Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-02-05 / 29. szám

2 BÉKÉS 1936 február 5 Kánya miniszter nem vett részt a párisi tárgyalásokon (A „Békés“ tudósítója jelenül) Az angol király temetéséről hazafelé tartó ál­lamfők és politikusok útjukat Párisban meg­szakították, részben, bogy udvariassági láto­gatásokat tegyenek, részben pedig, hogy diplomáciai tárgyalásokat folytassanak. Ä tárgyalásokról hivatalos jelentés nem jelent meg és igy a sajtó csak a kiszivárgott hírek és a különböző feltevések alapján foglalkozott a tárgyalásokkal. A magyar külügyminiszter, Kánya Kálmán, szintén megszakította útját Párisban (A „Békés“ munkatársától.) A város Szegénygondozó Hivatala elkészítette elszá­molását a külső szegények január havi gon­dozásáról. Az előző hónaphoz viszonyítva úgy az ellátottak száma, mint az ellátási összeg emelkedést mutat. Decemberben ugyanis 219- en voltak a gondozott szegények, januárban 233-an, decemberben 1825 pengő 89 fillért, (A „Békés“ tudósitója jelenti.) A tizenötéves Sós János majdhogy az életével nem fizetett egy meggondolatlan gyermekcsinyjéért Mezöberényből ahol nagyszüleinél lakott, haza akart szökni szülei­hez Békéscsabára. Pénze nem volt, belopózott hát az állomáson egy üres teherkocsiba. Minden vonat Csabára megy, gondolta, majd csak meghúzza ma­gát észrevétlen az üres kocsiban. Az üres kocsi azonban egy olasz narancsszállitókocsi volt, amely haza felé tartott és a kocsi ajtaját rázárták a (A „Békés“ tudósítója jelenül) A Paris Soir cirnü francia lap tudósítása szerint a dunai egyezménynek a szovjet-garanciával tervezett megoldását maga Litvinov gáncsol­ta el és igy a további lehetőségek számára csak a népszövetségi alapokmány rendelke­zéseinek útja áll nyitva. Franciaország és szövetségesei most azon fáradoznak, hogy a kölcsönös segélynyújtás rendszerét kiépítsék és megerősítsék. A francia-orosz megegyezés ratifikálása a cseh-orosz, illetve cseh-francia kapcsolatokat is megerősíti, elősegíti továb­(A „Békés“ tudósitója jelenti.) A budapesti rendőrség politikai osztálya a na­pokban bizalmas értesítést kapott. Az értesí­tés szerint Budapesten a szovjet pénzével minden eddigi szervezkedést fölülmúló arányú kommunista szervezkedés folyik. Hetényi Imre dr. vezetésével azonnal széleskörű nyo­és egy napig ott tartózkodott, ottléte alatt azonban sem közvetlenül, sem közvetve nem vett részt semmiféle diplomáciai tárgyaláson. A francia fővárosban időző diplomaták közül Titulescu román külügyminiszter fejtette ki a leglázasabb tevékenységet s hir szerint azon fáradozik, hogy a francia parlament a francia—szovjet szerződést mielőbb ratifikálja. Titiúescunak az a terve, hogy a középeuró­pai kérdés rendezésére a szovjetet is bele­vonja és Ausztria függetlenségével kapcsolat­ban a garancia kérdésében szerephez juttassa. januárban pedig 1942 pengő 80 fillért for­dítottak gondozásukra. A január havi ki­adások részletezése a következő: házbérre kifizettek 315, kenyérre 443 04, vegyes élelmiszerre 687.57, tejre 38.44, fára 334.35 pengőt, készpénzsegélyt 124.20 pengő ösz- szegben folyósítottak. fiúra, szabályszerűen le is ólmozták. Két napja szaladt már a kocsi, keresztül az országon s benne a szerencsétlen gyerek étlen-szom- jan. a hidegtől összegémberedve. Nagy szeren­cséjére Murakereszturou, a határállomáson kinyi­tották a kocsit s ott lelték benne a kis Sós Jánost félholtan, már alig volt benne lélek. A főszolgabíró vette gondjaiba a narancs- száilitó kocsi önkéntelen utasát és értesítette Békéscsabán lakó szüleit. bá a szovjet-román megegyezés lehetőséget is. Starhemberg herceg alkancellár a Habs- burg-kérdést kedden vitatta meg Flandin francia külügyminiszterrel. Illetékes körökben úgy tudják, hogy az alkancellár a kisantant- nak hajlandó megnyugtató nyilatkozatot adni. Prágai jelentés szerint Hodzsa Milan cseh miniszterelnök a közeli napokban szin­tén Parisba utazik, majd onnan Bukarestbe megy, hogy a diplomáciai tárgyalásokba köz­vetlenül bekapcsolódjék. mozás indult, amely kiderítette, hogy az értesítés állításai fedik a tényeket. Megálla­pították, hogy a legújabb szervezkedésnek előkelő társadalmi állású tagjai is vannak, közöttük egy szanatóriumi főorvos és egy ismert nevű budapesti ügyvéd. Beszámold a Nemzeti Egység gyulai szervezetének negyedik vitaüléséről (A „Békés“ munkatárstól.) Vasárnap dél- utáu 3 órai kezdettel tartotta a gyulai Nemzeti Egység szervezete negyedik vitadélutánját az Egye­sült Katolikus és Polgári Körben Schneider Má­tyás elnöklete alatt. Az előadó Biró Béla reálgimn. tanár végigvezette a hallgatóságot a magyar nemzetet ért katasztrófák során az őshazában tör tént nagy ugor-összeolvadás óta az első nemzeti sorscsapástól a legutolsóig, Trianonig. A lendületes szavakkal festett tragédiák fájdalmas konklúziója­ként állapította meg az előadó, hogy a magyar nemzet majdnem kivétel nélkül a mások érdekének védelmében esett el és ezért a többi nemzetek rut hálátlansággal fizettek. A magyar vérével védte Nyugat kapuját, mig a szomszéd nemzetek bizton­ságban éltek és gyarapodtak, hogy a béke évei­ben ők támadjanak a magyarra. Az értékes előadást az elnök köszönte meg, majd hozzászóltak az elhangzottakhoz Szolnoki Imre, Biró Ferenc és Bene Ferenc. Dr. Kovács Géza összefoglalta a vitaülés tanulságait: Vita­üléseink célja nem pártpolitika, hanem a nemzet egységének politikája. A magyar történelmi nem­zet, mely mindig védekezett, védte egész Európát és saját magát. Ma is az aspirációk tengerével áll szemben. Saját fajiságunk érzetét nem ismertük eléggé és elhanyagoltuk, elhanyagoljuk ma is, pedig ez az erő kell, hogy a magyar nemzetnek megmentőjelegyen. Valahányszor széthúztunk, min­dig összeomlott a nemzet. Minden embernek és társadalmi rétegnek keresnie kell az összemüködést egymással, a politikában pedig tudatos és erőteljes nemzeti politikára van szükség, hogy mai lesuj- tottságunkból ismét életre kelhessünk. A nagy érdeklődéssel hallgatott ülésnek a késő délutáni órákban lett vége. A Nemzeti Egység szervezete a jövőben is folytatni fogja a város különböző köreinek és egyesületeinek vitaülésével való látogatását, hogy ezzel is közelebb hozza hallgatóságát a témájához. A legközelebbi vítaülést 16-án fogja tartani és pedig az Újvárosi Olvasókörben az öntözötermelés problémájáról. (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A Popolo d’ Italia kiáltványa, amelyet Európa fiatalságához intézett, az egész világon mély benyomást keltett. A kiáltványban Olaszország elhárít magáról min­den felelősséget az esetleg bekövetkező háborús borzalmakért és óva inti a népszövetségi eszme túlzóit magatartásuk veszedelmétől. Az olasz közvélemény egyébként még min­dig erősen bízik a háború elkerülésének lehető­ségében. Egyre súlyosbodik az abesszin hadsereg helyzete (4 „Békés'1' tudósítói a jelenül) Az abesszin svéd vöröskereszt-kórház vezetője, Erik Schmidt dr., a göteborgi Morgen Tidningenben megjelent levele szerint az abesszin hadsereg helyzete a déli had­színtéren a lehető legválságosabb. Deszta herceg seregét lassú éhhalál fenyegeti s tiz nap alatt több mint 3 ezer katona betegedett meg. A szö­kevények száma már a 12 ezret is meghaladja. Negelli környékének elfoglalása az olasz légi haderőt pompás terephez juttatta. Az olasz gépek innen 3 óra alatt elérhetik és bombázhatják Addis- Abebát. Dukeréki régi és uj erdőgazda­ságban termelt és tárolt 102 19—* rozsé, kerítésoszlop olcsó szabott árban készpénzfizetés ellOllGtIBfl Venni szándékozók utalványokat válthatnak Gyulán Br. Wenck. B. u. 31-b. sz. alatt, ahol a minták is meg­tekinthetők. Paradicsommajori gazdaság. 233 szegényről gondoskodott januárban a Szegénygoudozó Hivatal. Békéscsabai fiú kalandja a narancsszállitó kocsiban Mezöberénytöl Murakereszturig A szovjet mindinkább bekapcsolódik az európai diplomáciába. Kommunista szervezkedést lepleztek le Budapesten

Next

/
Oldalképek
Tartalom