. Dr. Szedő Miklóst óriási érdeklődéssel várja Gyula- város közönsége és tömegesen siet mindenki je­gyet biztosítani magának erre a nem mindennapi müvés/i eseményre. A főszerepeket a vendég Sze­dő Miklós mellett a színház kiváló művészei Len- hard Ilona, Lantos Ica, Kemény, Keleti, Ladányi, Péterfy, Sik, Sándor, Rajz, Gáthy és Doloviczé- nyi játsszák. A Montmartrei ibolya operettujdon- ságot a gyulai helyőrség kibővített nagy zenekara kiséri. Az óriási érdeklődésre való tekintettel igen ajánlatos jegyekről előre gondoskodni. A Mont­martrei ibolya szombaton és vasárnap esti kerül színre dr. Szedő Miklós vendégfelléptével. Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal ke­rül színre a nagysikerrel bemutatott operettuj- do; ság, a Pármai ibolya. Jövő héten, kedden és szerdán Vértes Lajos és Peti Sándor nagysikerű zenésvigjátéka a Katz bácsi kerül bemutatóra. A Katz bácsi a legna­gyobb vigjátéksiker, egy keresztény kisfiú meg­ható története számtalan mulatságos eseménnyel egybekötve. 3 órás szüntelen kacagás! Jövő héten csütörtökön este a legnagyobb vigjátéksiker, az Érettségi kerül ismét színre a színházban. A jövő hét szenzációja 3 ember a hóban qperettujdonság bemutatóelöadása. Jön a legnagyobb előadás és darabsiker Az Ur katonái Mai budapesti árak: Terménytőzsde Késedrupiac. Irányzata tartott volt. Ó-buzatiszavid. 79 kg-os 15*40—15 60, 80 kg-os 15*60—15 80 Uj búza 79 kg-os 1515—15*30, 80 kg-os 15 25—15*40, Ó-rozs —*------------. Uj-rozs 11-20—11*30. Ó-takarmányárpa — ■------------*— Uj ta karmányárpa 1160 11*80, Sörárpa — *——*—, Ó-zab 13*50—14*—, Uj-zab 12 90—13*10 Tengeri morzsolt 12*70—12.90, Buzakorpa 9*--------*9*20, Tarkanapraforgó —*-----------*—, Lucerna —*—*—, Bi borheremag 31*50—32.50 Határidöpiac. Irányzata jól tartott volt. Tengeri augusztusra 12*35—12*37 szeptem­berre 1219—1221 Élőpiac Baromíivásár. (Nagykereskedelmi árak) Csirke 1*65—1*70, tisztított, sütnivaló .--------.— lúd 1*30—1.40 kacsa 1.40—1.50 pulyka—.-------.— to jás ládázva 1.18—1.24, kosáráru 1.24—1.35. Borjuvásár. Felhajtás 6382 volt. 1. borjú 81—86,11. 74—80, III. 56—73 Marhavásár. Felhajtás nem volt. Pénz A nemzeti bank hivatalos jegyzései:. Angol font 16*95—17*15, Cseh korona 13*30—14*20, Dinár 7*80—7*95, USA-dollár 336.10—34010, Francia frank 22*30—22*50, Leu 2*80—3.—, Lira 29*90—30*25. Schilling 80*—80*70, svájci frank 110*70—111*65. Bútorozott fürdőhasználattal ki- 8*"Ba adó. Virág-utca 26. 877 1—3 Gyulai piaciárak. A mai gabonapiacon a felhozatal búzában jó, tengeriben kicsi, árpában közepes. A búzánál a piacon niár kialakult á minimális ár! alapján a piaci ár s kitűnt, hogy a hirdetett 13*75 ár rael lett vevő nincs. Még komplett vagontételnél, min­den költség mellett sem lehetett ezen árat meg­kapni. Minőség szerint 13*20--13 40 fizettek a a búzáért, ily ár mellett cca. 6—800 q. került eladásra Tengeri gyengébb, ára 13*50—70, árpa 10-10*50, zab 9*50—10. ij) ^ A * » " dl a c \ o - in u ^ o ^ Julius 25, szombat. BUDAPEST I. 6.45. Torna, Hanglemezek. 7.20. Étrendek. 10. Hírek. 11.10. Nemzetközi vizjelzöszolgálat. 12. Déli harangsz). Idöjárásjelentés. 12.30. Hírek. 13.20. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés. 14.40. Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek, 1645. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés, hírek. 00.05. Hírek. 10.20. Somlay Károly elbeszéléseiből. 10.45 „Mit nézzünk meg?“ Az Apponyi-tér szobrait is­merteti: Mesterházy Jenő. 12.05. A 2. honvédgya­logezred zenekara. 13.30- Hanglemezek. 16,15. Har- sányi Gizi mesél. 17 1. Tengerparton. 2. Mi tudós felnőttek. Thury Lajos elbeszélései. 17.30. Mikrofonnal a ligeti „Vurstlidban. 18.45. Schwalb Miklós gordonkázik. 19.50- „Kedves látogatók.“ Harsányi Grete csevegése. 19.50. „Kik szerepelnek most a mikrofon előtt?“ (A Rádióélet rejtély-estje.) 20.25. „A paródia.“ Köváry Gyula vidám estje. 2130. Hírek. 2150. Rácz Zsiga és cigányzenekara. 22.10. Idöjárásjelentés. 22.45- A rádió szalón- ze.ekara. Egy jó karban levő Filipsz-rádió eladó. Kenyérsütö-u 35 szám. 1—2 Eladó: „Sanitas“ szoba-gőzfürdő és férfi ruhák. Ruca-utca 20. 876 1—1 MAVAUT NYÁRI mávaut AUTÓBUSZ MENETREND Érvényes 1936 május 15-től október 3-ig. GYULA—BÉKÉSCSABA 10.00 12.40 ind Gyula városháza érk. 8 50 13.10 10 35 13.10 érk. Békéscsaba Csaba-szálló ind. 8 20 12.45 Menetjegy P 1.10 Menettérti .jegy P 1.90 GYULA—ÖCSÖD 12.40 __ ind. Gyula városháza érk. 8 50 — 13.25 ind. Békéscsaba uSaba-szálló ind 8.20 — 14 23 — érk. Kondoros községháza ind. 7.10 — 15.10 — érk. Szarvas Árpád-szálló ind 6 20 — 15.0 — érk Öcsöd községháza ind. 5.35 Csak hétköznap közlekedik. Menetjegy Kondorosra P 3 30 Szarvasra P 4.50 Öcsödre P 5 70 Menettérti jegy „ P 5.30 P 6.50 „ P 8.— GYULA—BÉKÉSCSABA - DEBRECEN 12.40 ind. Gyula városháza érk. 8.50 X X 6.00 13.15 ind. Békéscsaba Csaba-szálló érk. 8.15 17.05 2205 6 18 13.34 érk. Békés Korona-szálló ind. 7 56 16.47 21.47 6 34 13 50 érk Mezőberénv postahivatal ind 7 40 1631 21.31 7.29 14 43 érk. Szeghalom templom-tér ind. 647 15 30 20 35 I 1505 érk. Fiizesgyarmat községháza ind. 6.25 1 8.50 — érk. Berettyóújfalu p. u. ind — 14.05 19.11 1 i.lO _ ér k. Debrecen Arany Bika-szálló ind — 1245 17.25 Berettyóújfalu és Debrecen között* a DHV autóbuszai közlekednek. X csak hétköznap, -j- csak vasárnap és ünnepnap közlekedik. Menetjegy : Békéste P 1.70, Mezöberénvbe P 2.10, Szeghalom P 3.90, Füzesgyarmat P 4.— Menettérti jegy: P 3.20, „ P 3.80, P 6­-> „ P 7.20 Hétfőn a nagysikerű Urilány kerül színre. kapható I DOBAY JANOS könyv kereskedésében. GYULA—ELEK 13.20 — | ind. | Gyula városháza j érk. 7.45 : _ 13 .55 — I érk. | Kétegyháza p. u. I ind. 7.10 — 14.25 — | érk. 1 Elek községháza 1 ind. 6 40 — Menetjegy : Kétegyházára P 1.40 Elekre P 2.10 Menettérti jegy: „ F 2.40 ♦ „ P 3­MEZŐTÚR—KISÚJSZÁLLÁS X ind. + ind 9.05 17.10* ind. Mezőtúr p. u. (piac-tér) érk. 7.45 16.55 + érk 5 45 7 35 9.35 17.48 érk. Turkeve piac-tér (p u) ind. 7.15 16-25 21.48 6.20 806 10.15 +1820 érk. Kisújszállás p. u. (városház) ind 6.32 1550 21 21 X csak hétköznap + csak vasárnap és ünnepnap közlekedik FßtviiasßsitssßH 2 MÁUfiliT iendeltsM, Betesz II., Fml-tér i leleten • 2-33. Alkalmi járatokra kényelmes autóbuszok bérelhetők. kyttlán. 1936. a kiadótnlajdonns Dobav János nyomdája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom